Andrew Tate elárulta, mire lenne képes Orbán Viktorért

2024.02.03. 17:55
Ismét a magyar miniszterelnököt dicsérte közösségi oldalán Andrew Tate. A brit–amerikai influenszer annyira tiszteli Orbán Viktort, hogy miatta még Magyarországon is befektetne.

Az egykori MMA-harcos az X-en (korábbi Twitteren) tett közzé egy bejegyzést arról, hogy mennyire tiszteli a magyar miniszterelnököt. Kiemelte, hogy amennyiben Orbán Viktor továbbra is ennyire elszánt marad, úgy „100 millió dollárt tervez befektetni Magyarországon, csak úgy tiszteletből”.

Az egykori MMA-harcos influenszer már tavaly nyáron is pozitívan méltatta a magyar kormányfőt. Andrew Tate 2023 augusztusában retweetelte Tucker Carlson Orbán Viktorral készített interjúját, amelyhez azt írta, hogy „egy igazi vezető”.

Andrew Tate videói korábban annyira népszerűek voltak, hogy egy kutatás szerint 2,4 millió fontot – több mint egymilliárd forintot – kereshetett a YouTube az influenszer videóinak reklámjaiból. Tate-et azóta kitiltották a YouTube-ról, a Facebookról, a TikTokról és az Instagramról is, majd az X néven újjászületett platformon jelenhetett meg újra. Jelenleg 8,8 millióan követik az oldalon.

Ahogy beszámoltunk róla, Tate-et és testvérét, Tristant tavaly nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és nők szexuális kizsákmányolására irányuló szervezett bűnözői csoport létrehozásával vádolták meg Romániában. A vádakat mindketten tagadják. Az influenszerrel és testvérével, Tristannel szemben szeptemberben enyhítették az utazási korlátozásokat, így bárhová utazhatnak Romániában. Korábban Bukarest területén kívülre sem utazhattak engedély nélkül.

Kapcsolódó
Vádat emeltek Andrew Tate és fivére ellen
18+

Vádat emeltek Andrew Tate és fivére ellen

Lépett a román ügyészség.

A testvéreket eredetileg 2022 decemberében tartóztatták le, márciusig börtönben voltak, majd házi őrizetbe helyezték őket. A következő vádemelés júniusban érkezett ellenük és két női társuk ellen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Donald Trump rendelete milliókat foszthat meg a választójoguktól

Donald Trump rendelete milliókat foszthat meg a választójoguktól

Ezzel szeretné megelőzni az illegális szavazatokat az amerikai elnök.

44 perce

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

2 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

1 órája

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

2 órája

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.

március 19., 12:56

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.

4 órája

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.

március 19., 14:33