Karácsonyi vásáron terveztek terrortámadást Németországban

2023.12.17. 14:46
Egy 20 éves iraki férfi terrortámadást tervezett egy karácsonyi vásáron az alsó-szászországi Helmstedtben. A férfit kitoloncolták, és azonnal határozatlan idejű beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el ellene – közölte a szász-anhalti belügyminisztérium.

Az iraki férfit november 21-én vették őrizetbe. Az alsó-szászországi állami bűnügyi hivatal szerint több arra utaló jelre figyeltek fel a rendőrök, hogy a férfi súlyos, erőszakos cselekményt tervez – írja a Kronen Zeitung.

A férfi – aki Szász-Anhaltban élt, és Alsó-Szászországban dolgozott – állítólag egy karácsonyi vásár látogatóit akarta megtámadni.

A biztonsági hatóságok nagyfokú éberségének köszönhetően sikerült meghiúsítani a gyanúsított támadásra vonatkozó terveit. A sikeres kitoloncolás több hatóság nagyon jól működő együttműködésének eredményeként történt meg

– mondta Tamara Zieschang (CDU) szász-anhalti belügyminiszter.

Nancy Faeser német belügyminiszter azt mondta az ügy kapcsán a Redaktionsnetzwerk Deutschland (RND) című lapnak, hogy az iszlamista terrorszervezetek és az egyéni iszlamista elkövetők mindig jelentős fenyegetést jelentenek”.

A szövetségi bűnügyi hivatalnak köszönhető, hogy csak a Telegram-hálózaton mostanra mintegy 170 csatornát vagy tartalmat távolítottak el, amelyet antiszemita és iszlamista propaganda terjesztésére használtak – tette hozzá Faeser.