A terület vagy az ember a fontos a határon túli magyarok esetében?

Új alapokra kell helyezni a felvidéki magyar politizálást

Újabb négy évig nem lesz magyar képviselet a pozsonyi parlamentben. A Szövetség 4,38 százalékot kapott, ami nagyjából 130 ezer szavazatot jelent, a Híd és a Magyar Fórum pedig közelebb volt a nullához, mint az egy százalékhoz. Nem a magyar–magyar versengésen múlt.

Az országos részvétel ezúttal is magasabb volt, mint a magyarlakta járásokban. Előbbi adat 67, utóbbi 62 százalék környéki. Ezen sem múlt. Miért? Ha megnézzük a tavalyi helyhatósági választásokat, ott Nyitra és Nagyszombat megyében 43 százalék körüli részvétel mellett kaptak a Szövetség jelöltjei valamivel több mint 70 ezer szavazatot. Most 62 százalékos részvételnél számszerűleg nagyjából ugyanennyit, a tendencia pedig nagyjából a többi déli járásban is hasonló.

Ebből az olvasható ki, hogy nagyon sok magyar szavazott szlovák pártra, és tekintve, hogy a Szövetség által megnyert Dunaszerdahelyi, Komáromi és Rimaszombati járás mellett Kassa-vidéket leszámítva mindenhol a Smer győzött, azt jelenti, hogy a felvidéki magyarok jelentős része Robert Ficóra adta le a voksát. Az egykor 270 ezer szavazót maga mögött tudó magyar koalíció ugyanis általánosságban kimerítette a lehetőségeit azzal, hogy ennek a számnak nagyjából a felét produkálni tudta.

Országos szinten valószínűleg igen, helyi és regionális szinten azonban mélyen beágyazott, kiépített struktúrával rendelkező és erős párt a Szövetség. Amit viszont tudatosítani kell, hogy már nem elég az a választóknak, hogy „magyar vagyok, úgyhogy szavazz rám”, emellett arra sincs igény, hogy a szlovákoktól elszeparált, bizonyos értelemben párhuzamos politikai kultúra épüljön ki a felvidéki magyarság körében.

Országos szinten azonban nem a vegyespárt lehet a megoldás, hanem sokkal inkább a választási koalíció. Szlovákiában a parlamenti küszöb ebben az esetben ugyan 7 százalék, azonban a magyar párt hagyományos szövetségeseinek, az alapból 5 százalékos parlamenti küszöb körül nagy kilengéseket produkáló jobbközép-liberális pártoknak bármikor jól jöhet egy olyan választási szövetséges, aki az elmúlt évtizedekben stabilan 4 százalék fölötti eredményt tudott produkálni szinte minden alkalommal.

Még a Szövetség gyengébb teljesítménye esetén is összességében 8–9, jobb esetben pedig 10 százalék fölé is kerülhet egy ilyen koalíciós lista, ahol ugyan miniszterelnök-jelöltet nem állít a magyar párt, viszont a koalíción keresztül 8–9, de akár valamivel 10 fölötti képviselőt is eljuttathat Pozsonyba.

Megyei szinten kipróbált már a történet. Besztercebánya vagy Kassa megyében a Szövetség ugyanis nem állított megyeelnökjelöltet, azonban egy jobbközép koalíciós jelölt mögé mindig beállt, míg saját maga 5-6 képviselőt minimum be tudott juttatni a megyei közgyűlésbe, és a koalíció által megyei alelnököt is tudtak kiállítani.

Helyben folytatni kell ezt a politikát, Nagyszombat és Nyitra megyében pedig önállóan is van elég erő. Országosan viszont azokkal a szintén parlamenti küszöb környékén táncoló jobbközép-liberális pártokkal kellene összefogni, akik a kollektív kisebbségi szabadságjogok tekintetében ugyan nem, de az egyéni szabadságjogok felől nyitottak lehetnek a felvidéki magyarságnak fontos ügyek irányában.

Nincs könnyű helyzetben az erdélyi magyar politika

Drasztikusan csökkent a romániai magyarság lélekszáma 2011-hez képest. Etnikai hovatartozásra való információk 16 568 900 személyről álltak rendelkezésre, ugyanis erre a kérdésre nem kötelező válaszolni. Közülük 2021-ben az előzetes adatok szerint 1 002 200 fő vallotta magát magyarnak, ami 2011-hez képest majdnem 25 százalékos visszaesést jelent. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyarság aránya a teljes lakosságban 6,5 százalékról 6 százalékra esett vissza.

