Eminem felszólította az egyik republikánus jelöltet, hogy soha többé ne használja a zenéjét
Ramaswamyt augusztus közepén látták szenvedélyesen rappelni a dalra, miközben a Des Moines-ban, az iowai állami vásáron kampányolt.
A Variety hétfőn jelentette, hogy a BMI zenei licencadó augusztus 23-án levelet küldött Ramaswamy ügyvédjének, amelyben kifogásolta, hogy a kampány Eminem zeneszámait használja.
A BMI kiadó Eminem műveinek Vivek 2024 kampány általi bármilyen előadását ettől a naptól kezdve a megállapodás lényeges megsértésének tekinti, amellyel kapcsolatban a BMI minden jogot és jogorvoslati lehetőséget fenntart
– állt a levélben a Variety szerint.
A BMI pedig meg is erősítette a CBS Newsnak a jelentést.
Ramaswamy, egy biotechnológiai cég vezérigazgatója, aki február végén indította el elnökjelöltségét, jelenleg a legfiatalabb jelölt a republikánus elnökjelöltek mezőnyében. Az elmúlt hetekben a Fox News új országos felmérése szerint a harmadik helyre lépett előre a versenyben.
Iowa azért fontos, mert az amerikai előválasztás első helyszíne, ahol úgynevezett kaukuszt tartanak. Itt nyíltan, az érveket ütköztetve, egymást győzködve döntenek a választók arról, hogy ki legyen pártjuk elnökjelöltje a 2024 novemberében tartandó elnökválasztáson.