Nem tudni, mikor térhetnek haza az űrben rekedt asztronauták
További Külföld cikkek
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
- A volt skót igazságügyi miniszter is megszólalt a Lockerbie-merényletről
- Vlagyimir Putyin ismét beintett a Nyugatnak, nem kíván boldog karácsonyt és újévet
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
Mint arról beszámoltunk, június elején két amerikai űrhajós indult útnak a Nemzetközi Űrállomásra a Boeing egyik Starliner típusú űrhajójával. Az eredeti terv az volt, hogy az asztronauták, Sunita Williams és Barry Wilmore csupán néhány napot töltenek a Föld körül keringő kutatóállomáson, azonban egy technikai malőr közbejött, és most úgy néz ki, hogy idén már vissza sem tudnak térni a Földre.
Az amerikai űrhivatal tájékoztatása szerint legkorábban a jövő hét végén vagy az azt követő héten születhet döntés arról, hogy a két űrhajós hogyan és mikor térhet haza – írja az MTI.
A NASA szerint visszatérésükre két lehetséges forgatókönyvet mérlegelnek. Az első, hogy a Starlinerrel térnek vissza, de ehhez először meg kellene javítani, miután a Nemzetközi Űrállomásra érkezéskor hajtóműproblémákat és héliumszivárgást észleltek.
A másik lehetséges forgatókönyv, hogy a Starliner legénység nélkül térne vissza a Földre, amihez jelentősen át kellene programozni a vezérlését. A két űrhajós pedig a szeptemberben a SpaceX rakétájával az ISS-re induló csapat visszatérésekor jöhetne vissza 2025 februárjában, de akkor a SpaceX küldetésének két tagját a Földön kellene hagyni, hogy legyen hely a visszatéréskor a fennrekedt két űrhajósnak.
A Starliner részben többször is használható űrhajó, amely egy mintegy 3 méter magas űrkapszulából és egy szervizmodulból áll. A SpaceX Crew Dragon űrhajójával ellentétben nem vízen, hanem szárazföldön érne földet. A Starliner megalkotásával a cél az volt, hogy a SpaceX Crew Dragon mellett legyen alternatívája az űrbe jutásnak az Egyesült Államokból. A Starliner többévi csúszás és többszöri halasztás után június elején indult első emberes útjára a Nemzetközi Űrállomásra.