A mesterséges intelligencia 97 százalékos pontosságal megmondja, melyik dalból lesz sláger
További Külföld cikkek
-
Az orosz hadseregről kommentelt, majd kizuhant a kilencedikről egy orosz férfi
- Orbán Viktor: Ez a háború nem Ukrajnáról szól, stratégiai oka a NATO bővítése
- Alekszej Navalnij felesége figyelmeztette Európát, Vlagyimir Putyinban nem lehet megbízni
- A Hamász átadta Izraelnek a szombaton elengedendő három túsza nevét
- Emmanuel Macron elektrosokknak nevezte Donald Trump visszatérését a Fehér Házba
Még sohasem volt olyan könnyű zenéket publikálni, mint manapság, köszönhetően az olyan streaming platformoknak, mint a Spotify és a YouTube. Bár ez lehetővé tette a művészeknek, hogy könnyebben elérhetővé tegyék zenéjüket mások számára, azonban az új dalok kevesebb mint 4 százaléka kerül fel a trendi slágerlistákra.
A tanulmányt a kaliforniai Claremont Graduate University kutatói készítették, és a Frontiers in Artificial Intelligence című folyóiratban jelent meg. Hagyományos, például az okosórákban található, szenzorokat alkalmaztak a résztvevők neurofiziológiai reakcióinak vizsgálatára, majd ezeket a válaszokat arra használták fel, hogy egy dalnak minősítést adjanak, sláger lesz-e belőle.
A 33 résztvevő 24 dalt hallgatott meg, amelyek közül 13 volt sláger. A mérésnél vizsgálták a figyelem állapotával (dopamin felszabadulás) és az érzelmi reakcióval (oxitocin felszabadulás) kapcsolatos agyi jeleket.
Ezek együttesen pedig már alkalmasak voltak arra, hogy megbízhatóan megjósolják az inger (a zene) által kiváltott reagálásokat, különösen az érzelmi reakciókat.
Egy lineáris statisztikai modell alkalmazásával a kutatók 69 százalékos pontossággal tudták igazolni, hogy mely dalok voltak slágerek. Majd a gépi tanulás alkalmazásával ezeknek a jóslatoknak a pontosságát 97 százalékra emelték.
Ezzel a módszerrel a sikerdalok 82 százalékát már a szám első perce után is pontosan ki tudták szűrni.
A kutatócsoport még ezen ígéretes eredmények ellenére is tudatában van a vizsgálat korlátainak. Ilyenek például a felhasznált dalok meglehetősen korlátozott mennyisége, valamint a bizonyos demográfiai csoportokat nélkülöző résztvevők szűk köre volt. Paul Zak, a tanulmány egyik szerzője és az egyetem professzora úgy véli, hogy módszertanuk „sziklaszilárd”, és nemcsak zenei, hanem más, például audiovizuális tartalmak kutatására is alkalmazható.
Bár a zene elemzése ezzel újabb szintet lépett a mesterséges intelligencia segítségével, ez még nem feltétlenül veszélyezteti a művészeket. Sergi Jorda professzor szerint, aki több mint 30 éve kutatja a zene és a technológia kapcsolatát, a tanulmányban kiemelt technológia segíthet a zene optimalizálásában, de „nem elég a slágerek létrehozásához”.
Bár az utóbbi időben felbukkantak az interneten MI generálta dalok, mint például ez a MI készítette Drake és The Weeknd dal, a teljesen számítógép komponált slágerzenék még viszonylag messze vannak. Számos példa van arra, hogy MI-súgókkal vagy nagyon speciális forrásanyag felhasználásával készültek dalok, ám ezeknél mindig van egy olyan furcsa érzésünk, hogy nem teljesen emberiek. Ennek ellenére például a kínai streaming óriás több mint ezer, mesterséges intelligenciával generált dalt töltött fel a platformjára, és az egyik már több mint 100 millió streamet ért el.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna
Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.
február 8., 17:01
- Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából
A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.
február 8., 17:42
- Külföld
Megalakult a libanoni kormány
Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.
február 8., 19:28
- Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa
Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.
február 8., 18:30
- Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot
Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.
február 8., 16:15
- Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz
Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.
február 8., 18:32
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
30 perce
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
29 perce
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream
A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.
február 8., 13:37
- Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt
Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.
február 8., 20:11
- Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben
Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.
február 8., 06:15
- Külföld
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről
A fiatal demonstráló felsőtestét csak antifasiszta, filccel írt jelmondatok borították.
február 8., 21:54
- Külföld
Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert
Egy WhatsApp-beszélgetésben tett antiszemita megjegyzéseket.
február 8., 21:25
- Külföld
Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében
Egyelőre nem világos, miért került ilyen közel a felszínhez.
február 8., 13:00
- Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak
A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.
tegnap, 15:20
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász
A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.
február 8., 10:08
- Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
30 perce
- Címlapon
Orbán Viktor: Ez a háború nem Ukrajnáról szól, stratégiai oka a NATO bővítése
A magyar miniszterelnök Dubajban vett részt az első Tucker Carlson-csúcstalálkozón.
tegnap, 20:46
- Külföld
Az Europol figyelmeztet: fel kell készülni a kvantumszámítógépek jelentette biztonsági kockázatokra
Sürgető felhívást tettek közzé.
február 8., 08:14
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Címlapon
Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon
A megugró élelmiszerárakról is beszélt Virág Barnabás.
tegnap, 14:24
- Címlapon
Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás
Napos, többnyire száraz idővel indul a hétvége.
34 perce
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11