Bild: Ukrajna megfenyegette a Nyugatot, hogy heteken belül atomfegyvereket állíthatnak elő

2024.10.17. 17:29
Ukrajna néhány héten belül atomfegyvereket állíthat elő, amennyiben Oroszország úgy dönt, hogy megkísérel egy újabb offenzívát a főváros, Kijev ellen – mondta egy magas beosztású ukrán tisztviselő a német Bild beszámolója szerint. A lap arra is kitér, hogy ehhez köthetőek Volodimir Zelenszkij csütörtöki mondatai is, amelyek az Európai Tanács csúcstalálkozóján hangzottak el.

Mint korábban megírtuk, Volodimir Zelenszkij arról beszélt csütörtökön, hogy az észak-koreai katonák beavatkozása az oroszok oldalán az első lépés afelé, hogy az ukrajnai háború világháborúvá szélesedjen.

Az ukrán elnök azonban felszólalása során szót ejtett arról is, hogy Ukrajna NATO-csatlakozását illetően több külföldi vezető politikussal egyeztetett, köztük Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölttel is. Mint mondta, Trumpnak felvázolta, hogy Ukrajnának vagy atomfegyverek kellenek, hogy el tudja rettenteni Oroszországot a további támadásoktól, vagy pedig NATO-tagság (de, mint mondta, Ukrajna a NATO mellett döntött). 

Bild: ha kell, akkor Ukrajna atomfegyvereket hozhat létre

A Bild Zelenszkij fenti mondataival hozta összefüggésbe azt, amit egy magas beosztású ukrán tisztviselő mondott egy korábbi, zárt körű találkozón. 

A német lap információi szerint ez a tisztviselő közölte a nyugati partnerekkel, a Nyugatnak nem szabad azt hinnie, hogy Ukrajna eltűr „egy második támadást Kijev ellen” (ezzel esetleg a háború elején látott, az ukrán fővárost célzó orosz offenzívára utalhatott a tisztviselő). A tisztviselő azt mondta: 

mielőtt ez megtörténne, Ukrajna újjáépítené nukleáris fegyverarzenálját, amelyről az 1990-es évek eleje óta önként lemondott.

Mint a lap emlékeztetett, Ukrajna 2001-ben szerelte le az utolsó atomfegyverét. A tisztviselő ugyanakkor azt mondta a zárt ülésen, hogy: 

Megvan az anyag, megvan a tudás. Ha a parancsot kiadják, csak néhány hétre lesz szükségünk az első bombához.

Az ukrán tisztviselő – a német lap szerint – ezután hozzátette még azt is, hogy a Nyugatnak „kevesebbet kellene gondolnia Oroszország vörös vonalaira, és többet a mi vörös vonalainkra”. 

Zelenszkij ebben az összefüggésben beszélt róluk 

A Bild szerint ezzel együtt nyernek értelmet Zelenszkij csütörtöki mondatai is. Az ukrán vezetői ugyanakkor azt mondta: az atomfegyverek helyett a NATO-tagságot választanák az ország biztonságának garantálásához. 

Az ukrán vezető konkrétan úgy fogalmazott a Jevropejszka Pravda tudósítása szerint: „Melyik nagy ország szenvedett az atomhatalmak közül? Mindegyikük? Nem, csakis Ukrajna. Ki mondott le az atomfegyverekről? Mindegyikük? Egyedül Ukrajna. Ki harcol ma? Ukrajna.”

Így működik ez nálunk, tehát mi a megoldás? Vagy az, hogy Ukrajnának lesznek atomfegyverei, és akkor az a mi védelmünk. Vagy valamilyen szövetségünk lesz. A NATO-n kívül ma nem ismerünk hatékony szövetségeket

– mondta az ukrán államfő csütörtökön. 

Az orosz–ukrán háború fejleményeit csütörtökön is percről percre követjük ebben a cikkünkben.