Egész életére börtönbe kerülhet a férfi, aki merényletet tervezett Donald Trump ellen
További Külföld cikkek
-
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
- Gyurta Dániel is Moszkvába utazott Szijjártó Péterrel
- Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
- Nemzetközi elfogatóparancsot kért Milorad Dodik ellen a boszniai szövetségi bíróság
- Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót
Az amerikai ügyészség merényletkísérlettel vádolta meg Ryan Wesley Routht egy nappal azután, hogy egy bírósági beadványból kiderült, a férfi hónapokkal ezelőtt megfogalmazott egy üzenetet, amelyben azt írta, hogy meg akarja ölni Donald Trumpot – írja a BBC.
Az 58 éves férfi két, fegyverrel kapcsolatos vád miatt is akár 20 évre rács mögé kerülhet, azonban egy újabb, súlyosabb vádpontban való elítélés esetén akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik.
„A közhivatalnokokat célzó erőszak veszélyeztet mindent, amit országunk képvisel” – mondta Merrick Garland amerikai főügyész, és hozzátette, hogy minden rendelkezésre álló eszközt felhasznál Ryan Wesley Routh felelősségre vonása érdekében.
Donald Trump azzal vádolta a kormányt, hogy rosszul kezeli az ügyet. Hétfőn egy közösségi médiában közzétett bejegyzésében azt üzente az igazságügyi minisztériumnak „hagyja Floridára az ügyet”. Merrick Garland visszautasította ezt, és kedden újságíróknak azt mondta, hogy az ügynöksége „a törvénnyel összhangban” dolgozik.
Egy bíró hétfőn elrendelte, hogy Ryan Wesley Routh továbbra is őrizetben maradjon, miután az ügyészek azzal érveltek, hogy fennáll a szökés veszélye és a férfi a közösségre is veszélyt jelent. A gyanúsítottat szeptember 15-i letartóztatása óta egy dél-floridai fogdában tartják fogva.

Várhatóan vádalkut köt majd
Mint arról beszámoltunk, a Donald Trump elleni júliusi merényletkísérlet után ismét támadást terveztek a Republikánus Párt elnökjelöltje ellen. Ryan Wesley Routh közel 12 órán át táborozott egy floridai golfpálya előtt, felszerelkezve élelemmel és egy puskával, lesben állva az elnökjelöltre. Végül a titkosszolgálat egyik ügynöke meghiúsította a lehetséges támadást, és tüzet nyitott.
Hétfőn új bírósági iratokat hoztak nyilvánosságra, amelyek arra utalnak, hogy a férfi hónapok óta tervezte a támadást. Egy előre megírt levélben Ryan Wesley Routh előrevetíti a republikánus elnökjelölt elleni sikertelen merényletkísérletet.
„Mindent megpróbáltam, és mindent beleadtam, amit csak tudtam” – olvasható a levélben, amelyben pénzjutalmat ajánlottak fel annak, „aki befejezi a munkát”.
A kedden nyilvánosságra hozott nyolcoldalas vádirat a merényletkísérlet vádja mellett a férfit a következőkkel is vádolja:
- lőfegyver birtoklása erőszakos bűncselekmény elkövetése céljából,
- lőfegyver birtoklása bűnözőként,
- törölt sorozatszámú lőfegyver birtoklása,
- szövetségi tisztviselő megtámadása.
Ryan Wesley Routh következő meghallgatása a bíróságon szeptember 30-án lesz, ahol várhatóan vádalkut fog kötni.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.