Lakóházakra zuhant egy repülőgép, hárman meghaltak Oregonban
További Külföld cikkek
-
Árvíz pusztít egy horvát megyében, a hatóságok csónakkal mentik az embereket
- Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban
- Donald Trump fontolgatja a kínai vámok csökkentését, hogy meggyorsítsa a TikTok eladását
- Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt
- NATO-riadó Európában, elfogtak egy orosz kémrepülőgépet a német partoknál
Három ember meghalt, miután egy repülőgép házakra zuhant az Oregon állambeli Portland mellett – írta meg az USA Today.
Szombaton helyi idő szerint 10:25-kor egy kisrepülő lezuhant Fairview-ban, egy Portland belvárosától 25 mérföldre lévő lakónegyedben – mondta Peter Knudson, a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács szóvivője az USA Today-nek.
Elkezdték azonosítani a brazil repülőgép-balesetet áldozatait
A 2010-ben épült gép állítólag jó állapotban volt.
A jelentések szerint hárman meghaltak a balesetben, amely tüzet is okozott, négy ház pedig kigyulladt. A gépen tartózkodó két ember meghalt, valamint egy harmadik személy is – aki nem a gépen tartózkodott – a becsapódás következtében vesztette életét.
Már elkezdődtek a vizsgálatok
Az NTSB vizsgálja a balesetet, amely Knudson szerint három tényezőre koncentrál: a pilótára, a repülőgépre és a működési környezetre.
Lezuhant egy kisrepülő Nagykemencén, fejjel lefelé érkezett a talajra
Ketten tartózkodtak a fedélzeten.
Két nyomozó érkezett a baleset helyszínére, hogy megvizsgálják a roncsokat. A repülőgépet ezután biztonságos helyre szállítják további értékelés céljából.
A Multnomah megyei seriffhivatal közösségi médiában közzétett bejegyzése szerint a repülőgép Fairview egyik negyedére zuhant, körülbelül 25 mérföldre Portland belvárosától.
Az Amerikai Légi Közlekedési Ügynökség (FAA) szerint a kétmotoros Cessna 421C repülőgép 10:30 körül zuhant le a Troutdale repülőtér közelében. A közösségi médiában közzétett videófelvételeken látható, hogy lángokban állnak a lakóépületek és megtekinthető a nagy, gomolygó füst.
Vészhelyzetet jelentett és eltűnt a Flightradarról egy utasszállító, kiderült, mi történt
Egy 180 ember szállítására alkalmas A320-as repülőgépről van szó.