Az ukránok szerint Orbán Viktor csak blöfföl, temetik a Magyarországgal való egyezséget

2023.11.16. 06:04
Hiába tűnik úgy, hogy Ukrajna és Magyarország lépéseket tett afelé, hogy egyezséget kössön a két ország, az ukrán zn.ua portál által megkérdezettek szerint óvatosnak kell lenni az ilyen kijelentésekkel, ugyanis „az Orbán-kormány tagjainak nyilatkozatai bármikor képesek lerombolni” az eddig elérteket. Ugyanakkor úgy látják, mindezek erősítik Ukrajna pozícióját az EU-ban és gyengíti Magyarországét.

Miután az Európai Bizottság azt javasolta az Európai Tanácsnak, hogy kezdjen tárgyalásokat Ukrajna uniós tagságáról, Magyarország azzal fenyegetőzött, hogy blokkolja azokat, amíg a kárpátaljai kisebbség helyzete nem rendeződik. A magyar kormány szándékait jól példázza, hogy a téma bekerül a nemzeti konzultáció kérdései közé is.

A magyar kormány továbbá megvétózza azt is, hogy Ukrajna megkaphassa az 50 milliárd eurós támogatást, amelyet az Európai Békekeretből különítene el az unió. Két uniós tisztviselő már a Reutersnek elárulta, az Európai Bizottságnak van már egy B terve erre az esetre: az Ursula von der Leyen vezette uniós intézmény minden tagállamot arra kérne, állítsa össze saját segélycsomagját Kijevnek, amelyek együttesen elérnék az 50 milliárd eurós értéket.

Kapcsolódó
Hiába vétózna Magyarország, az Európai Uniónak már van egy B terve

Hiába vétózna Magyarország, az Európai Uniónak már van egy B terve

Egy uniós tisztviselő szerint Magyarország azt kockáztatja, hogy átlép bizonyos határokat.

A zn.ua ukrán portál szerint könnyen lehet, hogy Orbán zsarolásába belefáradva az uniós országok Magyarországra is alkalmazni fogják a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelyét, amely a jogállamiság megsértése esetén az uniós tagállamok szavazati jogának felfüggesztéséről rendelkezik. Ez a kérdés már régóta az EU asztalán van.

Orbán Viktor érzi, Ukrajna fontos az EU-nak

Szerhij Geraszimcsuk, az ukrán Prizma Külpolitikai Tanács ügyvezetőigazgató-helyettese a zn.ua-nak beszélt róla, hogy Orbán Viktor látja és érzi Ukrajna fontosságát az Európai Unió számára.

Az Ukrajnával kapcsolatos botrányok zajában Orbán arra is törekszik, hogy a választási kampányban meghirdetett politikai prioritásainak megvalósításához alkudjon ki valamit Brüsszellel. Különösen a bevándorlók befogadására vonatkozó magyarországi kvóta eltörléséről, illetve a bevándorlók elhelyezéséhez szükséges kiegészítő finanszírozásról

– fogalmazott Geraszimcsuk.

Ugyanakkor a portál azt is megjegyzi, hogy Magyarország minden lehetséges módon lassítja az Oroszország elleni új szankciók elfogadását. Az Orbán-kormány különösen hevesen lép fel, ha az orosz atomenergia-iparral szembeni korlátozó intézkedésekről van szó. Orbán Viktor nemcsak attól nem riad vissza, hogy személyesen találkozzon Putyinnal és kezet rázzon vele, hanem arra készül, hogy az év végén Oroszországba utazik, hogy tárgyalásokat folytasson az orosz elnökkel.

Lesz egyezség Ukrajna és Magyarország között?

A labda most Kijevnél pattog, Ukrajnának ugyanis lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy kompromisszumot kössenek Magyarországgal. Az ukrán portál beszélgetéseket folytatott az ukrán hatóságok képviselőivel, ebből pedig az derül ki, hogy Kijev szerint sikerült előrelépést elérni a nyelvkérdésben. Olga Sztefanyina ukrán miniszterelnök-helyettes és Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára legutóbbi nyilatkozataiból ítélve az ukrán kormány kész kompromisszumokat kötni Magyarországgal ezekben a kérdésekben.

Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az ukrán–magyar kormányközi oktatási munkacsoport több év után először tartott megbeszélést. Az ukrán delegáció szeptemberben átadta magyar kollégáinak a nemzeti kisebbségek kérdéseinek megoldására vonatkozó ütemtervet, különös tekintettel az ukrajnai magyarok tankönyvekkel való ellátására és a törvénymódosítási tervekre.

Jevgenyij Kudrjavec első oktatási és tudományos miniszterhelyettes, az oktatással foglalkozó kormányközi ukrán–magyar munkacsoport társelnöke optimistán értékelte a találkozót, mondván, hogy a tárgyalások során sikerült közös nevezőre jutnia a feleknek.

Temetik a Magyarországgal való egyezséget

Ivanna Klimpus-Csintszadze volt európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes, az Ukrajna uniós integrációjával foglalkozó parlamenti bizottság vezetője a zn.ua-nak azt mondta:

A tapasztalat azt mutatja, hogy sok mindent, amiben munkaszinten megállapodtak, az Orbán-kormány tagjainak politikai nyilatkozatai rombolnak le. Ez az elmúlt években többször is megtörtént, amikor az ukrán és magyar miniszterek által elért megállapodásokat Budapest érvénytelenítette. Ezért én nagyon óvatos lennék azzal kapcsolatban, hogy miben állapodtak meg a munkacsoporton belül, mert az semmiképpen sem elégíti ki Magyarország valós követeléseit velünk szemben.

