Holnaptól lép érvénybe az ellenőrzés a szlovén–magyar határnál

D  VG20150917009
2023.10.20. 16:29
Már szombattól érvénybe lép a szlovén–magyar határnál az ellenőrzés – derült ki Magyarország ljubljanai nagykövetségének tájékoztatásából. Erre azért van szükség, mert az egyre fokozódó terrorveszély miatt Szlovénia a schengeni egyezmény felfüggesztése mellett döntött.

Mint arról a magyar sajtóban elsőként már beszámoltunk, az Európa nagyvárosaiban jelentkező terrorveszély miatt Szlovénia úgy döntött, hogy felfüggeszti a schengeni egyezményt és bevezeti a határellenőrzést a magyar és a horvát határnál.

Úgy gondolom, hogy ezzel növeljük Szlovénia biztonságát, amely a legfontosabb számunkra. A közel-keleti helyzet bonyolult, mindent meg kell tennünk Szlovénia biztonsága érdekében

– mutatott rá Bostjan Poklukar szlovén belügyminiszter.

Az Index cikkére reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki közösségi oldalán azt írta, a terrortámadások, valamint a közelmúlt terrorcselekményei az európai emberek fizikai biztonságát fenyegetik, ugyanakkor kárt szenved az európai gazdaság is, hiszen a schengeni zónán belüli határellenőrzések nehezítik és lassítják a kereskedelmi forgalmat és a vállalatok határon átnyúló működését.

Európa versenyképessége napról napra romlik, a bevándorlás és az ennek következtében megnőtt terrorfenyegetettség miatt lezárt határok most ennek az amúgy is megroggyant versenyképességnek adnak egy nagy pofont

– tette hozzá a külügyminiszter.

Szombattól lép érvénybe a határellenőrzés

Magyarország ljubljanai nagykövetségének honlapja szerint már az is megvan, hogy mikortól lépnek érvénybe a határellenőrzések. Mint írják, Szlovénia 2023. október 21-től, szombattól ideiglenesen, de legalább 10 napra visszaállítja a határellenőrzést a magyar és horvát határszakaszain. Az intézkedés következtében hosszabb menetidővel kell számolni.

A nagykövetség honlapja felhívja a figyelmet az érvényes úti okmány meglétének fontosságára, ami vagy a érvényes útlevelet, vagy a személyazonosító igazolványt jelenti.

Kiemelik, hogy a vezetői engedély Szlovéniában személyazonosítás céljából nem elfogadott okmány.

A szlovén–magyar határszakaszon várhatóan a következő határátkelőhelyeken kerül sor ellenőrzésekre:

1. A nemzetközi közúti személy- és teherforgalom számára:

  • Dolga vas (Hosszúfalu)
  • Pince (autópálya)

Ezeken a határátkelőhelyeken a határellenőrzés a nap 24 órájában zajlik majd.

2. A nemzetközi vasúti forgalom számára:

  • Hodoš (Hodos)

Ezen a határátkelőhelyen a határellenőrzés a vonatok menetrendje szerint történik.

3. Kizárólag az Európai Unió szerint szabad mozgáshoz való joggal rendelkező személyek számára a nemzetközi közúti személy- és teherforgalom céljából a következő határátkelőhelyeket jelölik ki:

  • Pince (helyi közút)
  • Prosenjakovci (Pártosfalva)
  • Hodoš (Hodos)
  • Kobilje
  • Čepinci
  • Martinje

Ezeken a határátkelőhelyeken szelektív, szúrópróbaszerű határellenőrzésre kerül sor.

Hogy néznek ki a határellenőrzések?

A horvát Index információi szerint a Horvátországgal közös szárazföldi belső határ átlépésére 12 határátkelőhely létesült a nemzetközi közúti személy- és teherforgalom számára. A lap úgy tudja, a rendőrség ezeken a helyeken 0-24 órában ott lesz.

Ezeket a határátkelőket harmadik országok állampolgárainak is szánják, akik más átkelőhelyen nem léphetik át a határt.

A szlovén rendőrséggel folytatott beszélgetésen megtudták, hogy a nagy határátkelőkön jelentősen változik az ellenőrzés a schengeni egyezményben foglaltakhoz képest. Ugyanis – amint azt a szlovén rendőrség a lapnak kifejtette – a határon a rendőrök nem állítanak meg minden járművet és nem ellenőriznek okmányokat, mint eddig, hanem szelektíven végzik majd az ellenőrzéseket.

A rendőrök általában a forgalmi sávok mentén helyezkednek majd el. Mindez azonban azt jelenti, hogy igyekeznek elkerülni a nagyobb tömeget és várakozást a határokon, mert a járművek nagy része megállás nélkül halad át, és a rendőrség által ellenőrzötteket kiemelik, hogy a forgalom zavartalanul haladjon.

Mindezek a horvát határellenőrzésekre vonatkoznak, de vélhetően a magyar határ mentén is hasonlóan járnak majd el a rendőrök. Azért, hogy erről megbizonyosodjunk, felkerestük a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumot. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

(Borítókép: Szlovén rendőrök egy kerékpárost ellenőriznek a Rédics–Lendva határállomás szlovén oldalán 2015. szeptember 17-én. Fotó: Varga György / MTI)