Észak-Korea ismét kémműholdat állíthatott pályára

2023.11.21. 19:07
Észak-Korea rakétát bocsátott fel, amely egy feltételezett kémműholdat hivatott Föld körüli pályára állítani – jelentette a Yonhap hírügynökség a dél-koreai hadseregre hivatkozva helyi idő szerint kedden késő este.

Mint írtuk, Phenjan kedden arról értesítette Japánt, hogy november 22. és december 1. között saját fejlesztésű katonai műholdjának pályára állítását tervezi. Ehhez képest már kedden végrehajtotta azt.

A rakétát az északnyugati Tongcsang-ri városnál található kísérleti telepről indították el helyi idő szerint este 10 óra 43 perckor.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága nem közölt további részleteket az indításról, így azt sem tudatta, hogy a háromfokozatú rakétával sikerült-e Föld körüli pályára állítani a műholdat – adta hírül az MTI.

Phenjan – sikertelenül – már májusban és augusztusban is próbálkozott a felbocsátással. Szöul óva intette Phenjant a kísérlettől, mondván, hogy azzal megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának Észak-Korea ballisztikus rakétaprogramját betiltó határozatait.

A KCNA észak-koreai hírügynökség kedden közölte, hogy Phenjan „szuverén joga″ növelni katonai erejét az amerikai vezetésű űrmegfigyelési rendszerrel szemben.

Már november elején felfedték Észak-Korea terveit

Ahogy az Index beszámolt róla, a dél-koreai titkosszolgálat már november elején figyelmeztetést adott ki arról, hogy Észak-Korea hamarosan katonai kémműholdat telepíthet az űrbe. Észak-Korea teszteket végzett a rakétahajtóművön és a hordozórakétán, jelezve, hogy a végső előkészületek már folyamatban vannak.

Emellett az Észak-Koreában található Tongcsang-ri nevű rakétakilövő állomáson járművek és üzemanyag-szállítási személyzet jelenlétét is észlelték.

A dél-koreai hírszerző szolgálat szerint Észak-Korea olyan technikai tanácsokat kapott Oroszországtól, amivel a sikeres kilövés esélyét növelhetik. A szöuli hírszerzés arról is beszámolt, hogy Észak-Korea augusztus óta legalább tíz fegyverszállítmányt küldött Oroszországnak, amelyben több mint egymillió tüzérségi lövedéket és más fegyvereket adtak át. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.

február 6., 13:36

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.

február 6., 16:32

  • Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Kémkedési aggályok merültek fel.

február 6., 12:04

  • Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.

február 6., 13:42

  • Külföld
Ilie Bolojan lesz Románia ideiglenes államfője

Ilie Bolojan lesz Románia ideiglenes államfője

Az elnökválasztás első fordulóját májusban tartják.

tegnap, 21:25

  • Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

De mi a helyzet máshol?

tegnap, 20:33

  • Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

A nyomozók vizsgálják az esetet.

február 6., 12:09

  • Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Ez nem április elsejei tréfa.

tegnap, 17:09

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

tegnap, 20:51

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

tegnap, 20:09

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

tegnap, 20:13

  • Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.

február 6., 06:06

  • Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

A hatóságok vizsgálják az esetet.

február 6., 06:41

  • Külföld
Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet

Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet

Donald Trump átvenné az övezet irányítását.

február 6., 10:06

  • Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.

február 6., 08:36

  • Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Adatokat követelnek a platformtól.

február 6., 09:37

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

tegnap, 14:40

  • Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.

február 6., 07:26

  • Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.

tegnap, 18:35

  • Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.

február 6., 09:28

  • Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.

február 6., 08:45

  • Címlapon
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Nem létező pénzvisszatérítésről kaphatnak értesítést az érintettek.

tegnap, 20:11

  • Külföld
Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

A nőt is megsebesítette.

február 6., 10:37

  • Címlapon
Dráma Szoboszlaiék meccsén, a 98. percben hullajtott el két pontot a Liverpool

Dráma Szoboszlaiék meccsén, a 98. percben hullajtott el két pontot a Liverpool

Az Everton az utolsó pillanatban lőtt hatalmas góllal egyenlített ki a Goodison Parkban.

tegnap, 22:36

  • Címlapon
Meglepetés a Bajnokok Ligájában, kikapott Hollandiában az AC Milan

Meglepetés a Bajnokok Ligájában, kikapott Hollandiában az AC Milan

A Bayern München mellett a Benfica is idegenben tudott nyerni a szerdai játéknapon.

tegnap, 23:02