Varga Mihály: A magyar soros elnökség egyik legfontosabb célja a versenyképesség javítása
További Külföld cikkek
-
Szűk többséggel, de támogatta a szenátus az oltásellenes Robert F. Kennedy Jr.-t
- Dachauba is ellátogatott az amerikai alelnök a Volodimir Zelenszkijjel való találkozója előtt
- Orbán Viktor szerint Brüsszel addig támogatja a gyilkolást, amíg csak tudja
- Újabb részletek derültek ki a rémhalról, amit először észleltek felszín közelében
- Európai védelmi miniszterek: Donald Trump Vlagyimir Putyin céljait erősítheti
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnöksége prioritásai átfogó céljainak meghatározásával komoly elkötelezettséget vállalt az európai versenyképesség javítása mellett – írja az MTI a magyar pénzügyminiszter Brüsszelben kedden tett kijelentése alapján.
Varga Mihály az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését követően hangsúlyozta: a versenyképesség erősítésének célját – amely a magyar uniós elnökség hét prioritása közé tartozik – a tanács az elnökségi félév során elfogadni tervezett, új versenyképességi megállapodásban fogja rögzíteni.
Varga Mihály Brüsszelben kért valamit az Európai Bizottságtól, de konkrét lépés nem történt
Elutazott a pénzügyminiszter.
A magyar uniós elnökség további hat célkitűzése is a versenyképességet erősíti – jelezte a magyar tárcavezető. Ezek között szerepel a demográfiai tendenciák megfordítása, az illegális migráció elleni küzdelem, valamint a védelem és biztonságpolitika kérdései. A magyar elnökség a prioritások közé beemelte továbbá az agrárium kérdéseit, ugyanis az ukrajnai háború következményeként Európában a legnagyobb veszteséget a gazdálkodók szenvedik el – emelte ki Varga Mihály.
Prioritásnak nevezte továbbá a kohéziós politika jövőjének kérdését, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott: „érdekünk, hogy a kohéziós politika valamilyen formában megmaradjon, hiszen még mindig jelentős gazdasági különbségek vannak a tagországok között”.
A pénzügyminiszter elmondta, az Európai Bizottság hét tagországgal, köztük Magyarországgal szemben tervez túlzottdeficit-eljárást indítani. Az uniós bizottság olyan politika elfogadását várja az érintett tagországoktól, amely lehetővé teszi, hogy egy négyéves ciklus ideje alatt 3 százalék alatti hiányszintre térjenek vissza.
Magyarország már korábban döntést hozott arról, hogy idén 4,5, jövőre 3,6 és 2026-ban 2,9 százalékos deficitet fog elérni - tájékoztatott. „Ezzel mi a négy évnél hamarabb fogunk majd várhatóan a túlzottdeficit-eljárás hatálya alól kikerülni” – jelentette ki Varga Mihály.
Közölte, a magyar kormány már az elmúlt hetekben is olyan döntéseket hozott, amelyek hozzá fognak járulni a gazdasági növekedéshez, és áttételesen hozzá tudnak járulni ahhoz is, hogy az államadósság, az államháztartási hiány egy korábban megszokott pályára álljon vissza.
A koronavírus-járvány utáni helyreállítási és újjáépítési eszközről folytatott vitával kapcsolatban a tárcavezető elmondta, noha az uniós program még a járvány idejében indult, jelenleg is vannak olyan országok, amelyek egy fillérhez sem jutottak hozzá.
Mások mellett Magyarország a vissza nem térítendő forrásokból még egyetlenegy árva eurócentet sem kapott meg
– hívta fel a figyelmet. Végezetül közölte, Magyarország jelentős összeget, eddig mintegy 700 milliárd forintot költött déli határának védelmére, ami egyben a schengeni határ védelmét is jelenti. Mivel Európa egészét tekintve nincs olyan ország, amelyet a migráció kérdése valamilyen formában ne érintene, a magyar elnökségi prioritások között az illegális migráció kérdése hangsúlyosan szerepel – mondta.
„Bízunk abban, hogy sikerül meggyőznünk az Európai Bizottságot és az Európai Unió más szereplőit arról, hogy ne büntetéssel, ne szankciókkal forduljon azon országok felé, melyek megoldásokat keresnek a problémára, hanem működjenek együtt velük olyan megoldások megtalálása érdekében, amelyek segítenek fékezni a migráció jelentette probléma növekedését” – tette hozzá Varga Mihály.
A Pénzügyminisztérium (PM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Varga Mihály azt is kiemelte, hogy nagy hangsúlyt helyeznek a gazdaságirányítási keretrendszer új szabályainak végrehajtására. Az európai szemeszter következő ciklusa az új szabályoknak megfelelően indul, az őszi csomag elfogadása pedig lehetőséget ad arra, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon az európai versenyképesség – tette hozzá.
„Ami a pénzügyi szolgáltatásokat illeti, a tőkepiaci unión belül a fő hangsúlyt a lakossági befektetési stratégia előmozdítására helyezzük, a bankunión belül fókuszunk a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer felülvizsgálata lesz. Kiemelt feladatunk a Vámreform Csomag vitájának folytatása annak érdekében, hogy a kialakuló vámunió gyorsabban és hatékonyabban tudja kezelni a következő évtizedek kihívásait” – sorolta Varga Mihály. A következő, szeptemberi pénzügyminiszteri találkozónak Budapest ad otthont – írta a PM.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt
Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.
február 6., 13:42
- Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google
Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.
február 6., 12:23
- Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból
Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.
február 6., 15:23
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter
A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.
február 6., 16:32
- Külföld
Dachauba is ellátogatott J. D. Vance Volodimir Zelenszkijjel való találkozója előtt
Az amerikai alelnök nem csak a müncheni biztonsági konferencián vesz részt.
38 perce
- Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót
Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.
február 6., 11:50
- Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete
Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.
február 6., 13:36
- Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára
Kémkedési aggályok merültek fel.
február 6., 12:04
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt
A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.
február 6., 16:57
- Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén
A hatóságok vizsgálják az esetet.
február 6., 06:41
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni
Még bratwurst is jár a voks mellé.
február 6., 17:03
- Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól
A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.
február 6., 06:06
- Külföld
Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet
Donald Trump átvenné az övezet irányítását.
február 6., 10:06
- Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen
Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.
február 6., 09:06
- Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába
Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.
február 6., 09:28
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
59 perce
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert
Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.
február 6., 09:15
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába
Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.
február 6., 08:36
- Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában
A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.
február 6., 16:06
- Külföld
Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak
Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket.
február 6., 10:54
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
29 perce
- Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.
2 órája
- Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki
Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.
20 perce