Folytatódnak a tragédiával fenyegető vulkánkitörések, Indonéziában mindent beterít a hamu

2024.01.15. 09:38

A Lewotobi nevű ikervulkán egyik csúcsát alkotó, 1584 méteres tűzhányó többször is kitört az elmúlt hetekben, vasárnap óta azonban 40 alkalommal okádott a légtérbe fél-másfél kilométer magas, barnás színű, forró füstoszlopot. Halálesetekről, sérülésekről, valamint károkról nem érkezett jelentés.

A hatóságok a legmagasabb fokozatú riasztást adták ki múlt kedden és négy kilométeres sugarú körben lezárták a vulkán körüli térséget, a kitelepített falusiakat pedig iskolákban, középületekben, katonai bázisokon létrehozott evakuációs központokba szállították, vagy a rokonaik fogadták be őket.

Indonézia a kontinentális lemezek ütközése mentén kialakult, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, ahol igen gyakoriak a földrengések és vulkánkitörések, területén 127 aktív vulkán található. December elején kitört a Szumátra szigetén található Marapi vulkán, a természeti csapásban 23-an vesztették életüket.

Vasárnap a Marapi tűzhányó tört ki az indonéziai Nyugat-Szumátra tartományban. Áldozatokról nem tudni, azonban sok embert evakuáltak a környékről.

Kapcsolódó
Ismét kitört a Marapi vulkán Indonéziában

Ismét kitört a Marapi vulkán Indonéziában

A vulkán mintegy 1,3 kilométer magasságba hamut és füstöt lövellt ki.

Mint írtuk, az utóbbi napokban Izlandot is vulkánkitörések sanyargatták. Legutóbb vasárnap reggel az ország délnyugati részéről, Grindavík városánál történt újabb kitörés. A Reykjavíktól 40 kilométerre délnyugatra fekvő halászváros mintegy négyezer lakosát éjszaka kitelepítették.

Kapcsolódó

Korábban pedig Indonéziában is kitört egy vulkán, az indonéziai Nyugat-Szumátra tartományban.

Kapcsolódó
Ismét kitört a Marapi vulkán Indonéziában

Ismét kitört a Marapi vulkán Indonéziában

A vulkán mintegy 1,3 kilométer magasságba hamut és füstöt lövellt ki.