Miért tiltották be a dél-koreai buddhista DJ fellépését Szingapúrban?
További Külföld cikkek
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
- Olaf Scholz szörnyű, őrült tettnek nevezte a magdeburgi támadást
- Dróncsapás érte Kazany városát, videókon a támadás
- Adna ezer eurót egy karácsonyfáért?
- Óriási leépítésbe kezdett a Volkswagen, 35 ezer embert küldenek el
Az előadóművész április végén került a globális reflektorfénybe, amikor első tengerentúli turnéjára indult Tajvanra, ahol buddhista versekhez kapcsolódó elektronikus tánczenei műsorát adta elő. Az egynapos rendezvényt meg is hosszabbították, mert minden jegy elkelt.
Később Hongkongban és Malajziában is koncertezett, ám ez utóbbi helyen a buddhista közösség felháborodása miatt az előadóművész koncertjeit is lemondták. Tervezett következő állomásai Makaó és Szingapúr voltak, utóbbi fellépése azonban mára megkérdőjeleződött.
Mi Szingapúr álláspontja?
NewJeansNim – aki egyébként nem kötődik a NewJeans nevű népszerű k-pop együtteshez – a tervek szerint június 19-én lépett volna fel először a Club Richben Szingapúrban, ahol azonban a hatályos törvények korlátozzák a vallási harmóniára károsnak ítélt beszédet vagy cselekedeteket.
A belügyminiszter elmondása szerint a rendőrség közölte a szórakozóhely tulajdonosaival, hogy intézkedni fognak, ha a rendezvényt megtartják. Ráadásul az is borzolta a kedélyeket, hogy a hír a vészák napján jelent meg, ami szerencsétlen egybeesés. A miniszter szerint viszont „a buddhista közösség (más közösségekhez hasonlóan) tudja, hogy a kormány határozottan fellép az ilyen dolgok ellen”.
A vészák, más néven Buddha Purnima vagy Buddha-nap a buddhisták hagyományos ünnepe, amelyet különböző napokon tartanak Ázsiában. Gyakran Buddha születésnapjaként is emlegetik, pedig a vészák a théraváda buddhista hagyomány szerint megemlékezik Gautama Sziddhártha megvilágosodásáról és haláláról is.
A belügyminiszteri állásfoglalás előzménye, hogy a Szingapúri Buddhista Szövetség – az egyik legjelentősebb szingapúri buddhista szervezet – korábban felszólította DJ NewJeansNimet, hogy mondja le közelgő fellépését a városállamban. A Szingapúri Buddhista Szövetség Facebook-bejegyzésében azt írta:
NewJeansNim nem szerzetes, akinek nem szabadna szerzetesi köntöst felvennie fellépéseihez, ami ellenkezik a Vinajával, a buddhista szerzetesek magatartási kódexével.
Remélhetőleg az illetékes hatóságok képesek lesznek elutasítani az előadásra szóló engedélyeket, hogy ne hozzon szégyent a buddhistákra.”
A DJ ellentmondásos megítélése
A zenész a hónap elején lépett fel a muszlim többségű Malajziában, ahol több mint 5,6 milliós buddhista kisebbség él. A május végére tervezett második fellépését azonban lemondták, miután a műsora miatt a sértett helyi buddhisták feljelentést tettek a rendőrségen. A malajziai koncertek miatt Jue Cheng, a szingapúri és malajziai Fo Guang Shan – a Tajvan-központú új kínai buddhista vallási mozgalom – főapátnője, valamint Wee Ka Siong, a Malajziai Kínai Egyesület elnöke részéről komoly ellenérzések merültek fel. Wee szerint NewJeansNim vitatott cselekedetei megbántották a buddhista közösség érzéseit, hiszen éppen a vészák napi ünnepségre készültek.
Éppen ezért felszólította a belügyminisztert, hogy utasítsa a bevándorlási hivatalt és a rendőrséget, hogy akadályozzák meg a DJ belépését Malajziába a buddhizmus szentségének tiszteletben tartása és a vallási harmónia megőrzése érdekében. A kirobbant vitát követően NewJeansNim Malajziában hátralévő koncertjeit törölték.
Figyelemre méltó, hogy Délkelet-Ázsiával ellentétben NewJeansNim megítélése Dél-Koreában abszolút pozitív, miközben a buddhista vezetőkkel is jó kapcsolatot ápol. Nemrégiben az ország legnagyobb angol nyelvű újságja, a The Korea Herald arról számolt be, hogy a Jogye rend – Dél-Korea legnagyobb buddhista szektája – NewJeansNimet alkalmazza a népszerűsítő erőfeszítései részeként.
Hazájában őt a rajongók és a Jogye rend elnöke is támogatja, aki a folytatásra buzdította, mivel a DJ-ben látja az új, fiatalabb követők megnyerésének eszközét. A Jogye rend vezetője, Jin-woo nyíltan bevallotta az előadóművésznek, hogy hálás azért a munkáért, amit a buddhizmus terjesztéséért tett a fiatal generáció körében. Személyes találkozásuk alkalmával Jin-woo még imagyöngyöket és egy fejhallgatót is ajándékozott NewJeansNimnek.
Kevés az esély a megegyezésre
A szingapúri rendőrség a sajtónak adott nyilatkozatában tényszerűen megerősítette, hogy a rendőrség tudomást szerzett egy tervezett nyilvános szórakoztató előadásról, amelyben egy művész vesz részt, aki vallási elemeket épít be a műsorába. A nyilvános szórakoztatóipari engedély feltételei szerint az engedélyesnek biztosítania kell, hogy a helyiségében nyújtott nyilvános szórakoztató műsorok „ne legyenek sértőek semmilyen fajra, vallásra, etnikai vagy nemzetiségi hovatartozásra nézve, illetve ne okozzanak diszharmóniát a különböző csoportok között. Tekintettel a tervezett előadás jellegére, a műsorszám megsértheti ezeket a feltételeket”.
A szórakozóhely közölte a rendőrséggel, hogy az engedélyezési feltételeket mindenféleképpen be kívánják tartani, és nem lesz olyan rendezvény, ami valláshoz kapcsolódó elemeket tartalmaz.
A Munkaerőügyi Minisztérium az esettel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a szingapúri nyilvános szórakozóhelyeken dolgozó vagy fellépő külföldi előadóművészeknek munkavállalási engedélyre van szükségük, de május 22-ig nem kaptak kérelmet DJ NewJeansNimre vonatkozóan.
(Borítókép: A „NewJeansNim” néven ismert Jun Szung-ho szerzetesi köntösben lép fel egy elektronikus tánczenei (EDM-) rendezvényen 2024. május 12-én. Fotó: Jung Yeon-je / AFP)