Újabb kereskedelmi háború jöhet, miután egymásnak feszült Indonézia és Európa

További Külföld cikkek

Ezzel együtt pedig az EU szigorú erdőirtás-tilalmi importszabályokat fogalmazott meg. Bár a kétoldalú feszültségek kétségtelenül hatással vannak a kapcsolódó ipari ágazatokra, a közvetlen áruforgalmi következményeknél fontosabb, hogy a nézeteltérések a globális rendet érintő szélesebb körű kihívásokra mutatnak rá.

Indonézia jelentős tartalékokkal rendelkezik a zöldátmenethez és az e-mobilitáshoz elengedhetetlen olyan nyers ásványkincsekből, mint a nikkel, a bauxit és a réz. A globális keresletnövekedést kihasználva ezen erőforrásokat a kormány növekvő mértékben az ország downstream ágazataiba áramló külföldi működő tőkének és az indonéz ellátási láncok hozzáadott értékének a növelésére igyekszik fölhasználni. A végcél az ország technológiai, kohászati és feldolgozóiparának a fejlesztése, illetve az elektromosgépjármű-gyártás regionális központjává válás.

Ennek érdekében a kormány 2020 januárjában kiviteli tilalmat vezetett be a nyers nikkelércre, majd 2023 júniusában a bauxitércre, de további nyersanyagokra vonatkozó tervek is készülnek. A tiltás hatálybalépését követően kimutathatóan nőttek a külföldi befektetések a célágazatokban, bár magának a politikának a hosszú távú hatása egyelőre kérdéses.

Ugyan az EU közvetlen ércimportja Indonéziából nem jelentős, az Európai Bizottságban nyílt konfliktusvállalásra ad okot az európai acélipari versenyképességhez és a fenntarthatósági menetrend tartásához létfontosságú ellátási láncok esetleges megszakadása. Ezért az exporttilalom kapcsán Brüsszel panaszt tett Indonézia ellen a Kereskedelmi Világszervezetnél nem méltányos kereskedelmi gyakorlat miatt.

2022 novemberében a testület az unió javára döntött, mire Indonézia a következő hónapban fellebbezést nyújtott be. A fellebbviteli testület azonban jelenleg nem működik, mert az Egyesült Államok felfüggesztette a paneltagok kinevezését. Jogerős ítélet tehát nincs, és a belátható jövőben nem is várható, ami Indonézia szempontjából kedvező, noha saját vitarendezési javaslatát, azaz egy, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetét (OPEC) mintázó erőforrás-gazdálkodási kartell létrehozását nem mozdítja elő. Maga a javaslat jóllehet szemléletesen példázza Dzsakarta szándékát arra, hogy a szabályalapú keretek között maradva kérdőjelezze meg a jelenlegi kereskedelmi világrendet.

A felek közötti egyéb, kereskedelmi háborúval fenyegető megoldatlan vitás kérdések az erdőirtásra vonatkoznak.

Az EU 2023-ban szigorú szabályozást fogadott el, amelyet a nagyvállalatok esetében 2024 decemberétől, a kis- és középvállalkozások esetében pedig 2025 júniusától kell alkalmazni. Ezen intézkedések célja, hogy korlátozzák az erdőirtással összefüggő termékek behozatalát, azáltal, hogy bizonyítási kötelezettséget rónak az exportőrökre. Tágabb összefüggésben ez a szabályozás az unió azon törekvésének részét képezi, hogy Brüsszel a szabályalkotáson keresztül gyakoroljon befolyást, és azáltal növelje saját stratégiai autonómiáját.

Bár a rendeletek nem jelentik bizonyos termékek teljes behozatali tilalmát, és nem is egy adott országra irányulnak, Indonéziát mint a célzott termékek, különösen a pálmaolaj egyik fő exportőrét jelentősen érintik. Az erdőirtást és a hozzá kapcsolódó környezetvédelmi kérdéseket Indonéziában kétségtelenül problémának tekintik, de az EU megközelítését Indonézia túl radikálisnak és gyorsnak tartja. Számos érintett mezőgazdasági termék esetében a termelők többsége kis vagy közepes méretű gazdálkodó, és számos nehézséggel jár a rendeletekben előírt követelmények teljesítése. Ebből a szempontból a politikát de facto importtilalomnak vagy piacra jutási tilalomnak tekintik, ami egyes indonéz magyarázat szerint a holland gyarmatosítás idején alkalmazott termelési kényszereket idézi.

Az Indonézia és az EU közötti kereskedelmi ellentét nem elszigetelt, hanem inkább a globális rendet érintő szélesebb körű kihívást tükrözi: a meglévő szabályok legitimitása és pártatlansága egyre inkább megkérdőjeleződik. A geopolitika központi kérdésének gyakran a Kína és az Egyesült Államok közötti kapcsolatot tekintik. Bár ez a nézőpont bizonyos mértékig igaz,

az Indonézia–EU dinamika egy másik kritikus dimenziót is kínál a jelenlegi globális helyzet értelemzéséhez: a világ nem egyszerűen két táborra oszlik; a feltörekvő gazdaságok és az unió is autonómiára és eredményes érdekérvényesítésre törekszik.

Ezek a törekvések pedig szükségképpen segítik elő, hogy a konfrontáció idővel normává váljon.

A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának kutatója.