Miért olyan fontos stratégiai szempontból az űr a nagyhatalmak számára?

A Csandraján-3 landolását mindenki történelmi jelentőségűnek nevezte, kiemelve fontosságát a tudományos kutatások szempontjából, ugyanis a Hold déli sarkára korábban még egyetlen szonda sem jutott el. A misszió célja, hogy kutasson a Holdon a jég formájában jelen lévő víz után, ugyanis a feltételezések szerint a bolygó déli része fagyott vízben gazdag terület.

Az Indiai Űrkutatási Szervezet július 14-én bocsátotta fel az űrszondát, amely augusztus 5-én állt Hold körüli pályára, majd augusztus 23-án sikeresen leszállt kísérő bolygónkra, és ezzel India lett a negyedik ország, az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kína után, amelynek sikerült ilyen eszközt eljuttatnia a bolygóra.

A mostani sikeres landolást két sikertelen kísérlet előzte meg. Az ázsiai ország először 2008-ban indított szondát, amely a Hold körül keringve jelentős szerepet játszott az égitest felszínén lévő vízmolekulák felkutatásában és az égitest részletes feltérképezésében. Ezt követően 2019-ben a Csandraján-2-vel már megkíséreltek leszállni a Holdra, azonban ez a művelet kudarccal végződött. A mostani indiai siker előtt egy héttel Oroszország Luna-25-ös űrkompja próbált meg landolni a Holdon, sikertelenül.

A Csandraján-3 alig bőröndnyi nagyságú holdjárója már megkezdte működését, és küldött vissza adatokat, képeket, információkat a Földre. A poros holdbéli felszínbe több helyen befúrta szenzorait, amelyek roppant különös dologra bukkantak.

ami nagyon meglepte a kutatókat. A holdjáró talajmintát is gyűjtött és elemezte annak összetételét. Kiderült, hogy a holdtalajban kimutatható kén, alumínium, vas, kalcium, titán, mangán, króm és oxigén. Az emberiséget az űrkutatás már évszázadok óta foglalkoztatja, viszont geostratégiai szempontból az űrt és a Holdat csak a hidegháború óta tartják kiemelten fontosnak. India sikeres holdra szállása és az említett kísérletek még inkább alátámasztják azt, hogy a nem is olyan távoli jövőben a Földön kívül zajlanak majd geopolitikai versengések.

Az űrverseny hosszú időszakra tekint vissza

A hidegháború kitörésével a világ egy új korszakba lépett. A két szuperhatalom – az Egyesült Államok és a Szovjetunió – közötti állandó bizalmatlanság, illetve az ebből indult fegyverkezési verseny arra sarkallta a két nagyhatalmat, hogy a szárazföld és a tengerek után a világűrben is összemérjék erejüket. Az első lépést a Szovjetunió tette meg 1957 októberében, amikor a bajkonuri űrkikötőből fellőtték az első műholdjukat, a Szputnyik–1-et, amely 95 perc alatt repülte körül a Földet, majd a következő 92 napban 1440 fordulatot tett meg bolygónk körül.

Kiderült, hogy a szovjetek akár interkontinentális rakétát is fel tudnak szerelni műholdjukra, amely elég nagy hatótávolsággal rendelkezett ahhoz, hogy elérje Amerika partjait. Innentől kezdve világossá vált, hogy ha a szovjetek fel tudtak juttatni egy kisebb műholdat a világűrbe, akkor atomtöltetű robbanófejek célba juttatására is képesek. Ez a tény a nukleáris fegyverkezés időszakában a washingtoni vezetésnek komoly fejfájást okozott.

Éppen ezért 1957. július 1-én Dwight Eisenhower amerikai elnök meghirdette az úgynevezett nemzetközi geofizikai évet, amelytől kezdve az amerikaiak is teljes gőzzel egy műhold pályára állításán kezdtek dolgozni. Az elnök bejelentését követően a Szovjetunióban a politikai vezetés is felgyorsította a fejlesztéseket, így egy hónappal később már fel is lőtték a Szputnyik–2-t, fedélzetén Lajka kutyával. Ezt követte a szintén szovjet LUNA-1, ami még csak megkerülni tudta a Holdat, azonban a LUNA-2 1959-ben már a bolygó felszínére is le tudott szállni. A fordulópont az űrversenyben az 1960-as-években jött el.

