Harmadszor is Nicolas Maduro győzött a venezuelai elnökválasztáson
Venezuelában a hivatalban lévő elnököt, Nicolas Madurót a szavazatok 51 százalékával újraválasztották a dél-amerikai ország élére, immáron a harmadik ciklusra – jelentette be a Nemzeti Választási Tanács (CNE) nem sokkal vasárnap éjfél után az MTI közlése szerint.
Nicolas Maduro 5,15 millió szavazatot kapott, megelőzve az ellenzéki jelöltet, Edmundo Gonzalez Urrutiát, aki 4,5 millió voksot (44,2 százalék) szerzett. A választáson a szavazásra jogosultak 59 százaléka vett részt.
Korábban több exit poll is ellenzéki győzelmet vetített előre. Az ellenzék úgy fogalmazott, hogy „van ok az ünneplésre”, és arra kérte támogatóit, hogy továbbra is kövessék figyelemmel a szavazatok számlálását.
Az ellenzéki jelölt, Gonzalez az X közösségi portálon helyi idő szerint 23 óra körül, az eredmények kihirdetése előtt közzétett bejegyzésében azt írta: „Az eredményeket nem lehet eltitkolni. Az ország békésen a változást választotta.”
Az Egyesült Államok hétfőn „tisztességes és átlátható” szavazatszámlálásra szólított fel az elnökválasztást követően. Antony Blinken amerikai külügyminiszter egy nyilatkozatában azt mondta: „Most, hogy a szavazás véget ért, létfontosságú, hogy minden szavazatot tisztességesen és átláthatóan számoljanak meg. Felszólítjuk a választási hatóságokat, hogy az átláthatóság és az elszámoltathatóság szavatolása érdekében tegyék közzé a szavazatok részletes megszámlálásának adatait.”