Kaiser Ferenc: Az ukrán katonák mentálisan elfogytak
További Külföld cikkek
- Izland elnöke bemutatta a csak női vezetőkből álló új kormányt
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
- Olaf Scholz szörnyű, őrült tettnek nevezte a magdeburgi támadást
„Oroszország is túlfeszíti az embertartalékait, de pszichológiailag az ukrán haderő erodálódott inkább” – jelentette ki Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az Index Frontvonal című műsorában.
Kaiser szerint az ukránok nem csupán azért vannak nehezebb helyzetben, mert az oroszok a lakosság méretéből fakadóan egyszerűen több embert tudnak mozgósítani, hanem mert a megtámadott ország a meglévő haderejét sem tudja rotálni. A szakember szerint vannak olyan egységek, amelyek kisebb, egyhetes szüneteket tartva ugyan, de már két éve a fronton harcolnak.
Aki két éve a lövészárokban van szakadó esőben, kemény fagyban, tűző napsütésben, aki körül folyamatosan halnak vagy nyomorodnak meg a barátai, egyfolytában tüzérségi tűzben él, az egy idő után elfogy mentálisan. Egyszerűen feladja
– jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
Kaiser szerint ez az oka annak, hogy mostanában egyre gyakrabban jelennek meg hírek arról, hogy egyes ukrán alakulatok szó szerint megfutottak a harc elől.
A szakember hozzátette ugyanakkor, hogy bár az orosz haderő állapotára kisebb a rálátásunk, de ott is hasonló problémákkal küzdhetnek. Mint emlékeztetett, nemrégiben egy komoly tüntetéshullám zajlott Oroszországban, ahol azoknak a katonáknak a hozzátartozói vonultak a Kreml elé, akiket még 2022 szeptemberében mozgósítottak hat hónapra, de azóta sem térhettek haza a frontról.
Kaiser szerint a lényeges különbség mégis az, hogy az „echte orosz” népességet alig érinti ez a háború, mert elsősorban a nemzeti kisebbségeket, valamint a szegényebb területen élőket küldik harcolni Ukrajnába, így a veszteségek ott máshogy csapódnak le.
Macron csak provokál
Az egyre erősödő eszkalációs helyzet kapcsán Kaiser úgy fogalmazott, Emmanuel Macron francia elnök részéről csupán provokációként értékelhető, amikor arról beszél, hogy nyugati katonákat kellene küldeni Ukrajna megsegítésére. Szerinte nem azt érdemes figyelni, hogy ki miről beszél, hanem hogy mit cselekszik eközben. Mint megjegyezte: Franciaország nem áll éppen élen az ukránoknak nyújtott támogatásokban, így ez szerinte csak egy kommunikációs fogás.
Hangsúlyozta továbbá azt is, hogy a NATO egy védelmi szövetség, Ukrajna pedig nem tagja a közösségnek, így ha meg is jelennének francia katonák a fronton, és őket orosz támadás érné, akkor nem lépne érvénybe az ötödik cikkely, nem kellene a többi tagállamnak belépnie a háborúba.
A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:
Ha tetszett az adásunk, és még nem tették volna meg, akkor mindenképpen iratkozzanak fel az Index YouTube-csatornájára, hogy ne maradjanak le a további műsorainkról, ha pedig inkább podcastként hallgatnák meg a Frontvonal legújabb részét, ide kattintsanak:
(Borítókép: Németh Kata / Index)