Az asszimiláció kapcsán kulcsfontosságú az etnikailag vegyes házasságok aránya, illetve az, hogy a vegyes házasságokban élő gyermekek mekkora része szocializálódik magyarként. Úgy a vegyes házasságok arányát, mint a gyermekek nemzetiségi szocializációját nagymértékben befolyásolja a lakókörnyezet etnikai összetétele.

Egyébként az előrejelzések szerint a partiumi és a székelyföldi tömbben a magyar nemzetiségűek száma ugyan csökkenni fog 2031-ig, azonban arányuk az adott területeken nőni fog.

Annak megítélésére, hogy milyen hatásai lehetnek a demográfiai változásoknak, a politikai érdekérvényesítés az egyik legjobb terep. Románia négy választásra is készül 2024-ben (helyi, országos, európai parlamenti, köztársasági elnök), a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) pedig a szimbolikus jelentőségű elnökválasztáson kívül mindegyik voksolás kulcsfontosságú.

Helyi szinten nem valószínű, hogy komolyabb visszaesés következhet be, ugyanakkor valószínűleg minden szem a nagyjából 55:45 arányban román–magyar vegyes lakosságú Marosvásárhelyre fog szegeződni. Soós Zoltán előtt – aki az RMDSZ által támogatott független jelöltként több évtized után nyerte meg magyarként a marosvásárhelyi polgármester-választást – ezúttal talán még nagyobb a kihívás, mint négy éve.

Ezekkel együtt ugyanakkor az RMDSZ-nek leginkább az országos és az európai parlamenti választásokra kell odafigyelnie. Utóbbin öt éve 5,26 százalékot, míg előbbin 5,88 százalékot ért el a magyar párt. Az ezeket megelőző választásokhoz képest, ahol mindkét esetben 6,2 százalék körüli eredményt tudtak produkálni, ez komoly visszaesést jelent.

Ebben nagy szerepe lehet egyrészt a romániai magyar népesség csökkenésének, az európai parlamenti választások tekintetében azonban a nagyjából egy százalékpontos visszaesés annak is betudható, hogy a magyarok lakta megyékben volt kiugróan legalacsonyabb a választási kedv.

Bár az alacsonyabb részvétel mindig is jellemzőbb volt a kisebbségben élő magyarságra,

ami a rendszerint magyarországi médiát fogyasztó határon túli magyarokat távol tarthatja az európai parlamenti választásoktól.

Az elmúlt évek folyamatait, a választási eredményeket, valamint a demográfiát tekintve az RMDSZ-nek nem nagyon lehet más a célja, mint jelenlegi pozícióinak megtartása, illetve az esetleges veszteségek minimalizálása. A parlamenti küszöb megugrása elméletileg nem jelenthet problémát, ugyanakkor a kormányzati pozíció megszerzése már sokkal inkább kérdésesebb, mint az előző választásokon.

Hogyan lehet megakadályozni a felmorzsolódást?

Annak fényében, hogy Romániában, valamint Szlovákiában egyaránt jelentős mértékben csökkent a magyarok lélekszáma az elmúlt két évtizedben, nem csoda, hogy a Vajdaságban, valamint Kárpátalján még drasztikusabb a helyzet.

Szerbiában az 1970-es években még majdnem félmillió magyar élt, ehhez képest a délszláv háborúk után 300 ezer, mostanra pedig 200 ezer fő alá csökkent a vajdasági magyarság lélekszáma. 2022-ben 184 442-en vallották magukat magyarnak, ami még a romániainál is drasztikusabb, közel 28 százalékos visszaesést jelent.

Kárpátaljáról nincsenek ilyen pontos és hivatalos adataink. Amit tudunk, hogy 2001-ben még 151 ezer magyar élt itt, azonban a magyar útlevelek kiadása, valamint az ukránok uniós vízummentessége miatt erről a területről is megindult a kivándorlás. A szakértők már a 2022-ben kitört orosz–ukrán háború előtt is csak kicsivel becsülték 100 ezer fölé a kárpátaljai magyarság lélekszámát, ami azóta nagyjából pár tízezresre is összezsugorodhatott.

