Joe Biden majdnem ledolgozta hátrányát Donald Trumppal szemben

GettyImages-2147786329
2024.04.20. 20:24
A regnáló elnök népszerűsége az utóbbi időben enyhén nőtt. A választók körében azonban a szorossá vált küzdelemben némileg még mindig a kihívó vezet. Egy reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a válaszadók többsége abban egyetért: a gazdaság helyzete nem nevezhető ígéretesnek.

A demokrata szavazóbázis elkezdett felsorakozni Joe Biden mögött annak ellenére, hogy kételyek övezik életkorát, az ország fejlődési stratégiáját, kivált pedig a gazdaság állapotát – ez derült ki a The New York Times és a Siena College most közzétett felméréséből.

Biden támogatottságának növekedése jobbára annak köszönhető, hogy javult a megítélése saját szavazótáborában. A közvélemény-kutatás az idén is szoros párharcra utal – ugyanúgy, mint az előző két elnökválasztáson, amikor a végeredményt néhány tízezer szavazat döntötte el azokban az államokban, amelyeket képletesen „csatatereknek” neveznek. Ilyen körülmények között a népszerűség legkisebb elmozdulása is sorsdöntő lehet.

Donald Trump támogatottsága először akkor lőtt ki – tavaly márciusban –, amikor republikánus riválisaival mérkőzött meg. Ebben nem kis szerepet játszott például, hogy híre ment: rács mögé kerülhet.

Nyolc hónappal később, tavaly novemberben tucatnyi felmérés igazolta, hogy egyre rosszabbul áll a hivatalban lévő elnök szénája republikánus kihívójával szemben.

Biden támogatottsága akkor szinte már a mélypontot súrolta.

A „Fehér Ház kulcsaiért” folyó hipotetikus versenyben viszont a jelenlegi vezető idén februárban némi előnyre tett szert a volt elnökkel szemben. A verseny korántsem tekinthető lefutottnak – ezt állította egy történész. Allan Lichtman 1984 óta foglalkozik választási előrejelzéssel, és eddig nemigen hibázott. A kimenetelt egy általa kidolgozott rendszer alapján prognosztizálja, általában pontosan. Nem állította, hogy Biden nyer, csak azt: még nem biztos Trump győzelme.

Trump két pontot vesztett, Biden kettőt nyert – két hónap alatt

„Ha ma tartanák a 2024-es elnökválasztást, Joe Biden és Donald Trump közül kire szavazna?” – a többi között ezt az egyszerű kérdést tették fel 1059 regisztrált szavazónak a mostani felmérésben.

A válaszadók 46 százaléka Trump, 45 százaléka pedig Biden nevét ikszelte be. A bizonytalanok aránya 8 százalék.

Az összesítés eredménye a kerekítés miatt nem 100 százalék.

A válaszadók csaknem kétharmada, egészen pontosan 64 százaléka úgy véli, hogy a nemzet rossz irányba halad. Még többen, 80 százalék gondolja úgy, hogy a gazdasági helyzet épphogy csak elviselhető vagy egyenesen rossz – köztük a demokraták többsége.

A két jelölt több okból is népszerűtlen. A válaszadók zöme szerint Biden túl idős, párthovatartozástól függetlenül pedig a többség szerint Trump súlyos szövetségi bűncselekményeket követett el.

Február végén egyébként még egy, hajszálra hasonló felmérés szerint Donald Trump 48 százalékkal vezetett Joe Biden 43 százalékával szemben. A The New York Times és a Siena College közös felmérésében megszólaltatott ezer szavazó 10 százaléka volt bizonytalan, vagy tagadta meg a válaszadást.

A „kevésbé rossz” jelölt

Biden felé hajlok, a „két rossz közül a kisebbet választanám” – fogalmazta meg sok amerikai dilemmáját egy független, azaz ideológiailag nem elkötelezett, független szavazó, egy 59 éves fodrász.

A rossz politikából ki lehet gyógyulni, de a téves döntésből nem

– érvelt Beth Prevost, aki szerint Trump rossz döntés lenne.

A mostani felmérés közvetlenül Trump történelmi büntetőpere előtt készült. A jelző nem túlzás: amerikai elnök ellen bűncselekmény ügyében soha korábban nem emeltek vádat. Négy eljárás folyik ellene, de ez az egyetlen, amely a novemberi elnökválasztás előtt kezdődött.

Jóllehet a büntetőperben a republikánus jelöltet börtönbüntetés fenyegeti, a válaszadók csupán egynegyedét foglalkoztatják a volt elnök „igazságszolgáltatási kihívásai”.

Biden kampányában abban reménykednek, hogy egy második Trump-ciklus réme visszatereli a habozó demokratákat hagyományos pártállásuk felé. Ennek van némi valóságalapja.

Biden támogatottsága ugyan a fehér szavazók körében az elmúlt hónapban nem változott, nőtt ugyanakkor a feketék és a spanyol ajkúak körében – bár még mindig alacsonyabb a demokraták hagyományos eredményeinél. Az elnök „jobban teljesít” a külvárosokban és a nők, gyengébben a férfiak körében. A fiatal szavazók kegyeit nem tudta elnyerni; a mérlegén az idősebbek javítottak.

Trump elfogadottsága egyébként valamivel jobb: 43 százalék Biden 41 százalékával szemben.

A gazdaság megítélése

Az életkor Joe Biden legnagyobb hátránya annak ellenére, hogy csupán három évvel idősebb republikánus vetélytársánál.

A szavazók 69 százaléka túl idősnek tartja hivatala betöltéséhez, bár ez az arány jelentősen csökkent a 65 év felettiek körében.

A magyarok Donald Trumpban látják a béke és biztonság zálogát – közölte március elején közzétett közvélemény-kutatásának eredményeit a Századvég Alapítvány. A külföldi konfliktusokat egyébként az amerikaiak szerint Trump jobban oldja meg Bidennél, őket azonban inkább a gazdaság állapota foglalkoztatja. A fiatalok 85 százaléka kimondottan rossznak vagy legfeljebb elégségesnek tartja azt, amit az elnök bidenomics néven tűzött választási zászlajára.

Trump és Biden gazdaságkezelését a válaszadók szinte tökéletesen fordítottan értékelték: 64 százalék helyesli Trump, 63 százalék pedig helyteleníti Biden gazdaságpolitikáját.

A bevándorlási politikában csekély többségben vannak Trump hívei, a szavazók 64 százaléka szerint viszont Biden rosszul kezeli a kérdést.

Jobb értékelést kapott viszont Trumpnál a nemzet egyesítőképességének kialakításában, a faji kapcsolatok rendezésében és a járvány kezelésében.

Az Egyesült Államok szempontjából „kockázatos választásnak” a válaszadók nagyjából hasonló aránya tartja Trumpot, illetve Bident.

(Borítókép: Andrew Harnik / Getty Images)