Szijjártó Péter: Minden adott a magyar-azeri kapcsolatok továbbfejlesztéséhez
Szijjártó Péter Bakuban elmondott beszédében leszögezte, hogy az elmúlt időszak végleg bebizonyította a két ország közötti stratégiai szövetség kialakításáról szóló kormányzati döntés helyességét, ahogy azt is, hogy a magyar és az azeri kormány kölcsönösen pozitív elbírálásban részesíti egymás vállalatait – számolt be az MTI.
A tárcavezető szerint ezt tanúsítja a kereskedelmi forgalom tavalyi 120 millió eurós rekordja, ahogy az is, hogy a dél-kaukázusi országban már jelen van az MVM és a Mol is, a Richter pedig megkötötte a bérgyártási szerződését, amelynek keretében kilencven gyógyszert fognak itt előállítani. Emellett zajlik a Hunland részéről a szarvasmarhák szállítása, és a Hell is rövidesen nekiáll helyi gyára építésének – sorolta.
Szijjártó Péter a mezőgazdasági együttműködést sikertörténetnek nevezte, amely részben az agráregyetemek közötti partnerségnek köszönhető. Kitért arra is, hogy évi kétszáz azeri hallgató tanulhat ösztöndíjjal a magyarországi egyetemeken, ez pedig kiváló alapot teremt az emberek közötti kapcsolatok erősítéséhez.
Szijjártó Péter az együttműködés pénzügyi hátterét illetően hangsúlyozta, hogy a kormány közép-ázsiai kifektetési tőkealapot hozott létre, az Eximbank 50 millió eurós kerettel indított, de szükség esetén ezt akár a háromszorosára is tudják emelni.
A jelenlétünk tehát itt, Azerbajdzsánban egyre robosztusabb, ezáltal pedig minden adott ahhoz, hogy újabb magyar üzleti sikereket tudjunk itt elérni
– jelentette ki Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy útjára 34 vállalatvezető kísérte el 23 hazai cég képviseletében.