Káosz az időjárásban, rengeteg járatot kellett törölni Európa egyik legforgalmasabb repülőterén
Az utóbbi napok viharos időjárása miatt egy időre le kellett állítani a légi forgalmat a repülőtéren.
A gépek fel- és leszállása azóta már elkezdődhetett, de a repülőtéren még nem állt teljesen helyre a forgalom az ónos eső és havazás miatt, amit a Németország nyugati és déli részét elérő vihar hozott magával.
A repülőtér szóvivője arra figyelmeztette az utazókat, hogy mielőtt elindulnának a repülőtérre, ellenőrizzék járatuk státuszát. Egyelőre nem lehet tudni, hogy várhatók-e további járattörlések Frankfurtban – írja az MTI.
A frankfurti repülőtér az ország legnagyobb és legfontosabb reptere, egyike Európa legforgalmasabb légikikötőinek.
Magyarországon is megkeseríti az emberek életét az ónos eső
Az Országos Mentőszolgálat szerdán közölte, hogy kiugróan sok közúti balesethez és elesésből származó sérülés miatt riasztották őket Budapesten. Ezen a napon legalább ezer, az ónos eső számlájára írható fővárosi segélyhívás érkezett.
A Hungaromet jelentése szerint csütörtökre Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád vármegyében is kiadták a figyelmeztetést ónos eső miatt.