A szovjet szputnyik fellövését követő évben az amerikaiak megalapították a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatalt, vagyis a NASA-t. 1961 áprilisában pedig egy szovjet űrhajós, Jurij Gagarin, az első emberként kerülte meg a Földet, majd tért vissza épségben. Gagarin űrrepülése után nem sokkal Kennedy elnök meghirdette holdra szállási programját. Ebben az Egyesült Államok azt a célt tűzte ki, hogy még az évtized vége előtt embert juttat el a Holdra. Az amerikaiak ezzel együtt egyre több pénzt és erőforrást fektettek saját, Apollo névre keresztelt űrprogramjukba, majd ezután 1969-ben megtörtént a csoda, és az első ember Holdra lépett Neil Armstrong személyében.

A hetvenes években az enyhülés időszaka jött el, amikor a szovjet–amerikai kapcsolatok jelentős javulásnak indultak. 1989-re az űrverseny és a hidegháború is véget ért, majd a Szovjetunió 1991-es felbomlásával ez a korszak végérvényesen lezárult. 

Versengés a világűr erőforrásaiért

A már említett Luna-25 űrkompot a Hold déli sarkának felderítésére küldték volna, ahol az oroszok így elsőként alakíthattak volna ki bázist. A tudósok korábban már rájöttek, hogy bőséges vízkészlet rejtőzik a rettentően hegyes és rengeteg kráter szabdalta térségben. Ennek a vízkészletnek a kinyerése a jégből kulcsfontosságú erőforrásuk lehet a jövőben majd rendszeresen érkező holdkompoknak, esetleg emberek lakta holdbázisnak és az űrhajók rakéta-üzemanyagának, valamint biztos ivóvíz- és oxigéntartalékot jelenthet hosszú kozmikus utazások idején.

Kína szintén jelentős versenytárs lett az idők folyamán a világűrben. A kommunista állam első űrszondája 2020-ban landolt sikeresen a Holdon. Akkor Hszi Csin-ping kínai vezető azt mondta, a világűr segíteni fog abban, hogy Kína a jövőben még erősebbé váljon. Oroszország és Kína egyébként már korábban megállapodtak, hogy együttműködnek egy közös holdbázis felépítésében a 2030-as évekre, és bár a kommunista ország elmúlt évtizedben milliárdokat költött űrprogramjára, és e tekintetben egyre jobban zárkózik fel a másik két nagyhatalomhoz, egyelőre az Egyesült Államok Oroszország fő riválisa ezen a téren. Moszkva, hogy átvegye az irányítást az űrben, mindent bevet. Még az űrkalózkodástól sem riad vissza, ami azt jelenti, hogy egyes használaton kívüli műholdjait vagy egyéb objektumait egyszerűen otthagyja az űrben, annak tudatában, hogy az nagymértékben károsíthatja az ellenség infrastruktúráját.

A másik meghatározó játékos ebben a geopolitikai versenyben az Egyesült Államok, amely azt tervezi, hogy 2025-ig űrhajósokat fog küldeni szintén a Hold déli részére a Kanada és az Európai Unió által támogatott Artemis-1 nevű űrprogram keretében. Benjamin Silverstein, a Carnegie Alapítvány űrprogramokkal foglalkozó elemzője rávilágított arra a tényre, miszerint, ha Oroszország és India is a Hold ugyanazon területén akar leszállni, az csak azt jelentheti, hogy a bolygó azon része kiemelten fontos erőforrásokat tartalmaz.

Az űr fontossága és jelentősége

Felmerülhet a kérdés, hogy miért is olyan fontos ellenőrizni a Föld és a Hold közötti teret. A válasz abban rejlik, hogy ebben a térségben keringenek elsődlegesen a hírszerzési célokra használt nagyobb műholdak, és itt repülnek a hiperszonikus rakéták, amelyek a hangsebességnél akár ötször gyorsabbak, így ezeket jelenleg szinte lehetetlen elhárítani. Az űr ezen részének ellenőrzése és a Holdra tervezett támaszpontok kiépítése vagy éppen az egyre több műhold pályára állítása tehát minden eddiginél nagyobb katonai fölényt jelenthet annak, aki ellenőrzi az űrt.

