Az elektromos rollerek után a városi terepjáróknak üzent hadat a párizsi polgármester
További Külföld cikkek
- Vádat emeltek a magdeburgi támadás elkövetője ellen
- Irán mostanra már teljesen letérdelt a nyugati szankciók miatt
- Halálos baleset történt Ausztriában egy magyar autós
- Egy kisteherautó sofőrje behajtott egy texasi plázába, öt embert elütött
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
A metropolisz első emberének, Anne Hidalgónak feltett szándéka, hogy zöldebbé varázsolja Párizst.
A balesetek megnövekedett száma és a „felelőtlen használat” miatt írt ki tavaly tavasszal – a világon elsőként – népszavazást arról, hogy az elektromos rollerek maradhatnak-e a francia fővárosban. A párizsiak döntöttek: elsöprő többséggel menesztették a bérelhető elektromos közlekedési eszközöket.
A válaszadók csaknem 90 százaléka egyetértett a kölcsönzött robogók – vagy ahogy a franciák hívják: a trottinette – kitiltásával. Igaz, a helyi népszavazás érdektelenségbe fulladt: a jogosultak kevesebb mint 8 százaléka mondott véleményt.
Az önkölcsönző robogókat az elsők között, 2018-ban vezették be Párizsban, és az autók, illetve a tömegközlekedés környezetbarát alternatívájaként népszerűsítették. Azóta sok víz folyt le a Szajnán, a nesztelen járgányok áldozatainak száma pedig rendre gyarapodott.
Párizsban már tavalyelőtt szigorították a rollerek használatát, és korlátozták sebességüket azok után, hogy a közvéleményt alaposan felkavarta egy baleset.
A rollerek balesetveszélyesek és bosszantók voltak
Egy 31 éves, olasz származású, Párizsban élő, a barátjával sétáló nőt ütött el egy roller, amelyen ketten száguldottak. Megállás és segítségnyújtás nélkül hajtottak el, az elgázolt nő életét pedig a kórházban sem tudták megmenteni. A tetteseket tíz nap elteltével találta meg a rendőrség: a rollert egy ápolónő vezette, mögötte társával.
Jóllehet a „rolleres” referendum kimenetele jogilag nem volt kötelező érvényű, a polgármester megígérte, hogy tiszteletben tartja az eredményt abban a reményben, hogy a jövő nyári olimpia előtt rendet teremtenek a közlekedésben.
Öt évvel azután, hogy Párizs – Európában elsőként – lehetővé tette az elektromos rollerek bérlését, tavaly szeptemberben végleg felszámolták a kölcsönzést. A tizenötezer roller közül az utolsót is eltüntették az utcákról.
A szolgáltatás leginkább a 35 év alattiak és diákok körében volt népszerű. Ugyanakkor a szanaszét hagyott rollerek bosszantották a lakókat, környezetbarátnak így az elektromos meghajtás ellenére sem voltak nevezhetők.
Az érintettek nem szavazhatnak
Az elektromos robogók kölcsönzésének betiltása után a polgármester a városi terepjárókat vette célkeresztjébe – írja a BBC.
A párizsiak februárban fognak szavazni arról, hogy növeljék-e a Sport Utility Vehicle, elterjedt rövidítéssel a SUV-ok, a sportcélú haszonjárművek parkolási díját. A referendum kimenetele nem lehet kétséges.
Az e-rollerek bérlésének megszüntetése után Anne Hidalgo ebben a kérdésben is valószínűleg minimális ellenállásra és könnyű győzelemre számíthat. A párizsiak ugyanis nemigen érintettek: a húsz arrondissement, kerület lakóinak tulajdonában kevés a terepjáró – sőt, általában nem jellemző a járművek birtoklása. Helyette a tömegközlekedést részesítik előnyben.
A magasabb parkolási díjak inkább a külvárosban vagy a külterületeken élőket fogják sújtani, akik munka vagy szórakozás céljából autóznak be Párizsba.
Őket azonban nem illeti meg a szavazás joga a városi referendumon.
Becstelen ujjal mutogatni az ápolóra vagy kőművesre, akit Párizsba szólít a munkája
A 64 éves szocialista politikus kezdeményezésének időzítését beárnyékolja, hogy – az ellenzék szerint – költséges, ám haszontalan látogatást tett a világ túlsó felén, a Csendes-óceán déli részén fekvő Új-Kaledóniában és Francia Polinéziában.
Az út első fele szolgálatinak nevezhető: egy új-kaledóniai temetőben tisztelgett az 1871-es párizsi kommün áldozatainak emléke előtt. A forradalmárok közül sokakat ide deportáltak, majd haláluk után itt hantolták el őket.
A temető fenntartását Párizs városa finanszírozza.
Francia Polinéziában a helyi választott tisztségviselőkkel tárgyalt. A tervekben szerepelt, hogy Anne Hidalgo megtekinti a híres Teahupo'o szörfpályát, a jövő évi párizsi olimpia egyik versenyhelyszínét, ez a látogatás azonban végül egy helyi demonstráció miatt elmaradt.
A hivatalos út második felében a párizsi polgármester a polinéziai Raiatea szigeten élő lányát kereste fel.
A kirándulás ezen részét és a hazautat már saját zsebéből fizette – közölte hivatala.
A súlyosan eladósodott városházi költségvetésnek azonban így is csaknem hatvanezer eurójába került a csendes-óceáni kiruccanás.
Becstelen, ha „ujjal mutogatunk” egy ápolóra vagy kőművesre, akinek autójával kell bejönni Párizsba, miközben „ön azt magyarázza, hogy elengedhetetlen volt harmincezer kilométert repülni” – rótta fel Anne Hidalgo tengeren túli útját egy ellenzéki tanácsos.
(Borítókép: A Macron elnök elleni tüntetések során megrongált SUV Párizs utcáin 2019. március 23-án. Fotó: Kiran Ridley / Getty Images Hungary)