Perelni készül a férfi, aki állásinterjúra ment a BBC-hez, de szakértőként adott interjút
Guy Goma annak idején egy állásinterjúra érkezett a brit közszolgálati műsorszolgáltató székházába, de összetévesztették Guy Kewney szakújságíróval, és őt kérdezték a BBC hírcsatornájának élő műsorában az internetes zenei letöltésekről.
A felvételt több mint ötmillióan látták a műsorszolgáltató YouTube-csatornáján, de Goma állítása szerint ő egy vasat sem kapott a befolyó jogdíjakból.
A férfi az Accidental Celebrities podcastban elmondta, hogy megkereste a BBC-t az elmaradt jogdíjak miatt, de nem kapott választ.
Arra várnak, hogy bíróság elé citáljam őket
– mondta, és a podcast műsorvezetőinek kérdésére meg is erősítette, hogy be fogja pereli a BBC-t, „mert egy csomót kerestek az interjún”, és egy petákot sem adtak neki belőle.
Hozzáfűzte, hogy a BBC 17 éve használja a klipet, anélkül, hogy fizetett volna neki, pedig „a videó gazdagabbá tette őket”.
Goma felidézte, hogy amikor 2006-ban megérkezett a székházba, előbb a sminkbe küldték, pedig ő hangoztatta, hogy arra semmi szükség, mert állásinterjúra jött.
A videón látható, hogy először nagyon meg is van lepve, mikor feltesznek neki egy kérdést az internetes zenei letöltésekkel kapcsolatban, de aztán minden kérdésre válaszol. Goma szerint az interjút készítő Karen Bowermann nem vette észre, hogy valami hiba történt.
Az interjú után jelezte, hogy rossz alanyt kérdeztek a műsorban, de ez után egy hétig nem is hallott a BBC-ről, lemaradt az állásinterjúról, és nem kapta meg a munkát – mesélte Goma.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Megszólalt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról: Lassabban gyógyul, mint ahogy szeretnénk
A szentatya jelenleg pihen.
február 28., 13:36
- Külföld
Világháborús bomba miatt megbénultak a Párizs és London közti vonatjáratok
A francia közlekedési miniszter szerint délután is csak korlátozottan indulhat újra a forgalom.
37 perce
- Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány
A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.
február 28., 17:13
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
3 órája
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat
A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.
február 28., 11:51
- Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban
Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.
február 28., 14:20
- Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina
A cukorbetegséget is gyógyíthatja.
február 28., 11:45
- Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának
A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.
február 28., 20:31
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért
Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.
február 28., 11:29
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra
Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.
február 28., 21:36
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
4 órája
- Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást
Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.
február 28., 18:52
- Címlapon
Gyurcsány Ferenc: Orbán kilépett az EU-ból
A DK elnöke is reagált a csütörtöki EU-csúcsra.
5 perce
- Címlapon
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan, hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
22 perce
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája
- Címlapon
Putyin kemény üzenetet küldött, Moszkva nem hajlandó a kompromisszumra és a tűzszünetet is elutasítja
6 órája
- Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Külföld
Elszabadultak az indulatok Athénban, könnygázzal kellett oszlatni a tüntető tömeget
február 28., 14:29
- Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában
Hat halálos áldozata van a robbantásnak.
február 28., 13:05
- Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője
Rose Girone 113 éves volt.
február 28., 13:28
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13
- Külföld
Lavina sodort el építőmunkásokat Indiában
Legalább 41 embert keresnek még a mentőcsapatok.
február 28., 11:38
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45