A magyar kormányzat a határon túliaknak már több mint tíz éve adja meg gyorsított eljárásban az állampolgárságot, aminek azonban a nemzetközjogi értelemben való egyesítésénél mélyrehatóbb okai is vannak.

Orbán Viktor egyik legfontosabb választási ígérete a 2011-es népszámlálás eredményeit látva a drasztikus népességcsökkenés megállítása volt, amit családtámogató gazdaságpolitikai intézkedésekkel igyekezett előmozdítani. Ekkor a magyarországi reprodukciós ráta Európában az egyik legalacsonyabb, 1,2-es volt, amit viszont mára is csak 1,5 körülire sikerült föltornázni (a stagnáláshoz 2,1 szükséges).

Ezt ugyanakkor nem lehet a kormányzati politika rovására írni, ugyanis a tendencia az, hogy Európában, különösen a kontinens keleti felében egyszerűen lehetetlen önerőből megoldani azt, hogy a népességszám stagnáljon. Erre egyébként Orbán Viktor 2022-es tusnádfürdői beszédében is utalt.

Ráadásul a kulturális és nyelvi sajátosságok miatt az országnak nehezebb integrálnia mind a Kelet-Európából, mind a Balkánról érkezőket, ezért jobban rá van utalva a határon túli magyarokra.

Az elkövetkező években a magyar népesedéspolitika, valamint a határon túli közösségek támogatását célzó nemzetpolitika is nagyon sok kérdésben válaszút elé érkezik. Ami viszont egyre inkább kirajzolódni látszik, hogy több évtizedes távlatban a közvetlenül a határ másik oldalán fekvő, magyar többségű településeken kívül

Az egyik megoldás az autonómia, ami a jelenlegi népesedési folyamatokat elnézve elengedhetetlen lehet a határon túli magyarok országos szintű érdekérvényesítésében. Ez már jelenleg is érvényes a pozsonyi parlamentbe bekerülni képtelen szlovákiai magyar politikára, de hamarosan a romániai magyarság életében is elérkezhet ez a pont.

A másik, hogy a magyar kormányzatnak külön kell kezelnie a szórvány- és a tömbstratégiáit. Utóbbi esetében a szülőföldön való megmaradást lehet érdemes támogatni, míg előbbinél a Magyarországra települést és a hazai társadalmi-gazdasági életbe való integrációt. Ez a központi kommunikáció ellenére valamilyen szinten a gyakorlatban már most is így működik, azonban a tömbökkel és a szórványokkal kapcsolatos stratégiát egyértelműen és tisztán külön kellene választani.

Persze egy ilyen irányvonalat több irányból érhet támadás. A székely autonómiával kapcsolatos egyik kifogás például az volt, hogy ebben az esetben Erdély és a Partium más részéről is ide települnének a magyarok, akik Székelyföldön koncentrálódnának, és a régió más részein a magyarság eltűnne.

Ez a megközelítés abból a szempontból érhető, hogy a magyarság egy olyan egyedi helyzetben van, hogy a történelmének és a kulturális örökségének nagy része az ország jelenlegi határain túl ragadt. Kétségtelen, egy fentebb felvázolt szórványstratégia, valamint az autonómiatörekvések beteljesedése esetén ennek az örökségnek egy jelentős része elveszne.

Ezen a ponton azonban föl kell tenni a kérdést, hogy

Mivel a határkiigazítás jelenleg és az elkövetkező időszakban sem lehet reális célja a magyar külpolitikának, emiatt kétségtelenül az utóbbi. Egyrészt mert a hazai demográfiai folyamatok az áttelepülés nélkül fenntarthatatlanok, másrészt pedig a magyarság fogyását az anyaországban, valamint az autonómiákban lehet megállítani vagy mérsékelni, nem pedig a szórványterületeken, ahol pár évtized alatt úgyis megtörténne a fölmorzsolódás.

(Borítókép: Egy székely zászló a Székelyföld autonómiájának napja alkalmából rendezett őrmáglya-gyújtáson a főváros XXII. kerületében 2016. október 30-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)