Kolduló medvéket kezdtek befogni Romániában
A román Transzfogarasi út térségében élő medvék az elmúlt években „koldulni” kezdtek az út mentén, mivel a turisták élelmet dobáltak nekik, hogy közben felvételeket készíthessenek róluk – írja a Privátbankár a News.ro alapján.
Az állatok azonban többször is agresszívvá váltak, rátámadtak a turistákra, és nem egyszer tragédiába torkollt a kaland, ami miatt most a román hatóságok elkezdték befogni a hegyi út mentén élelmet kéregető medvéket, akiknek a koldulás lett a fő élelemforrásuk.
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy csapdákat helyeztek ki egy anyamedve és bocsa számára, mert az utóbbi időben agresszívvá vált a nőstény. A befogás után a Brassó megyei Zernyest medverezervátumába szállítják majd az állatokat.
Ily módon meggyőződünk, hogy a medvék már nem jelentenek veszélyt a Transzfogarason átkelők számára
– mondta a miniszter.
Dragos Predescu Arges megyei prefektus elmondta, hogy a hatóságok csak akkor folyamodnak altatáshoz a medvék esetében, ha az feltétlenül szükséges.
A következő hetekben pannókat is kihelyeztetnek az út mentén, melyen az alábbi szöveg olvasható majd: „az a medve, melyet etetnek, halálra van ítélve”. A szaktárca 400 eurós dupla bírságot is bejelentett a medvéket etető turisták számára.
A környezetvédelmi tárca tavaly májusi becslése alapján 7500 és 8100 között lehet a vadon élő barna medvék száma Romániában. Az állatok az elmúlt 5-6 évben több mint 150 esetben támadtak emberre, ebből 14 találkozás volt halálos kimenetelű.