Szijjártó Péter: Az Európai Uniónak szüksége van a Nyugat-Balkánra

2024.10.04. 19:57
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Banja Lukában közös sajtótájékoztatót tartott a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, Milorad Dodikkal, ahol arról beszélt, hogy szerinte az emberiség ma a veszélyek korában él, amikor is a regionális stabilitás és a nyugalom jelentősége folyamatosan növekszik.

„Nekünk, magyaroknak az a nemzeti érdekünk, hogy a Nyugat-Balkánon béke, nyugalom és stabilitás legyen. Van nekünk elég bajunk a keleti határainkon zajló konfliktussal. Nincsen szükségünk hasonló típusú kihívásokra délről” – mondta Szijjártó Péter egy Banja Lukában tartott sajtótájékoztatón.

A külgazdasági és külügyminiszter megjegyezte, a magyar kormány azt gondolja, hogy az Európai Uniónak szüksége van a Nyugat-Balkánra. „Szükségünk van arra a frissességre, dinamikára és új lendületre, amely ebből a térségből jöhet” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A tárcavezető szerint elkeserítő, hogy a térség tagjelölt államai átlagosan már több mint tizennégy éve várnak az európai uniós csatlakozásra.

Szijjártó Péter ezután elmondta, hogy a magyar kormány folytatja az együttműködést a Nyugat-Balkán országaival, köztük Bosznia-Hercegovinával és az ország két entitásával.

Továbbra is ellenezzük, hogy egyes nyugat-európai barátaink kioktatják, fenyegetik a nyugat-balkáni vezetőket, sőt néha még szankciókat is kilátásba helyeznek

– fogalmazott.

A miniszter végezetül a Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság közötti együttműködésre tért rá. Rámutatott, hogy a közös mezőgazdasági pályázat eredményeként több mint 40 millió eurónyi értékű beruházást hajtottak végre az itteni gazdák, ezek keretében 4700 mezőgazdasági eszközt vásároltak 54 magyarországi vállalattól.

„Mint ahogy korábban megállapodtunk arról, három olyan fontos fejlesztési projektbe szállnak be magyar vállalatok, amelyeket korábban különböző német bankok és intézmények finanszíroztak volna. Miután azonban a németek gyakorlatilag felhagytak ezekkel a projektekkel, így magyar vállalatok egy naperőműparkot, egy szélerőműparkot és egy szennyvíztisztító telepet is fel fognak építeni a boszniai Szerb Köztársaságban” – tette hozzá Szijjártó Péter.