Halkéssel szurkálta meg feleségét és fejszével kergette fiát egy magyar férfi Írországban
Az egykori katona és pilóta a tragédia napján egy baltával kergette a fiát a kertben, és bántalmazta őt. A férfi azzal is fenyegetőzött, hogy megöli a feleségét, a fiát és a fia élettársát, Klaudia Borzot.
Mindig eszembe jutnak Éva szavai, amiket akkor mondott, mikor a földön feküdt, én pedig a vérzést próbáltam csillapítani a hátán. Azt mondta, hogy ezt nem fogja túlélni, és hogy el fog vérezni. Ezek a pillanatok kísértenek álmaimban. Örök traumát hagyott bennem
– idézte fel az áldozati hatásvizsgálatban Klaudia. Éva végül túlélte az esetet, de azóta is rettegésben él.
A rendőrnyomozó elmondta, hogy az 1990 óta házasságban élő pár kapcsolata már korábban megromlott; Németh László nyolc-kilenc alkalommal is erőszakoskodott a feleségével. A férfi állítólag megszállottan figyelte a feleségét, és folyton hűtlenséggel vádolta őt.
Németh asszony azután döntött úgy, hogy elhagyja férjét, hogy az megfenyegette, hogy elgázolja őt egy autóval. A válófélben lévő házaspár megegyezett, hogy karácsony napján személyesen találkoznak a fiuk otthonában, hogy megbeszéljék a különválás részleteit.
A férfi a beszélgetés közben eleinte civilizáltan viselkedett, de egy idő után egyre agresszívabb kezdett lenni.
A pokol akkor szabadult el, mikor Éva, a fia és annak élettársa el akartak menni, hogy megsétáltassák a kutyákat. A férfi ekkor odalépett Évához, majd egy halkéssel négyszer hátba szúrta. A nő kinyújtotta a karját, hogy megvédje magát, mire a férfi ötödször is megszúrta.
Amikor Erik ment, hogy megvédje az anyját, László elvágta a fia ujjait. A térfigyelő kamera felvételein látható, amint a férfi ezután felkapott egy fejszét, és kergetni kezdte Eriket.
A horrorba illő eseménysor végén László azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl, minden jelenlévőt a helyszínen, majd önkárosításba kezdett. Végül gyalog menekült el a helyszínről. Két órával később egy erdészeti komplexumban találtak rá, ahol azonnal letartóztatták – számolt be a breakingnews.ie.