A műholdaknak volt köszönhető, hogy a nyugati hírszerzés már az orosz invázió tavaly februári megindítása előtt is értékes információkhoz jutott, és részben fel tudta készíteni Ukrajnát a várható támadásra. Ugyanakkor az a tény, hogy az amerikaiak felügyelték és ellenőrizték azt az űrbéli zónát, ahol a kémműholdjaikat elhelyezték, azt a következtetést adja, hogy az oroszok viszont nem tudták ugyanolyan jól feltérképezni az ukrán haderőt.

Adódik a kérdés, vajon miért van amerikai műholdfölény az űrnek abban a részében, és miért ritkásabb az orosz jelenlét? A válasz abban rejlik, hogy egy már pályára állított műhold közvetlen környezetében – bizonyos távolságon belül – nem lehet másikat állomásoztatni, mert ez komoly űrbalesethez is vezethet. 

Természetesen Oroszországnak is vannak saját hírszerző műholdjai, ugyanakkor a versenyt nem tudják felvenni a nyugati nagyhatalommal, annak jelentős technológiai fölénye miatt. Persze csakúgy, mint a gyarmatosítás idején, a területszerzés mellett most is sokat nyom a latba az adott nemzet presztízse, hiszen az űrben erős jelenlét nagymértékben növelheti az adott állam nemzetközi tekintélyét is.  

Ezek alapján az is egyértelmű, hogy a nagyhatalmi versengés már jó ideje túlnőtt a szárazföldek és tengerek feletti hatalom megszerzésén, és elindult az úgynevezett „harmadik dimenziónak” tartott világűr meghódításáért.

Mit hozhat vajon a jövő?

Arról, hogy milyen távlatban fog megerősödni a világűrért folytatott verseny, Bartóki-Gönczy Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensét, a Világűrjog és -Politika Kutatóintézet vezetőjét, tudományos dékánhelyettest kérdeztük. A szakértő szerint a világűr már az 1950-es évektől kezdve fontos volt az akkori két szuperhatalomnak, viszont az egyre több űrhatalom (pl. Kína, India), a kereskedelmi cégek megjelenése, valamint az a tény, hogy geopolitikailag komplexebb lett a világ, további versenybe hajszolja az országokat.

A kutató hozzátette, hogy a Hold azért is ilyen kiemelten fontos geostratégiai értelemben, mert a déli pólus környékén feltételezett vízkészlet elengedhetetlen a további missziók sikerességéhez, és jelentős előnyre tehet szert az adott állam, ha bázist alakítana ki az égitesten.

Arra a kérdésre, hogy mennyire tartják magukat ezek a nagyhatalmak az 1967-ben elfogadott Világűrjogi Egyezményhez, a szakértő azt válaszolta, hogy vannak ugyan általános szabályok, amelyeket kötelező jelleggel be kell tartani, azonban olyan tág keretek ezek, melyek nem tudják garantálni az egyértelmű szabályokat az egyre komplexebb világban, elég, ha csak az űrbéli erőforrások tulajdonjogi helyzetére gondolunk.

A felvetésre, hogy az orosz–ukrán háború mennyiben befolyásolja az orosz űrfejlesztéseket, Bartóki-Gönczy Balázs azt mondta, 

Oroszország high-tech technológiája nagy részben az importtól függ, ugyanakkor a Krím 2014-es annektálását követő nyugati szankciók miatt számos, az űreszközök gyártásához szükséges technológia elérhetetlenné vált az oroszok számára.

Majd így folytatta, „ez Kína vagy akár India irányába is eltolhatja majd a beszerzési forrásaikat. Ezzel egy időben jelentős bevételtől esnek el azáltal, hogy a nyugati világ már nem veszi igénybe a Szojuz rakétákat. Mindazonáltal korántsem lehet leírni az orosz képességeket, akkor sem, ha azok láthatóan gyengültek az utóbbi időben”.

(Borítókép: A Government Girls Senior Secondary School diákjai ünneplik az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) Chandrayaan-3 holdkutató missziójának sikeres leszállását Jacobpurában 2023. augusztus 23-án. Fotó: Parveen Kumar / Hindustan Times / Getty Images)