Mennyire áll készen Délkelet-Ázsia egy újabb Trump-elnökségre?

Egy második Trump-kormányzat azonban olyan mértékben fokozhatja az ellentéteket Washington és Peking között, hogy még a kényes egyensúlyozásban régóta jártas délkelet-ázsiai kormányok is nehezen tudják majd elkerülni az oldalválasztást.

Vietnám az elmúlt években stratégiai szintre emelte államközi kapcsolatait először az Egyesült Államokkal, majd vendégül látta Hszi Csin-ping kínai államfőt, és felértékelte a vietnámi–kínai kapcsolatokat is. Hasonlóképpen, míg az indonéz Prabowo Subianto a második Widodo-kormány védelmi minisztereként még az Egyesült Államokhoz fűződő biztonsági kapcsolatok fokozatos erősödését felügyelte, addig megválasztott elnökként első külföldi útja Kínába vezetett.

A kétkapura játszás gyakorlata azonban ellehetetlenülhet, ha Donald Trump újabb elnöki mandátumot szerez a novemberi választásokon. Trump jelenleg a legtöbb országos felmérésben többnyire holtversenyben, vagy éppen csak megelőzve, illetve lemaradva áll Kamala Harisszel szemben.

Egy lehetséges Harris-kormányzattól a délkelet-ázsiai kormányok alapvetően folyamatosságot várnak el, egyúttal a választási kampány során számítanak Harris személyes ázsiai kötődésének hangsúlyozására is. Az egész Délkelet-Ázsiára irányuló amerikai külpolitikai figyelem várható folytonosságát hivatott jelezni demokrata kormányzás esetén, hogy Anthony Blinken külügyminiszter tíznapos és hat állomásos ázsiai körútra indult és ellátogat Vietnámba, Laoszba, a Fülöp-szigetekre és Szingapúrba is. 

A délkelet-ázsiai államok egy új Trump-adminisztrációtól alapvetően egy felkészültebb és hatékonyabb, de erősen Kína-ellenes fókuszú külpolitikára számítanak. Azon belül pedig számolnak a várható nézeteltérésekkel és vámkivetésekkel az Egyesült Államokkal pénzügyileg aszimmetrikus katonai szövetségben lévő és vagy vele szemben kereskedelmi többlettel bíró államokkal kapcsolatban. Ugyanakkor a Kínával területi vitában álló délkelet-ázsiai államok pedig (elsősorban Vietnám, a Fülöp-szigetek, Malajzia és Brunei) rákényszerülhetnek egy erősen feltételes amerikai támogatásra áthangolódni.

Első ciklusában ugyan Trump személyes kapcsolatokat alakított ki például Rodrigo Duterte volt Fülöp-szigeteki elnökkel, de a kereskedelemmel kapcsolatos nacionalista megközelítése éles ellentétben állt a Délkelet-Ázsiában zajló gazdasági integrációval. Az amerikai protekcionizmus és az elköteleződés hiánya keltette vákuumot pedig főleg Japán és Kína igyekezett betölteni.

Trump jelenleg merész ígéreteket tesz a tervezett Kína-politikájával kapcsolatban, amelyek ha megvalósulnak és a várható kínai ellenintézkedések sem maradnak el, akkor komoly sokkhatásokat okozhatnának a délkelet-ázsiai gazdások tőkevonzó képességeiben, versenyképességeiben és növekedési kilátásaiban.

Az elmúlt évtizedek legtöbb amerikai elnökével ellentétben, akik legalábbis megértést mutattak az ázsiai nemzeti érték- és érdeksokféleség iránt, Trumpot gyakran feldühítették a Washingtonnal és Pekinggel is szoros kapcsolatokra törekvő kormányok.

Egy második Trump-kormányzat feltehetően erős nyomást gyakorolna az olyan államokra, mint Indonézia, Malajzia, Vietnám és Szingapúr, hogy csatlakozzanak Kína technológiai-politikai-gazdasági-biztonsági elszigeteléséhez.

Az pedig elképzelhetetlen, hogy ha Washington fokozza a Délkelet-Ázsiára gyakorolt nyomást, Kína ne tenné ugyanezt, ami végképp ellehetetlenítené, hogy a délkelet-ázsiai államok ne válasszanak oldalt. Ha tehát a volt elnök sikeres visszatérést hajt végre, és ígéretei szerint jár el, akkor Washington és Peking olyan „mi vagy ők” kényszerhelyzetbe hozhatja a délkelet-ázsiai államokat, amilyenben az indokínai háborúk (1946–1989) óta nem volt részük. Ennélfogva a legjobb felkészülésnek a hidegháborúban bevált gyakorlataik felelevenítése kínálkozik.

A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának kutatója.