Petr Pavel: Az állam védelme nem csak a hivatásos katonák feladata

2024.02.25. 20:19
Petr Pavel cseh köztársasági elnök kijelentette, hogy támogatja az adminisztratív katonai összeírás bevezetésének lehetőségét, hogy az állam áttekintést kaphasson arról, kikre számíthat a haza védelmében, de azt is hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot is visszaállítanák.

„Az állam védelme nem csak a hivatásos katonák dolga” – mondta a köztársasági elnök, miután kiderült, hogy a katonai összeírás mellett áll annak érdekében, hogy tudomása legyen az államnak a hadra foghatók köréről, ám azt is aláhúzta: ez nem jelent kötelező sorkatonai szolgálatot.

Pavel, aki korábban a cseh hadsereg vezérkari főnöke volt, azt is elmondta, hogy az emberek többféleképpen is hozzájárulhatnak a honvédelemhez, polgári szolgálatot teljesíthetnek, vagy részt vehetnek katonai alapképzésen.

Az államfő szerint az aktív tartalékosok létszámának meg kell haladnia az aktív hadsereg létszámát.

A cseh hadsereg 2030-ig szóló stratégiai dokumentumai 30 000 hivatásos katonát és 10 ezer aktív tartalékost irányoznak elő. Tavaly szeptemberben a hadseregnek 27 982 hivatásos katonája volt, de csak mintegy 4300 aktív tartalékos katonája.

Biztos, hogy még csak a közelében sem vagyunk

– mondta, és arra emlékeztetett mindenkit, hogy a hatályos honvédelmi törvény 18-tól 60 éves korig mindenkit kötelez arra, hogy részt vegyen az állam védelmében.

A kötelező sorkatonai szolgálat eltörlése után, amelynek visszaállítását társadalmilag irreálisnak tartják, évente 40 ezer tagot töröltek a katonai tartalékosok listájáról abból a generációból, amelyik elvégezte a katonai alapkiképzést, de már aligha lenne hadra fogható – mondta Karel Rehka, a cseh hadsereg vezérkari főnöke.

Jana Cernochová védelmi miniszter az ügy kapcsán beszédében utalt az egyetemekkel való együttműködésre és a fegyvertartó állampolgárokkal való megbeszélések elindítására is.

Továbbá beszélt a lakosság bevonásának legújabb bevezetett formájáról is, az úgynevezett „önkéntes előretörésről” a fegyveres erők kiegészítésére. Aki jelentkezik, annak csak azonnali orvosi vizsgálaton kell átesnie.