Cirkuszi előadás közben esett le a „Halál óriáskerekéről” egy akrobata Angliában

2023.12.14. 20:00
Egy cirkuszi akrobata súlyosan megsérült, amikor egy zsúfolt családi előadáson több métert zuhant egy forgó szerkezetből.

A húszas éveiben járó művész a „Halál óriáskerekén” való mutatványozás közben esett le a brit Yarmouth városában, a Hippodrome Circusban szerda este. A szemtanúk kezdetben azt hitték, az esés a műsor része – írja a BBC.

A norfolki rendőrség szerint az artista „súlyos, potenciálisan életveszélyes sérüléseket szenvedett”, de állapota stabil.

Jack Jay, a cirkusz menedzsere és igazgatója elmondta:

Az esés után teljesen magánál volt, és a közönség két tagja – vélhetően egy szolgálaton kívüli rendőr és egy mentős – jelentkezett, hogy segítsen.

Egy szemtanú, aki már látta a mutatványt a Hippodromban, elmondta, hogy az előadónak be volt kötve a szeme, és ő kezdetben azt hitte, hogy az esés az előadás része. A nő az első sorban ült, és úgy látta, hogy az akrobata megcsúszhatott.

Ezt követően gyorsan egy paravánt húztak az arénába, hogy megvédjék az akrobatát, amíg ellátják.

A művészt mentőautóval előbb a James Paget Kórházba vitték, majd később a cambridge-i Addenbrooke’s Kórházba szállították át, az állapota stabil – közölte a rendőrség. Az akrobata mentésében még a a légimentők is részt vettek.

A rendőrség közölte, hogy a cirkuszban éjszaka feloldották a zárlatot. Az igazgató azt mondta, reméli, hogy csütörtök estétől folytatódnak az előadások, miután a hatóságok hivatalos engedélyt adtak rájuk.