Hamarosan megnyitják az olasz migránstáborokat Albániában

Hatalmas terhet ró Olaszországra a migrációs nyomás, évente 1,7 milliárd eurót költ az olasz kormány a migránsok befogadására és ellátására. Tavaly több mint 150 ezer illegális bevándorló érkezett az ország partjaira a földközi-tengeri migrációs útvonalon, az olasz kormány ezért Albániával együttműködve dolgozott ki egy új modellt: a menedékkérelmeket nem az Európai Unió területén, hanem a balkáni országban bírálják el, jelentős anyagi támogatás mellett.

Eurómilliókból felhúzott táborok

Az   olasz–albán megállapodás értelmében Róma 653 millió eurót költött Albániában a hamarosan megnyíló két migrációs központ felépítésére. Az elsőt a tengerparti Shengjin városában építették fel (ez látható cikkünk címlapképén), elsősorban a menedékkérelmek beadására és elsődleges befogadásra szolgál. A második központ – Gjader városában – egy repatriálási központként kezd majd el hamarosan működni, ahol azok a migránsok tartózkodnak, akik kérelmét elutasították, és hazatelepítésüket várják.

Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter korábban közölte, 2023-ban a migrációs költségek elérték az 1,7 milliárd eurót, a kormány viszont csökkentené az illegális bevándorlókra fordított költségvetést. A tárca jelentései szerint a migránsok ellátása az olasz táborokban fejenként napi 30-35 euróba kerül, míg Albániában akár 25 százalékkal kerülhet kevesebbe. Az új központok létrehozásával évente több tízezer migránst helyezhetnek át a balkáni országba. 

Az olasz kormány tervei szerint a migránsokat elsősorban a Földközi-tengeren átkelő csónakokból mentik ki, majd közvetlenül Albániába viszik őket. A belügyminiszter arra is ígéretet tett, hogy a megállapodás végrehajtása során szigorúan követik majd a nemzetközi jogot, beleértve a visszaküldés tilalmának tiszteletben tartását, miszerint a migránsokat nem lehet olyan országokba visszatoloncolni, ahol az életük veszélyben lenne.

Az albániai befogadóközpontok: táborok vagy börtönök?

A két albániai központ évente 39 ezer embert tud befogadni, ám az egyidejűleg ott tartózkodó menekültek maximális száma nem haladhatja meg a 3 ezret. A számok értelmében egy év alatt nagyjából 13 alkalommal tudják feltölteni és kiüríteni a létesítményeket. A migránsok átmeneti elhelyezése mellett az olasz hatóságok teljes egészségügyi ellátást is biztosítanak a központokban, ideértve a fertőző betegségek kezelésére szolgáló karanténzónákat.

A táborok működtetése során az olasz kormány alkalmazza az EU jogszabályait, de számos humanitárius szervezet aggodalmát fejezte ki a feltételek miatt.

A létesítményekkel kapcsolatban egyes albán civilszervezetek arra hívták fel a figyelmet, hogy a fogvatartási körülmények túl szigorúak lehetnek. Az olasz civilszervezetek „börtöntáborokként” emlegetik a létesítményeket, ahol a migránsokat korlátozott mozgásszabadság mellett szállásolják el, és alapvető emberi jogokat sértenek. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) azonban ígéretet tett arra, figyelemmel kíséri a központok működését, hogy a nemzetközi normák érvényesüljenek.

Gazdasági és politikai profit Tiranának

Albánia számára a megállapodás gazdasági értelemben is előnyös. Az olasz beruházások az országban az elmúlt években dinamikusan növekedtek: 2022-ben elérték az 1,2 milliárd eurót, és az olasz vállalatok az albán gazdaság kulcsszereplőivé váltak. A kormány reméli, hogy az új központok, munkahelyeket teremtve a helyi lakosság számára, tovább erősítik a gazdasági kapcsolatokat Rómával. Albánia továbbá igyekszik közelebb kerülni az Európai Unióhoz Olaszországon keresztül: az ország 2014-ben kapta meg a tagjelölti státust, és a 2022-ben megkezdett csatlakozási tárgyalások folytatása érdekében minden lehetséges eszközt igyekszik kihasználni, így az együttműködést is az uniós tagországgal. 

