Szakértői vélemény: Donald Trump hatalmas előnnyel indul az előválasztáson

GettyImages-1827349889
2023.12.04. 15:02
Dnald Trump az előválasztáson és az elnökválasztáson is kedvező helyzetben van Rajnai Gergely, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője szerint. A szakember úgy véli, Trump előnye szinte behozhatatlan.

Nemrég írtunk arról, hogy a novemberi közvélemény-kutatások szerint nagyon rosszul áll Joe Biden szénája a 2024-es amerikai választási kampánnyal összefüggésben. A felmérések szerint Donald Trumpnak egyértelmű fölénye van Bidennel szemben, ami nagyon ritka jelenségnek mondható egy újrázni készülő elnök esetén.

Trump kedvező helyzetéről beszélt Rajnai Gergely, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője is az ATV Heti Világhíradójában. A szakember úgy nyilatkozott, hogy ha Joe Bidennel szemben vizsgáljuk Trump népszerűségét, akkor ebben az esetben Nikki Haley és a többi republikánus jelölt is jobban teljesít,

ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy Trump riválisai esélyesebbek lennének nála az előválasztáson, amely azt határozza meg, hogy kit indítanak a republikánusok az elnöki tisztségért. 

A szakember hangsúlyozza, Nikki Haley republikánus jelölt – aki Trump elnöksége alatt ENSZ-nagykövet volt – anyagi támogatottság tekintetében jó esélyekkel indul a választáson. Fő támogatója ugyanis egy amerikai milliárdos, Charles Koch. Rajnai Gergely szerint ez feltehetően hatással lesz az előválasztásra, azonban a győzelemhez még kevés lehet. 

Indoklása szerint a felmérések ugyanis azt mutatják, hogy 

DONALD TRUMP 60 SZÁZALÉKKAL VEZET A JELÖLTEK KÖZÜL.

Mögötte 13 százalékkal Ron DeSantis floridai kormányzó áll, és őt követi Nikki Haley 10 százalékkal.

A republikánus mezőnyben nagy a hátránya Trumphoz képest, de az újraválasztásáért küzdő Joe Bidennel szemben esélyes lehet. Egy regisztrált szavazók között végzett országos felmérésben Haley 10 százalékponttal vezet a demokrata párti elnök előtt

– mondta Rajnai Gergely Nikki Haley-ről.

A szakember ezzel együtt összességében úgy véli, hogy Trump előnye szinte behozhatatlan a republikánus riválisai számára. „Nikki Haley és Ron DeSantis feltehetően rosszabb mozgósítási erővel bírna, és a modern politikában nem a független szavazók elhódítása a legfontosabb, hanem a saját szavazók minél nagyobb részének urnához vitele. És ebben feltehetően azért inkább Trumpnak van előnye. Kérdés, hogy a Trump-ellenes szavazókból mennyi van a demokrata oldalon, és ez az a matek, amit a republikánusoknak el kell végezniük, de jelenleg a szavazók ezt elvégzik a párt helyett, és nagyon úgy tűnik, hogy Trump előnye szinte behozhatatlan” – nyilatkozta Rajnai Gergely.

A republikánus előválasztási verseny január 15-én kezdődik és júniusban ér véget, a demokrata előválasztás februártól júniusig tart. Utána az általános választásokat pedig novemberben tartják.

(Borítókép: Donald Trump 2023. december 2-án. Fotó: Scott Olson / Getty Images Hungary)