Komoly választás elé állították Orbán Viktor szövetségesét Ukrajna ügyében

2023.10.03. 13:28
Stefan Löfven korábbi svéd miniszterelnök és az Európai Szocialisták Pártjának elnöke választás elé állította Robert Ficót: vagy változtat Ukrajnával kapcsolatos álláspontján, vagy kezdeményezni fogja a Smer kizárását.

Az Európai Szocialisták Pártjának (PES) elnöke, Stefan Löfven felszólította a szlovák választásokat megnyerő Irány (Smer–SD) elnökét, Robert Ficót, hogy minél hamarabb változtasson Ukrajnával kapcsolatos álláspontján – írja az Új Szó

Amennyiben ez nem történik meg, Löfven kezdeményezni akarja a Smer kizárását.

Robert Fico a felszólításra videóban reagált, amelyben elmondta, gratuláció helyett zsarolás érkezett az európai szocialistáktól. 

Vagy azt mondjuk, amit az Egyesült Államok szeretne, vagy kidobnak minket

– közölte a Smer elnöke abban a videóban, amelyet eddig közel félmillióan tekintettek meg a Facebookon. Fico úgy véli, a korábbi svéd miniszterelnök álláspontja antidemokratikus és tekintélyelvű; úgy gondolja, szuverén politikusokat nem illik megzsarolni.

Fico és Orbán hasonlóan gondolkoznak

Szeptember 30-án előrehozott választást tartottak Szlovákiában, ahol az egyik legnagyobb kérdés az volt, hogy a közvélemény-kutatásokban fej fej mellett mért szociálpopulista Smer–SD (Irány–Szociáldemokrácia) vagy a liberális Progresszív Szlovákia szerzi meg a legtöbb szavazatot.

Azonban az exit pollra rácáfoltak az eredmények, a Robert Fico vezette Smer ugyanis magabiztosan nyerte meg a választásokat, amivel rendkívül jó helyzetben várhatja majd a koalíciós tárgyalásokat.

A nem hivatalos eredményekre reagálva Orbán Viktor is gratulált szövetségesének, X-bejegyzésében azt írta, „egy hazafival mindig jó együtt dolgozni”. Vasárnap sajtótájékoztatót tartott Pozsonyban Fico, aki ekkor már úgy értékelt, hogy fontos számára a V4 működőképessége, mint ahogy az is, hogy ha megbízatást kapnak, akkor egy stabil, négy éven át működő kormányt tudjanak létrehozni.

Fico és Orbán Ukrajnával kapcsolatos álláspontja hasonló: a fegyverszállítást mindketten ellenzik, a humanitárius segítséget viszont támogatják. Fico előrebocsátotta: egyik első lépése egy olyan határozat elfogadása lesz, hogy az illegális migráció megfékezésére ideiglenesen határellenőrzést vezessenek be a szlovák–magyar határonRobert Fico emellett ugyanúgy gondolkodik a háborúról, a migrációról és a genderügyről, mint a magyar kormány. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.

1 órája

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

4 órája

  • Címlapon
Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

A sportoló 54 éves volt.

3 órája

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

2 órája

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.

március 3., 05:53

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

6 órája

  • Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.

március 2., 09:22

  • Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.

március 2., 08:06

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

8 órája

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Címlapon
Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Az amerikai elnök óriási nyomás alá helyezte északi szomszédját.

2 órája

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

8 órája

  • Címlapon
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.

3 órája

  • Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.

március 2., 13:00

  • Külföld
Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.

március 2., 15:01

  • Címlapon
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.

6 órája