Putyin fegyvereket szállít a barátainak, Amerika elleni csapásokhoz

Az orosz–ukrán háborúban bár kevesebb az olyan jellegű dinamikus és látványos esemény, mint az orosz csapatok kivonulása két éve Kijev környékéről, a Herszon és Harkiv környékéről történt kimenekülés után mostanra inkább állóháborús jelleget öltött a front, azonban a körülötte zajló geopolitikai feszültség miatt egyre nagyobb hatással van a tágabban értelmezhető globális folyamatokra, elsősorban amiatt, hogy a felek egyre nagyobb mértékben lépik át a saját maguk által felállított vörös vonalakat.

Ha korábban az volt a kérdés, hogy eljuthatnak-e a német tankok Ukrajnába, akkor az elmúlt hetekben és hónapokban arról vitáztak a döntéshozók, hogy bevethetők-e a nyugati nagy hatótávú fegyverek a nemzetközileg elismert orosz területeken, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – olyannyira annak, hogy ezt az egyébként gyakran pengeélen táncoló ukrán vezetők is szigorúan betartották, és kizárólag saját gyártású fegyvereikkel támadtak orosz területeket.

Annak ellenére, hogy a háború kitörése óta Ukrajna rengeteg nyugati fegyverrendszert kapott, köztük olyan komplexumokat is, mint a HIMARS, ATACMS, Patriot, és várhatóan az amerikai F–16 és a francia Mirage 2000-5 repülőgépek, azok használatára az eszkalációtól tartva komoly korlátozások vonatkoztak.

Utóbbiak kapcsán több kritika is megfogalmazódott az ukrán vezetés részéről. A kérdés az orosz csapatok Harkiv megyei határátlépése után vált igazán aktuálissá. Kijev felől olyan üzenetek érkeztek, amelyek szerint a harkivi áttörés – amely egyébként azóta kétes sikerű vállalkozásnak bizonyult – azért vált lehetségessé, mert annak ellenére, hogy az orosz csapatok gyülekezése látható volt a határ mentén, az érvényben lévő korlátozások miatt azokra nem lehetett csapást mérni. Az ügy heves vitákat váltott ki, és végül a korlátozást feloldották, igaz, azzal a feltétellel, hogy az orosz mélységi területek továbbra sem támadhatók, csak olyan célpontok ellen lehet bevetni a nyugati fegyvereket, amelyek az ukrán határvidéken vannak vagy fenyegetik azt.

Ahogyan várható volt, Moszkva reagált is az a dologra. Oroszország és Fehéroroszország közös gyakorlatokat indított taktikai nukleáris fegyverekkel, e mellett pedig Moszkvában egyre merészebb kijelentések hangoztak el. Az egyik ilyen szerint Moszkva mérlegeli annak a lehetőségét, hogy a korábbi, a nyugati fegyverek bevethetőségére vonatkozó tilalom feloldására szimmetrikusan reagáljon.

A legkeményebb kijelentésért járó díjat persze ismét Dmitrij Medvegyev volt elnök, a Biztonsági Tanács elnökhelyettese nyerte el: „Ez egy jelentős változás a külpolitikánkban, a jenkik és azok európai nyáladzó kutyái az alábbiak szerint vélekednek: mi bármilyen fegyvert biztosíthatunk Ukrajnának, azaz országunk ellenségének, minden más országnak pedig nem szabad Oroszországnak segíteni. Hát akkor érezzék magukon az Egyesült Államok és szövetségesei az orosz fegyverek közvetlen bevetését harmadik országok által. (…) Az ő ellenségük az USA, nekünk tehát ők a barátaink.”

A kubaihoz hasonló rakétaválság jöhet?

Az elhangzott kijelentések, valamint a Havannába behajózó orosz katonai kötelék körül kialakult médiavihar tükrében felmerül a kérdés, hogy amennyiben a Kreml valóban úgy dönt, hogy fegyvereket szállít a „barátainak”, hova kerülhetnek ezek a fegyverek. Egy biztos, hogy nem Kubába.

A szakértők szerint legkézenfekvőbbnek a Közel-Kelet tűnik, mégpedig az olyan, Irán által támogatott milíciák, mint a jemeni húszik, vagy az iraki síita fegyveres csoportok. Utóbbiak egyébként is rendszeresen támadják az amerikai katonai létesítményeket Irakban, Szíriában, de aktívak a tengereken is, hiszen a húszik rakétákkal támadták meg a Dwight Eisenhower repülőgép-hordozót.

A régióban vannak brit és francia bázisok is – a legnagyobb francia külföldi bázis Dzsibutiban található, a húsziktól egy karnyújtásnyira. Ha Oroszország modern rakétarendszereket szállítana ezeknek a csoportoknak, az problémát jelentene az USA és szövetségesei számára. Ehhez viszont Oroszországnak Irán beleegyezésére is szüksége van. Moszkva és Teherán viszonyát tekintve pedig nem elképzelhetetlen, hogy azt szükség esetén megkaphatná. A Közel-Kelet az Egyesült Államok egyik legsebezhetőbb pontja, ezért a nagyobb feszültség elkerülése érdekében logikusnak tűnik, hogy a Biden-adminisztráció minél előbb le akarja zárni a gázai konfliktust, éppen az ilyen jellegű kockázatok elkerülése érdekében.

Bárhogy is alakul a helyzet az orosz fegyverek átadásával, a folyamatok arra utalnak, hogy az ukrajnai válság kapcsán egyre nagyobb a feszültség, és nőnek az eszkalációs kockázatok is.

A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ kutatója és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

(Borítókép:  Egy orosz RS–24 Yars rakétakomplexum gurul a Győzelem napi felvonuláson a Vörös téren, 2024. május 9-én, Moszkvában. Fotó: Contributor / Getty Images)