Német védelmi miniszter: Európát és Németországot háború fenyegeti

2023.11.03. 10:37
Boris Pistorius szerint a német hadsereget alapjaiban kell átalakítani ahhoz, hogy készen álljanak egy lehetséges támadásra. A német védelmi miniszter tart tőle, hogy Európát és Németországot is háború fenyegeti.

A politikus egy interjúban nyilatkozott arról, hogy Németországnak fel kell készülnie, hogy támadást indíthatnak ellene. A német védelmi miniszter szerint Európát és Németországot is háború fenyegeti, így a német fegyveres erők szervezetét alapjaiban kívánja megváltoztatni – írja az Infostart a Frankfurter Allgemeine Zeitungra hivatkozva. 

A szociáldemokrata miniszter a lapnak nyilatkozva kifejtette, hogy a német fegyveres erőknek, a Bundeswehrnek „háborúképesnek” kell lennie, felkészülve egy „védekező háborúra”.

Megjegyezte, hogy a német hadsereg újrafelszerelésével nem haladnak gyorsan, de a tempót felgyorsították, így a lehetséges maximális ütemben haladnak. Felidézte, hogy nyárig több közbeszerzési javaslatot terjesztettek a német törvényhozók elé.  

A szervezeti változásokban 205 ezer fő aktív katonai létszámot határoztak meg, emellett a nők jelenleg 13,4 százalékos arányát is növelnék.

Pistorius az Izrael melletti kiállást „politikai szolidaritás iránti elkötelezettségként” jellemezte. Leszögezte, hogy amennyiben Izrael támogatást kér, akkor Németország képes eleget tenni ennek. 

Hozzátette, hogy egyelőre nem merült fel, hogy olyan mértékű katonai támogatást nyújtsanak, mint Ukrajnának, ugyanakkor úgy látja, hogy „Németország vitathatatlan kötelessége kiállni Ukrajna mellett”. 

Boris Pistorius szerint a német fegyveres erők megváltoztatása a 2024-es európai parlamenti választásoktól független. Mint mondta: „ezt a felelősséget nem tagadhatják meg”.

A németek agresszív politikája a ludas?

Az orosz parlament alsóházának (Duma) krími régióból származó képviselője, Mihail Seremet is reagált Pistorius szavaira. Kiemelte, hogy 

a német hatóságok agresszív politikájukkal okoznak háborút Európában.

Az orosz képviselő szerint csak az Oroszországgal fenntartott baráti és jószomszédi kapcsolatok hozhazják el a békét és a jólétet a térségbe – írja a ria.ru.

Ukrajna támogatásában látják a német hadsereg gyengeségét

Ahogy beszámoltunk róla, a háború kitörése után Németország az ukrán erők egyik legnagyobb támogatója lett. A Leopard 2 típusú harckocsikhoz alkatrészeket gyártó üzem vezetője arra figyelmeztetett, hogy

a Kijevnek nyújtott segítségre való túlzott összpontosítás miatt az ország saját védelme kiszolgáltatottá vált.

Tavaly Németország 100 milliárd eurós különalapot jelentett be saját hadseregének megerősítésére. Egy évvel az ukrajnai háború kezdete után a kritikusok szerint ebből a pénzből csak keveset költöttek el hatékonyan, így a megfogyatkozott fegyveres erők most még rosszabb helyzetben vannak, mint korábban.

Stefan Stenzel, a Vincorion vezérigazgatója egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy lyukak keletkeznek Németország saját fegyverkészleteiben, amelyeket a globális kereslet miatt nem lehet gyorsan betömni.

A német védelmi minisztérium szóvivője tagadta, hogy az ország aláásná önvédelmi képességét, amennyiben a háború kiszélesedne. A problémát az jelenti, hogy a folyamatban lévő konfliktus a szövetségesek készleteit is kimeríti, különösen a lőszertartalékokra igaz ez.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Címlapon
Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

A csapat a Harcosok klubja névre hallgat.

2 órája

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
Forrnak az indulatok Szíriában, Izrael szerint leestek az álarcok

Forrnak az indulatok Szíriában, Izrael szerint leestek az álarcok

A hétvégi vérfürdő után tömegek kezdtek elmenekülni.

1 órája

  • Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.

március 3., 05:53

  • Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Egy ember életét vesztette.

március 2., 13:47

  • Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.

március 2., 21:24

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.

március 2., 12:33

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.

március 2., 11:29

  • Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.

3 órája

  • Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.

március 2., 08:06

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.

március 2., 09:22

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

5 órája

  • Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.

március 2., 13:00

  • Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére

Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére

Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.

március 2., 15:31

  • Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

A rendőrség elmagyarázta mi történt.

március 2., 21:09

  • Külföld
Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.

március 2., 15:01