Mexikóban lelőtték egy eltűntek felkutatására alakult csoport vezetőjét

2024.02.09. 10:10
Mexikóban megölték az országban eltűnt emberek felkutatásával foglalkozó egyik csoport vezetőjét helyi idő szerint csütörtökön – jelentette be egy emberi jogi szervezet.

Angelice Leónt, az Egység és Erő az Eltűntjeinkért nevű csoport vezetőjét a Mexikó északi részén lévő Baja California állam Tecate városában lőtték le.

Az állam emberi jogokkal foglalkozó szervezete felszólította az ügyészséget, tegyen meg mindent a felelősök felkutatásáért, hozzátéve, hogy az ügyben elindította a saját vizsgálatát is.

A most meggyilkolt León testvére, José Vázquez León 2018 júniusában tűnt el.

Mexikóban 1952 óta 114 ezer eltűnést regisztráltak, nagy részüket 2006 után, azt követően, hogy az akkori elnök, Felipe Calderón katonai akciót indított a drogkartellek ellen. Decemberben a kormány bejelentette, hogy 16 681 embert megtaláltak.

A latin-amerikai országban több tucat, az eltűntek felkutatására alakult csoportot tartanak számon, amelyek nagyrészt a keresett személyek szüleiből állnak. Egyes csoportok csákánnyal és ásóval indulnak szeretteik felkutatására, rendszerint meglehetősen veszélyes körülmények között.

A 126 milliós Mexikóból 2006 óta több mint 420 ezer gyilkosságot is jelentettek, e bűncselekmények zömét feltehetően bűnszervezetek követték el.