Már Indiában is szedi áldozatait a toxikus munkakultúra

A fiatal lány halálhíre óriási visszhangot keltett, és komoly vitát váltott ki a sok vállalat és startup által támogatott „sietős kultúráról”, amely a termelékenységet előtérbe helyező munkamorált jelenti, gyakran az alkalmazottak jólétének rovására.

Egyesek szerint ez a kultúra az innováció és a növekedés motorja, mivel sokan szenvedélyből vagy ambícióból választják a túlórákat. Mások szerint a vezetőség gyakran nyomást gyakorol a munkavállalókra, ami kiégéshez és az életminőség romlásához vezet.

Perayil halála azután került reflektorfénybe, hogy az édesanyja, Anita Augustine által az EY-nek írt levél a múlt héten elterjedt a közösségi médiában. Ebben részletezte a lánya által a munkahelyén tapasztalt állítólagos nyomást, beleértve a késő éjszakai és hétvégi munkavégzést, és felszólította az EY-t, hogy „gondolkodjon el a munkakultúráján”, és tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a munkavállalók egészségét előtérbe helyezze. Az EY cáfolta a vádat, mely szerint felelősek lennének a lány haláláért mondván, hogy Perayil ugyanúgy kapott munkát, mint bármely más alkalmazott, és nem hiszik, hogy a munkahelyi nyomás okozhatta volna a halálát.

Anna tapasztalatai rávilágítanak egy olyan munkakultúrára, amely úgy tűnik, hogy dicsőíti a túlterheltséget, miközben elhanyagolja a szerepek mögött álló embereket

– fogalmazott az édesanya levelében. „A könyörtelen követelmények és az irreális elvárások teljesítésére irányuló nyomás nem fenntartható, és egy olyan fiatal nő életébe került, akiben annyi lehetőség rejlett”.

Sokan elítélték az EY-t „mérgező munkakultúrája” miatt, és megosztották tapasztalataikat a Twitteren és a LinkedIn-en. Az egyik felhasználó azt állította, hogy egy vezető tanácsadó cégnél napi 20 órát kellett dolgoznia, anélkül, hogy túlórákat fizettek volna neki.

Emiatt persze a munkáltatóknak nincsen lelkiismeret-furdalása és következményektől sem kell tartaniuk. A helyzetet rontja, hogy a vezetők gyakran azért részesülnek elismerésben, mert túlhajszolják és alulfizetik alkalmazottaikat. Akik pedig idejében fejezik be a munkát és hétvégén sem dolgoznak gyakran gúny céltáblái lesznek. Különösen rossz helyzetben vannak a gyakornokok, akik szinte elviselhetetlen munkaterhelés alatt, irreális határidőkkel dolgoznak, miközben az értékelések során sok esetben megalázzák őket, mondván hogy ez jellemformáló a jövőjükre nézve.

Az EY indiai vezetője, Rajiv Memani később kijelentette, hogy a cég számára „a legnagyobb jelentőségű” a dolgozók jóléte. „Szeretném megerősíteni, hogy munkatársaink jóléte a legfőbb prioritásom, és személyesen fogok kiállni e célért” – írta a LinkedIn-en közzétett bejegyzésében.

A háttérben a túlhajszoltság

Perayil halála nem az első olyan eset, amely az indiai munkakultúrára irányította a figyelmet. Tavaly októberben az Infosys társalapítóját, Narayana Murthyt érték bírálatok, amiért azt javasolta, hogy a fiatal indiaiaknak 70 órás heteket kellene dolgozniuk az ország gazdasági növekedésének fellendítése érdekében.

Véleményét támogatta az Ola indiai vezetője, Bhavesh Aggarwal, aki azt mondta, hogy nem hisz a munka és a magánélet egyensúlyának fogalmában, mert „ha élvezed a munkádat, akkor az életben és a munkában is boldog leszel, és mindkettő harmóniában lesz”.

2022-ben Shantanu Deshpande, a Bombay Shaving Company alapítója arra kérte a fiatalokat, hogy hagyják abba a munkaidővel kapcsolatos „nyavalygást”, és azt javasolta, hogy az újonnan felvettek bármilyen munkakörben készüljenek fel arra, hogy pályafutásuk első négy–öt évében napi 18 órát dolgozzanak.

Mentálhigiénés szakértők és munkajogi aktivisták azonban azt mondják, hogy az ilyen követelések igazságtalanok, és hatalmas stressznek teszik ki a munkavállalókat. Perayil édesanyja levelében azt állította, hogy lánya nem sokkal az EY-hoz való belépése után „szorongást és álmatlanságot” tapasztalt.

India köztudottan az egyik leginkább túlhajszolt munkaerővel rendelkezik a világon. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet nemrégiben közzétett jelentése szerint

A fiatalok körében tapasztalható magas munkanélküliség súlyosbítja a problémát Indiában, ahol a vállalatvezetők gyakran a magas munkateljesítmény értékét hangsúlyozzák a kreativitással szemben. India lakosságának közel fele 25 év alatti, és a fiatalok munkanélkülisége azután sem csökkent, hogy a kormány a munkahelyteremtés ösztönzése érdekében felgyorsította a feldolgozóipari tevékenységeket.

Shyam Sunder munkaügyi közgazdász szerint India munkakultúrája az 1990-es évek után, a szolgáltató szektor fellendülésével megváltozott, ami arra késztette a cégeket, hogy a munkaügyi törvények megkerülésével éjjel-nappal dolgoztassanak. Ezt a kultúrát mostanra a cégek „intézményesítették”, de a munkavállalók is elfogadták. Még az üzleti iskolákban is azt tanítják, hogy a magas fizetés érdekében végzett hosszú munkaidő normális, sőt kívánatos.

Chandrasekhar Sripada, az Indian School of Business professzora szerint a mérgező munkakultúra „összetett, többszereplős probléma”, és ahhoz, hogy valódi változás történjen, mindenkinek – az iparági vezetőktől a vezetőkön át a munkavállalókig, sőt a társadalomig – meg kell változtatnia a termelékenységről alkotott képét. A professzor szerint nagy baj, hogy Indiában még mindig összekeverik a kemény munkát a produktív munkával. Éppen ezért „el kell kezdenünk a fenntartható növekedésre összpontosítani, nem csak környezetvédelmi, hanem munkajogi szempontból is” – tette hozzá.

Kétségtelen, annak érdekében, hogy a vállalati kultúrában valódi változás történjen, alapvető szemléletváltásra van szükség, amelyben mind a cégek, mind a munkavállalók érettebben közelítenek a munkához, és azt fontosnak, de nem az élet egyetlen részének és céljának tekintik. Addig viszont a vállalatok minden más lépése, mint például az időszakos szabadság biztosítása vagy a mentálhigiénés cégekkel való együttműködés, a legjobb esetben is csak kiegészítő, legrosszabb esetben pedig szimbolikus jellegű marad.

A skandináv országok már sokkal kíméletesebb munkakörnyezetet hoztak létre, így vannak követendő modellek India számára is egyelőre csak az ehhez szükséges akaraterő hiányzik.

A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának tudományos főmunkatársa.

(Borítókép:  xavierarnau / Getty Images)