
Kim Dzsongun elmélyítené kapcsolatát Kínával
Kim Dzsongun a héten küldött üdvözletben reményét fejezte ki, hogy a Phenjan és Peking közötti kapcsolatok az új idők szellemében, a két ország népének akaratával összhangban erősödnek majd – írja az MTI.
A levél válasz volt Hszi Észak-Korea megalapításának 75. évfordulójának alkalmából elmondott gratulációjára, melyben a kínai államfő a stratégiai kommunikáció és a munkaszintű együttműködés megerősítése mellett állt ki.
Észak-Korea szeptember 9-én ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját,
az ünnepségekre az ázsiai országba látogatott többek között Liu Kuo-csung kínai első miniszterelnök-helyettes is.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szintén levelet küldött Kimnek, amelyben közölte, hogy a két ország bővíteni fogja a kétoldalú kapcsolatokat a Koreai-félsziget és a térség biztonságának és stabilitásának biztosítása érdekében.
