Eldőlt Ujhelyi István sorsa, itt folytatja a munkát a leköszönő EP-képviselő
Ujhelyi István már korábban is rendkívüli nagykövete volt az ENSZ szakosított világszervezetének, a hivatalos státuszt az EP-képviselői mandátumának lejártával ajánlották fel neki – olvasható a szerkesztőségünknek megküldött közleményben.
Az aktív pártpolitikával szakító Ujhelyi István elsődleges szakpolitikai területe a turizmus volt az Európai Parlamentben.
Mint írják, számos előremutató eredmény fűződik a nevéhez az elmúlt évtizedből: többek között Ujhelyi István kezdeményezésére jött létre az immár több mint hetven szakmai szervezetet tömörítő Tourism Manifesto nevet viselő szakmai kerekasztal, valamint főszerepe volt a tizennyolc évesek ingyenes vonatbérlet-programjában, az úgynevezett DiscoverEU-programban.
„Az elmúlt tíz év egyik legfontosabb eredménye, hogy az európai döntéshozók a kezdeti viszonyokhoz képest végre az iparágnak kijáró jóval nagyobb figyelemmel tekintenek a turizmusra. Persze az eredményektől függetlenül továbbra is kellő kritikával viseltetek az uniós intézmények hozzáállása kapcsán, hiszen sok még a tennivaló, amíg a turizmus nemcsak egy biztosi mellékportfólió a sok közül, hanem egy különálló terület is az Európai Bizottság struktúrájában” – fogalmazott Ujhelyi István, rámutatva: a turizmus Európában a harmadik legerősebb ágazat, amely közel huszonöt millió embernek biztosít megélhetést, és közel 350 milliárd euró éves bevételt termel.
A leköszönő képviselőt elmondása szerint több nemzetközi cég is megkereste az utóbbi időben. Az MSZP politikusa tavaly nyáron jelentette be, hogy nem indul újra június 9-i európai parlamenti választásokon.