Németh Zsolt lesz az Európa Tanács konzervatív csoportjának vezetője

2024.10.01. 06:58
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) konzervatív képviselőcsoportja hétfőn Németh Zsoltot, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét választotta frakcióvezetőjének.

Az MTI tudósítása alapján a döntést a strasbourgi őszi ülésszak első napján hozták meg, miután a csoport korábbi vezetője, Ian Liddell-Grainger brit képviselő elveszítette parlamenti mandátumát az Egyesült Királyságban.

Németh Zsolt, aki korábban két cikluson át alelnökként szolgált a PACE konzervatív frakciójában, telefonon nyilatkozott az MTI-nek, ahol kiemelte, hogy vezetése alatt a kereszténydemokrata és konzervatív erők közötti együttműködés erősítése lesz az egyik legfontosabb cél.

Az európai konzervatívok európai tanácsi frakciója a jövőbe mutat, ugyanis benne a konzervatívok és a patrióták is jelen vannak

– nyilatkozott Németh Zsolt.

Emellett azt is bejelentette, hogy a frakció új nevet vett fel:

Európai Konzervatívok, Patrióták és Társultak (European Conservatives, Patriots and Affiliates, ECPA).

Ez az új elnevezés tükrözi a frakció megújulását és kibővített irányvonalait. Ezen felül a csoport szoros kapcsolatot kíván fenntartani az Európai Parlament konzervatív és patrióta frakcióival, valamint a hasonló elveket valló pártcsaládokkal.

(Ajánlókép: Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke beszédet mond az Országházban, a Főrendiházi ülésteremben 2024. szeptember 9-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)