Szumózók miatt nem tudott felszállni egy repülőgép

2023.10.17. 06:49
Jelentős súlytöbbletet okoztak múlt héten a Japan Airlines járatán utazó szumóbirkózók. A légitársaságnak egy különgépet kellett biztosítania a harcművészeknek.

A súlyhatár túllépése fenyegette a Japan Airlines két járatát, miután kiderült, hogy túlsúlyos szumóbirkózók váltottak jegyet a repülőre.

Az utaslistán a szigetország legsúlyosabb emberei szerepeltek. A harcművészek a tokiói és az oszakai repülőtérről utaztak volna egy sportfesztiválra – írja a The Guardian.

A versenyzők a 70 kilogrammos szállítási átlagnál jóval többet, nagyjából 120 kilogrammot nyomhattak. 

Miután kiderült, hogy a repülőn milyen sok szumózó utazik, a japán légitársaság aggódni kezdett, hogy a birkózók súlya miatt nem tudják majd eléggé megtankolni a gépeket. Végül úgy döntöttek, hogy egy különgéppel juttatják el a harcművészeket a versenyre.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.

március 1., 18:00

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.

március 1., 17:02

  • Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Szerinte muszáj következetesnek lenni.

március 1., 20:53

  • Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.

március 1., 21:26

  • Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.

március 1., 19:41

  • Külföld
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

50 perce

  • Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.

március 1., 19:50

  • Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.

március 1., 06:36

  • Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?

március 1., 16:30

  • Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.

március 1., 06:41

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

2 órája

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.

március 1., 07:51

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Külföld
Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.

március 1., 14:47

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

3 órája

  • Külföld
Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával

Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával

Rendkívül sok katonára volna szükség a béke fenntartásához.

március 1., 15:55

  • Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt

Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt

Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.

március 1., 12:40

  • Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.

március 1., 12:38

  • Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről

Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről

Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.

március 1., 11:45

  • Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

A produkciós cég még fizetett is a családnak.

március 1., 10:05

  • Külföld
Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben

Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben

Az áldozatok azonosítása még folyamatban van.

március 1., 20:24