Nargesz Mohammadi kapta a Nobel-békedíjat
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Az 51 éves Narges Mohammadi, aki jelenleg a teheráni Evin börtönben raboskodik, iráni író, emberi jogi aktivista és az Emberi Jogok Védelmezőinek Központjának (DHRC) igazgatóhelyettese. Mohammadi jelenleg 12 évnyi börtönbüntetését tölti, legutóbb „államellenes propaganda terjesztése” miatt ítélték el, amiért 154 ostorcsapást is kapott.
Az Iránban bebörtönzött emberi jogi aktivista mellett az idei békedíjjal azt a több százezer embert is elismerik, akik az elmúlt évben az iráni rezsim nőkkel szembeni diszkriminációs és elnyomó politikája ellen tüntettek. A tüntetők „Nő – Élet – Szabadság”-mottója jól kifejezi Nargesz Mohammadi elkötelezettségét és munkáját – fogalmazott a Nobel-bizottság a nobelprize.org honlapon megjelent indoklásban.
Berit Reiss-Andersent, a norvég Nobel-bizottság vezetője reméli, hogy az iráni hatóságok helyes döntést hoznak és elengedik, így jelen lehetne a decemberi díjátadón. A díjjal 11 millió svéd korona (368 millió forint) is jár. A Nobel-békedíjat hagyományosan az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át Oslóban.
A Nobel-békedíjak története
A díjat 1901 óta 104. alkalommal osztották ki, 19 évben (1914–1916, 1918, 1923, 1924, 1928, 1932, 1939–1943, 1948, 1955–1956, 1966–1967 és 1972) nem talált gazdára. A Nobel-békedíjat eddig 141 kitüntetettnek ítélték oda, 111 személynek és 30 szervezetnek, mivel azonban a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) háromszor, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) pedig kétszer is megkapta, 111 személy (92 férfi és 19 nő), valamint 27 különböző szervezet a Nobel-békedíj kitüntetettje.
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát alapító Henry Dunant 1901-ben elsőként kapta meg a Nobel-békedíjat. A kitüntetést 70 alkalommal kapta egy díjazott, 31-szer ketten, két esetben hárman kapták megosztva. 2022-ben először kapta egy személy és két szervezet megosztva az elismerést. Legfiatalabban a 2014-ben, 17 éves korában kitüntetett pakisztáni diáklány, Malala Juszafzai, a mindenkori legfiatalabb Nobel-díjas, legidősebben, 87 évesen a Pugwash-mozgalmat elindító brit Joseph Rotblat részesült a kitüntetésben, 1995-ben.
A Nobel-békedíjat egy alkalommal, 1961-ben már halála után ítélték oda Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkárnak (a díjak 1974 óta nem adományozhatók posztumusz).
Mitől másabb, mint a többi Nobel-díj?
Míg a fizikai, kémiai, fiziológiai-orvostudományi és irodalmi Nobel-díjat Stockholmban, addig a Béke-díjat Norvégia fővárosában, az oslói Városháza nagy csarnokában adják át. A többi Nobel-díjhoz képest, a békedíjat kaphatja személy vagy akár szervezet is. A Nobel-békedíjjal járó érem különbözik a többitől, előlapján más szögből látható a díjalapító portréja, hátlapján három egymást ölelő férfialak áll a latin „Pro pace et fraternitate gentium” (A békéért és népek testvériségéért) felirat alatt, az érme oldalába vésik bele az évet és a díjazott nevét.
Alfred Nobel szándéka szerint a díjazott „legyen az a személy, aki a legtöbbet vagy a legkimagaslóbban tette a nemzetek barátságáért, a fegyveres erők csökkentéséért vagy megszüntetéséért, illetve békekongresszusok tartásáért és előkészítéséért”.
Az elmúlt tíz év Nobel-békedíjasai:
- 2013 – A hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) a vegyi fegyverek megsemmisítése terén végzett széles körű munkájáért.
- 2014 – Az indiai Kailás Szatjárti és a pakisztáni Malala Juszafzai a gyermekek jogainak védelmében, a gyermekek és fiatalok elnyomása ellen és tanuláshoz való joguk védelmében folytatott harcukért.
- 2015 – A tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett, mert nagyban hozzájárult a tunéziai plurális társadalom felépítéséhez, „alternatív, békés politikai folyamatot indított el, amikor az ország a polgárháború szélére sodródott”.
- 2016 – Juan Manuel Santos kolumbiai elnök a kolumbiai fegyveres konfliktus lezárásáért tett erőfeszítéseiért.
- 2017 – Az atomfegyverek betiltásáért küzdő ICAN nemzetközi civil kezdeményezés, mert ráirányította a figyelmet arra, milyen katasztrofális következményekkel járhat atomfegyver bevetése a Földön, valamint kiemelkedő erőfeszítéseket tett az atomfegyverek globális és teljes betiltásáról szóló nemzetközi szerződés megkötéséért.
- 2018 – Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyász és a jazidi vallású Nadia Murad iraki emberi jogi aktivista „a nemi erőszak mint háborús fegyver alkalmazása” elleni küzdelmükért.
- 2019 – Abij Ahmed Ali etióp miniszterelnöknek „a béke és a nemzetközi együttműködés érdekében tett komoly erőfeszítéseiért, különösen az Etiópia és Eritrea közötti határvita megoldásában betöltött meghatározó kezdeményező szerepéért”.
- 2020 – Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) azon erőfeszítéseiért, amelyeket az éhínséget háborús fegyverként való felhasználása ellen tett.
- 2021 – Maria Ressa Fülöp-szigeteki és Dmitrij Muratov orosz újságíró a „demokrácia és a tartós béke előfeltételének tekinthető véleménynyilvánítás szabadságáért” folytatott erőfeszítéséért.
- 2022 – Alesz Bjaljacki fehérorosz aktivista, az orosz Memorial emberi jogvédő szervezet és az ukrán Polgári szabadságjogok Központja, mert „a civil társadalmat képviselik hazájukban, és évek óta kiállnak azért, hogy az emberek szabadon bírálhassák a hatalomban lévőket és az állampolgárok alapjogai érvényesülhessenek”.
BREAKING NEWS
— The Nobel Prize (@NobelPrize) October 6, 2023
The Norwegian Nobel Committee has decided to award the 2023 #NobelPeacePrize to Narges Mohammadi for her fight against the oppression of women in Iran and her fight to promote human rights and freedom for all.#NobelPrize pic.twitter.com/2fyzoYkHyf