Kalóz autómentők vadásznak a bajba került turistákra a tengerpartra vezető utakon

GettyImages-2157481303
2024.07.29. 13:05
Illegális autómentők tucatjai köröznek a horvát és a szlovén autópályákon, és lerobbant járművekre vadásznak. Gyakran félrevezetik a potenciális áldozatokat, viszont kivétel nélkül minden alkalommal borsos árat kérnek szolgáltatásaikért – számla nélkül.

A legtöbb „kalóz” a Lika és Maslenica, a Dalmácia bejárata közötti szakaszon garázdálkodik – állította a horvát Indexnek egy szabályosan bejegyzett, vontatási szolgáltatást kínáló cég tulajdonosa. Saját biztonságát féltve azt kérte, ne írják le nevét, mert „naponta hadakozik az agresszív csalókkal”, akik tavaly nyáron jelentek meg először.

Szó szerint keselyűkként köröznek a sztrádán, és vesztegelő autókat keresnek. A külföldieket azzal verik át, hogy a rendőrség küldte őket, amely a térfigyelő kamerákon észlelte a turista autójának meghibásodását. Az ilyen járműveket haladéktalanul le kell vontatni az útról – fenyegetik az autó lerobbanása miatt amúgy is traumát átélt tulajdonosokat, akik általában megszeppenten elfogadják az ajánlatot. „Többszörös árat kell fizetniük a szolgáltatásért” – mondta a szabályosan működő autómentő.

Becslése szerint nagyjából harminc kalóz autómentő cirkál az utakon. Mások szerint kétszer annyian.

Egy autó vontatásáért egy 71 kilométeres szakaszon oda-vissza 768 eurót, napi árfolyamon több mint 300 ezer forintot számoltak fel a horvát Index birtokába került munkalap szerint, holott a két tonnánál könnyebb járművek vontatása a hivatalos árjegyzékek alapján nem haladhatja meg az 1,25 eurót, 490 forintot kilométerenként.

Magyarországon tavaly felháborodást váltott ki, hogy egy darus tréler nettó hetvenezerért szállított egy lerobbant autót egy műhelybe.

Rablás, számla nélkül

„Remekül értenek a külföldiek megkopasztásához, akik amúgy is rettegnek egy idegen országban bekövetkezett balesettől vagy meghibásodástól” – mondta egy másik, szabályos vontatási vállalkozást jegyző autómentő, aki szerint a csalók a piaci ár többszörösével sarcolják meg a bajba jutott turistákat.

Rablás, számla nélkül

– így jellemzi a fosztogatókat.

Az egyik ismerősét, akinek a sztrádán romlott el az autója, arra figyelmeztették, hogy az új előírásokkal összhangban azonnal le kell vonulnia az autópályáról. Egy kétes szerelőhöz szállították az autót, és 1700 eurót kértek a vontatásért meg a javításáért. Másnap elromlott a kuplungja. Számla nélkül bizonyítani sem tudta, kinél járt.

Hasonló átveréseket tapasztaltak a szlovén autópályákon is, ahol egy sofőrtől – sajtójelentések szerint – egy kisebb kocsi árát, 8000 eurót kértek a mentésért.

Egy másik, karintiai férfi május derekán a feleségével indult a tengerre, útközben azonban kilyukadt az egyik kerék. Felhívta az osztrák autós klubot, és segítséget kért. A szlovén autópálya-felügyelet is regisztrálta az esetet, fél óra elteltével azonban egy profinak tűnő autómentő állt meg az osztrák mellett. Autóstól együtt elszállította egy gumishoz, a javítás után azonban a turista majdnem ájultan esett össze. Több mint ezer eurót kértek tőle a rövid útért és a defekt javításáért – írta a Kleine Zeitung.

Ökölharc az autómentők között

A horvát hatóságokhoz tavaly és az idén összesen 16 beadvány érkezett csaló autómentőkről. Az esetek száma biztosan nagyobb, de sokan valószínűleg nem tudják, kihez kell fordulni, vagy nem veszik a fáradságot, hogy a fogalmazással is bíbelődjenek.

A horvát állami főfelügyelet azt írta, az autómentést a közlekedési törvény szabályozza, ők azonban kizárólag a bejegyzett szolgáltatókat ellenőrzik, mert másokról nincs tudomásuk.

Eddig egyetlen szabálysértést tapasztaltak: egy magánszemély engedéllyel vontatott autókat, de a tevékenységet nem jegyezte be a cégbíróságon. Eközben arra is volt már példa, hogy egy balesetnél a legális és a kalóz autómentő között szinte ökölharc döntötte el, ki szállítsa el a kárt szenvedett járműveket.

(Borítókép: picture alliance / Getty Images)