A portál szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szavai is ezt támasztják alá, aki nemrég arról beszélt, Ukrajna „cinikusan” nem próbálja megoldani a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetét. Az ilyen kijelentések az ukrán portál szerint egyrészt azt mutatják, hogy Ukrajna milyen intenzíven keresi a kiutat a jelenlegi helyzetből. Másfelől viszont Kijev kompromisszumkészségéről szóló kijelentései tükrében Budapest az elkötelezettség hiányát mutatja. A szerző szerint ez erősíti Ukrajna pozícióját az EU-ban és gyengíti Magyarországét.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
„Puccshangulat Szlovákiában” – több tízezer ember vonult az utcára Robert Fico ellen

„Puccshangulat Szlovákiában” – több tízezer ember vonult az utcára Robert Fico ellen

„Elég volt Ficóból!” – skandálták a tüntetők.

január 24., 20:47

  • Külföld
Már halálos áldozata is van a Brit-szigeteken pusztító viharnak, több mint egymillióan maradtak áram nélkül

Már halálos áldozata is van a Brit-szigeteken pusztító viharnak, több mint egymillióan maradtak áram nélkül

Az Éowyn csúcspontján 183 kilométer/órás rekordsebességű széllökést mértek.

január 24., 21:06

  • Külföld
Szijjártó Péter szerint kudarcot vallott szankciós politikát erőltet az Európai Unió

Szijjártó Péter szerint kudarcot vallott szankciós politikát erőltet az Európai Unió

A miniszternek Ukrajna számára is volt néhány keresetlen szava.

január 24., 18:10

  • Külföld
Az űrből is látszik, mekkora katasztrófa érte Oroszországot

Az űrből is látszik, mekkora katasztrófa érte Oroszországot

A Kercsi-szorosban történt szerencsétlenség miatt tömegével pusztulnak el a madarak és a delfinek.

január 24., 17:28

  • Külföld
Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek

Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek

Az ország nagy részén hatalmi vákuum keletkezett, senki nem tudja, hogy lesz-e megtorlás.

január 24., 19:51

  • Címlapon
Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Tiltakoznak az érintettek.

5 órája

  • Külföld
Kitört a káosz, miután a rendőrök lelőttek egy jamaikai bandavezért

Kitört a káosz, miután a rendőrök lelőttek egy jamaikai bandavezért

Kihirdették a szükségállapotot.

január 24., 17:04

  • Külföld
Újabb négy izraeli túszt enged szabadon a Hamász

Újabb négy izraeli túszt enged szabadon a Hamász

Már a neveket is nyilvánosságra hozták.

január 24., 17:08

  • Külföld
Tízmilliárd eurót vár az EU-tól a Fidesz, fordulat jöhet az uniós határvédelemben

Tízmilliárd eurót vár az EU-tól a Fidesz, fordulat jöhet az uniós határvédelemben

Előkerült a kerítések finanszírozásának kérdése az Európai Parlamentben.

január 24., 15:51

  • Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.

3 órája

  • Külföld
Benjamin Netanjahu védelmébe vette Elon Muskot a náci karlendítésre emlékeztető mozdulata után

Benjamin Netanjahu védelmébe vette Elon Muskot a náci karlendítésre emlékeztető mozdulata után

Az izraeli miniszterelnök szerint a milliárdost alaptalanul rágalmazzák.

január 24., 11:55

  • Külföld
Elérte Európa partjait az évszázad vihara

Elérte Európa partjait az évszázad vihara

A feljegyzések kezdete óta nem volt ekkora vihar Írországban.

január 24., 11:17

  • Címlapon
Lázár János letiltotta Vitézy Dávidot a Facebookon

Lázár János letiltotta Vitézy Dávidot a Facebookon

Úgy tűnik, betelt a pohár a miniszternél.

45 perce

  • Külföld
A Politico szerint Orbán Viktor változtathat Donald Trump miatt, de a kormányfő éppen most cáfolta meg

A Politico szerint Orbán Viktor változtathat Donald Trump miatt, de a kormányfő éppen most cáfolta meg

A miniszterelnök szerint higgadt a párbeszéd, de ha ez nem sikerül, „leszakad a föld meg az ég”.

január 24., 09:24

  • Külföld
A legfelsőbb európai bíróságon nyert az a francia nő, akitől férje azért vált el, mert már nem szexeltek

A legfelsőbb európai bíróságon nyert az a francia nő, akitől férje azért vált el, mert már nem szexeltek

A nő abban bízik, hogy a döntés változást hoz a francia jogban.

január 24., 15:44

  • Külföld
Soros György a múlt, Elon Musk a jövő mecénása?

Soros György a múlt, Elon Musk a jövő mecénása?

A technológiai újítóképessége és a médiában való jelenléte Muskot a modern techoligarchák úttörőjévé teszi.

január 24., 10:58

  • Címlapon
Hithű, szűz feleséget keres magának a Budapestet illatfelhővel ellepő parfümös fickó

Hithű, szűz feleséget keres magának a Budapestet illatfelhővel ellepő parfümös fickó

Egyesek szerint azonban szexista és szélsőséges politikai nézeteket vall.

34 perce

  • Címlapon
Itt az újabb botrány, hat masszázsterapeuta vádolta „helytelen viselkedéssel” a sztársportolót

Itt az újabb botrány, hat masszázsterapeuta vádolta „helytelen viselkedéssel” a sztársportolót

A játékos tagad, a liga vizsgálatot indított az ügyben.

10 órája