„Nem Kína ellen irányult” Anthony Blinken ázsiai körútja

2024.08.01. 14:43
Az Egyesült Államok külügyminiszterének elmondása szerint nem harmadik fél miatt járta be a kelet-ázsiai térséget, viszont a régió szabadsága miatt üdvözli az egyre szorosabb kapcsolatot Mongóliával.

Tíznapos ázsiai körútja utolsó állomásán, Mongóliában Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön üdvözölte a két ország között egyre szorosabbá váló kapcsolatokat.

Blinken Laoszt, Japánt, a Fülöp-szigeteket és Szingapúrt érintő látogatásának célja a kínai befolyás ellensúlyozása volt, még ha Washington azt hangsúlyozza is, hogy nem folytat Peking korlátozására irányuló politikát.

Washingtoni közlés szerint Blinken a múlt hét végén Vientianéban figyelmeztette erre kínai partnerét, Vang Jit, Tokióban és Manilában pedig Blinken és Lloyd Austin védelmi miniszter a katonai és a védelmi kapcsolatok erősítését hangoztatta ezen országokkal a „kínai provokációkkal” szemben, elsősorban a Dél-kínai-tengeren.

Ulánbátori sajtótájékoztatóján azonban Blinken hangsúlyozta, hogy ezek a lépések „nem egy konkrét ország ellen” irányulnak.

Határozott közös vízió kialakítására összpontosítunk a térség számára, nem Kína, hanem számos ország miatt, amelyekkel együtt dolgozunk és akik osztják ezt a víziót egy szabad és jólétben élő indiai-csendes-óceáni térségről

– tette hozzá az amerikai külügyminiszter.

A szabad és befolyásolásmentes ázsiai-csendes-óceáni övezet kifejezéssel az Egyesült Államok burkoltan bírálja Kínát és annak gazdasági, területi és stratégiai ambícióit a térségben.

Az Oroszország és Kína között fekvő, 3,4 millió lakosú Mongóliával Washington egyre szorosabb kapcsolatokat kíván ápolni, beleértve az emberek közötti érintkezéseket is, és „globális stratégiai párbeszédet” folytat Mongóliával. Batmunk Batceceg külügyminiszter a múlt héten utazott Washingtonba, hogy Blinkennel találkozzék és elindítsák a stratégiai párbeszédet.

Mongólia központi partner a térségben – hangsúlyozta Blinken csütörtökön vendéglátójával közösen tartott sajtótájékoztatóján.

„Mindennap szemtanúi vagyunk a partnerség fejlődésének” – mondta az amerikai külügyminiszter a gazdasági és kulturális kapcsolatokra hivatkozva.

Az amerikai külügyminiszter tárgyalt Uhnágín Hürelszüh elnökkel és Luvszannamszrajn Ojun-Erdene miniszterelnökkel, akinek a pártja, a Mongol Néppárt korábbinál szűkebb győzelmet aratott a júniusi parlamenti választásokon.

Washington növelni szeretné mongóliai befolyását. Csütörtökön jelentették be, hogy angol nyelvű szakképzési központokat létesítenek a mongol fővárosban.