Ferenc pápa küzdelmet hirdetett a pornográfia ellen
További Külföld cikkek
-
Zombi drognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja
- Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
- Gyurta Dániel is Moszkvába utazott Szijjártó Péterrel
- Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
- Nemzetközi elfogatóparancsot kért Milorad Dodik ellen a boszniai szövetségi bíróság
Ferenc pápa kijelentette: a szexuális örömöt, amely Isten ajándéka, a pornográfia aknázza alá, a kapcsolat nélküli kielégülés, amely függőséget hozhat létre.
„Meg kell védenünk a szerelmet, a szív, az elme, a test szeretetét, a tiszta szerelmet, amellyel ajándékba adjuk magunkat a másiknak. Ez a szexuális kapcsolat szépsége". Hozzátette, a pornográfia tárgyként kezeli a másik embert.
A pápa küzdelmet hirdetett a pornográfia mögött húzódó paráznasággal szemben.
Azt mondta, az egy férfi és egy nő közötti szerelmet Isten nem úgy képzelte el, hogy kihasználják egymást, hanem azért vannak, hogy szeressék egymást. Megjegyezte, ha hiszünk a szerelemben, akkor tudjuk, hogy jobb közös történetet építeni mint kalandokra vadászni, jobb a gyengédséget táplálni mint meghunyászkodni a másik birtoklásának ördöge előtt – adta hírül az MTI.
Sok Don Giovanni létezik!
– hangoztatta az egyházfő. Úgy vélte, szerelem és szeretet nélkül az élet szomorú és magányos. A pápa elismerte, hogy az emberi örömök sorában a szexualitás „erős hangot″ képvisel. Minden érzékszervet magával ragad, és ez nagyon szép, de ha a türelem nem fegyelmezi, ha nem két ember kapcsolatáról, szerelmi táncáról szól, akkor olyan béklyóvá válik, amely megfosztja az embert szabadságától – fejtette ki.
A pápa szokás szerint a szerdai audiencián a keresztény tanítás egyik témáját érintette, amely most a paráznaság bűne volt. Az audienciateremben több fiatal házas volt jelen. Ferenc pápa hangoztatta, hogy a keresztény tanítás nem ítéli el a szexuális vágyat. Azt mondta, a bibliai Énekek éneke két szerelmesről szóló gyönyörű költemény.
A szerelmet a paráznaság torzíthatja el
Az egymásba szeretés „a létezés egyik legmeglepetésszerűbb történése", és senki sem tudja megmondani, miért következik be – mondta az egyházfő. A pápa hozzátette, hogy a rádiókban hallgatott dalok egy része is a ragyogást hozó szerelemről, a keresett és soha el nem ért szerelemről, az örömmel vagy könnyekig kínzó szerelemről szólnak.
„Ha nem a bűnből ered, a szerelem az egyik legtisztább érzelem" - mondta a pápa hangsúlyozva, hogy a szerető ember teljes mértékben a másik felé fordul, és nem csak magára gondol. Úgy vélte, az sem baj, ha a szerelmes naivvá válik, idealizálja szerelme tárgyát, és olyan ígéreteket tesz, melyek súlyát nem érzékeli azonnal.
A szerelem és a szexualitás az emberi dimenzió része, de veszélyeket tartogat, a szerelmet a paráznaság torzíthatja el, ami miatt egyesek »nem egészségesen« élik meg szexualitásukat.
Ferenc pápa szerint a paráznaság elpusztítja az emberek közötti kapcsolatot. A mindennapi híreket idézte, melyek toxikus kapcsolatokról, a másik testének birtoklásáról szólnak, „azonnali fogyasztásról", a személyes igények és élvezetek előtérbe helyezését tartják fontosnak a másik meghallgatásával szemben.
A paráznaság vágyától vezetett ember unalmasnak találja az udvarlást, nem keresi az ész, a vágy és az érzelem közötti bölcs összhangot. A parázna nem érti, hogy a szerelem útját lassan, türelemmel kell végigjárni. Ferenc pápa különbséget tett a szüzesség, önmegtartóztatás és a szexualitástól való tartózkodás között hangoztatva, hogy az előbbi erősebb a másodiknál.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
23 perce
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot
A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.
március 20., 15:17
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
16 perce
- Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.
55 perce
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
3 órája
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”
Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.
március 20., 17:59
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában
Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.
március 20., 11:37
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
9 órája
- Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása
A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.
március 20., 10:13
- Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit
A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.
március 20., 17:55
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
3 órája
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
6 órája
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
5 órája
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
8 órája
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
3 órája
- Címlapon
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
2 órája
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt
A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.
március 20., 14:57
- Címlapon
Ököllel támadt a Tisza Párt önkénteseire Egerben, három év letöltendőt kapott
A férfi fellebbezett.
2 órája
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42