A megállapodás nemzetközi jogi vonatkozásai miatt komoly kritikák érték mindkét kormányt. A Human Rights Watch szerint az egyezmény sérti a menekültek jogait, mivel a menedékkérelmeket nem az EU területén bírálják el, ami jogi aggályokat vet fel a védelem szintjével kapcsolatban. Az Amnesty International is kijelentette, hogy az Albániába szállított migránsokat olyan körülmények közé helyezhetik, amelyek nem felelnek meg az uniós elvárásoknak. Az olasz és az albán kormány azonban hangsúlyozzák, hogy a központokat az uniós joggal és nemzetközi normákkal összhangban működtetik, és az UNHCR megfigyelő szerepét is garanciaként tüntetik fel a jogszerű működtetésre.

Más, mint a brit–ruandai 

Az Olaszország és Albánia közötti migrációs megállapodás – a jogvédő szervezetek és humanitárius aktivisták kritikái ellenére – példaértékű lehet más európai országok számára, amelyek szintén küzdenek az illegális migráció kezelésével. Az egyezmény sok szempontból hasonlít az Egyesült Királyság és Ruanda közötti, az új, munkáspárti brit kormány által elvetett megállapodáshoz, amely szintén a menedékkérelmek „kiszervezését” célozta meg az EU határain kívülre. A két modell között azonban három fő különbség van:

1. Az olasz–albán paktum az EU-n belül próbál összhangban maradni a nemzetközi jogszabályokkal, emellett Albánia tagjelöltként közelebb áll az uniós normákhoz. A brit–ruandai megállapodás viszont megszegheti a visszaküldési tilalom elvét, valamint erősebb nemzetközi ellenállást váltott ki: az Emberi Jogok Európai Bírósága jogi akadályokat vetett fel a végrehajtással kapcsolatban, Ruanda emberi jogi helyzetét is temérdek bírálat érte, mondván, az afrikai országban nem garantált a menedékkérők biztonsága.
2. Tirana és Róma megállapodásának elsődleges célja az Olaszországra nehezedő migrációs nyomás enyhítése, miközben Albánia gazdasági és politikai előnyöket nyer. A brit–ruandai paktum célja viszont nemcsak a migrációs terhek áthelyezése volt, hanem az Egyesült Királyság bevándorláspolitikájának szigorítása is. London cserébe kelet-afrikai partnerének jelentős pénzügyi támogatást ígért, de jóval kevesebb figyelmet fordított volna az ország gazdasági fejlődésére.
3. A harmadik számottevő különbség, hogy az olasz–albán megállapodás része, hogy a központokat az olasz hatóságok irányítsák, az UNHCR és más nemzetközi szervezetek ellenőrzése mellett. A brit–ruandai modellt viszont egy távoli afrikai országban hajtották volna végre, ahol a brit hatóságoknak kevesebb lehetőségük van közvetlen felügyeletet gyakorolni. Ruanda így nagyobb autonómiát kapott volna a menedékkérelmek kezelésében, ami további bizonytalanságot szül a jogi normáknak való megfelelés terén. 

Az Európába irányuló illegális migráció évről évre nagyobb terhet ró a kormányokra, és bár a migránsok EU-n kívüli elszállásolása ellen sorra tiltakoznak a jogvédő szervezetek, valamint a humanitárius aktivisták, megoldást jelenthet az embertömegekkel küzdő országok számára. Az olasz–albán migrációs megállapodás a gyakorlatban is megmutathatja, hogy a módszerrel valóban jelentősen csökkenthető a schengeni zónába való törvénytelen beáramlás.

Németország például elbúcsúzhatna a belső határok nemrég visszaállított ellenőrzésétől, ami nemcsak a néhány millió uniós polgárnak jelent gyakorlati hátrányokat, de ötszázmilliónak hordoz rosszabb üzenetet.

A szerző a Migrációkutató Intézet vezető elemzője.

(Borítókép: A  leendő olasz vezetésű migránsközpont főépülete látható a Shengjin kikötőben 2024. július 29-én. Fotó: ADNAN BECI / AFP)