Egyre jobban aggasztja a Nyugatot az orosz–iráni barátság

Kapcsolatuk mélyülését jól jelzi, hogy Maszúd Pezeskiján iráni elnök nemrégiben találkozott Vlagyimir Putyin orosz államfővel Türkmenisztánban, és a hónap folyamán Oroszországba is ellátogatott.

A Nyugat azzal vádolja Iránt, hogy drónokkal, valamint olcsó és könnyen hozzáférhető fegyverekkel látja el Oroszországot, amelyek döntő szerepet játszanak az orosz hadigépezet zavartalan működésében Ukrajna inváziója során. Ezalatt az Irán és Izrael közti konfliktus eszkalálódni látszik, így a szövetség még szorosabbá válhat, miközben Teherán és Moszkva is kiutat keres a nemzetközi elszigeteltségből.

Emellett azért is éri komoly bírálat a perzsa államot, mert Fath–360 ballisztikus rakétákat szállít Oroszországnak, amelyek hatótávolsága körülbelül 120 kilométer. Washington egyébként attól is tart, hogy az oroszok fejlettebb, nagyobb hatótávolságú rakétákat tarthatnak fenn más célokra. 

Egy neve elhallgatását kérő, magas rangú nyugati tisztviselő azt mondta, „egyenlőre nem tudjuk, hogy a közel-keleti feszültségek tovább fokozzák-e az iráni szállítások dinamikáját”. Nemzetközi szakértők szerint Oroszország és Irán saját túlélésük érdekében egyre inkább egymásra támaszkodnak, amely viszony még mélyülhet is a jövőben.

Történelmi feszültségek

Az orosz–iráni ellenségeskedés több évszázados múltra tekint vissza, és a két birodalom közötti konfliktusokat elsősorban a területi érdekeltségek és a geopolitikai rivalizálás alakították. 

Az első jelentős konfliktusok a 18. század első harmadára tehetők, amikor megindult a Kaukázus elleni hosszú hadjáratsorozat. A 19. század elején két komoly háború tört ki az Orosz Birodalom és Perzsia között, melyek eredményeként az előbbi területeket szerzett meg az Észak-Kaukázusban és a Kaszpi-tenger mentén.

Az első háború (1804–1813) a golesztáni szerződéssel ért véget, amely során Perzsia kénytelen volt átengedni az Orosz Birodalomnak a mai Dagesztánt, Grúziát, valamint Azerbajdzsán és Észak-Örményország egy részét. A második háború (1826–1828) szintén orosz győzelemmel zárult, és a turkomancsai békeszerződés újabb jelentős területeket juttatott az orosz félnek. 

A 19. század második felében az Orosz Birodalom egyre inkább igyekezett kiterjeszteni befolyását Perzsiára, különösen gazdasági téren. A Perzsa Birodalom ebben az időszakban gyenge és politikailag instabil volt, és mind az oroszok, mind a britek megpróbálták saját érdekeiket érvényesíteni felette. 

1905-ben az Orosz Birodalomban forradalom tört ki, továbbá az azt követő években Perzsiában is forradalmi mozgalmak bontakoztak ki, amelyek célja a monarchikus rendszer reformja volt. Az 1906-os alkotmányos forradalom jelentős változásokat hozott Perzsiában, de továbbra is nagyhatalmi befolyás alatt állt. Az oroszok 1907-ben Nagy-Britanniával kötöttek megállapodást, amely Perzsiát érdekszférákra osztotta: az északi részt az Orosz Birodalom szerezte meg, míg a britek megkapták a Perzsa-öböl délkeleti régióját és ellenőrzését. A két régió közötti részt pedig semleges területnek minősítették. 

Az orosz–iráni kapcsolatokban új fejezet nyílt az 1917-es orosz forradalom után, amikor az Orosz Birodalom helyét a Szovjetunió vette át. 1921-ben Nagy-Britannia és az új bolsevik kormány megállapodást kötött, amelynek értelmében a szovjet csapatok távoztak Irán északi részéről, így ez utóbbi ismét megszerezte a hajózási jogot a Kaszpi-tengeren. Az 1921-es szovjet–iráni szerződésben a perzsa fél elismerte a szovjet államot, és megállapodtak abban, hogy nem engedik meg harmadik félnek, hogy a saját területükről támadja meg a másikat.

A második világháborút követően a szovjetek támogatták a helyi szeparatista mozgalmakat Észak-Iránban, mint például a kurd (Mahabádi Köztársaság) és az azeri (Azerbajdzsáni Népi Kormány) autonóm köztársaságokat, amelyek azonban nem maradtak fenn, mivel a szovjetek végül kivonultak a nemzetközi nyomás hatására. Emellett hosszú ideig komoly támogatásban részesítették az iráni kommunista pártokat is (pl. Tude). 

Az érdekkülönbségre szintén jó példa, hogy az iraki–iráni háborúban a szovjetek Iraknak szállítottak fegyvereket, továbbá Afganisztán szovjet megszállása során Irán a szovjetellenes felkelőket támogatta.

A Szovjetunió bukásával a Teherán–Moszkva-kapcsolatok pragmatikusabbá váltak diplomáciai és kereskedelmi szinten, és Oroszország hamarosan megörökölte a korábban kötött szovjet–iráni fegyverüzleteket. 

A két fél közötti viszony fokozatosan javult a 2000-es években, elsősorban gazdasági és katonai téren. Oroszország egyebek mellett jelentős mértékben támogatta Irán nukleáris programját, és ennek keretében az iraki–iráni háborúban bombatalálatot kapott búsehri atomerőmű építését orosz vállalatok fejezték be.

A jövőbeli együttműködés lehetséges dimenziói

Az energiaipar mind Oroszország, mind Irán számára kulcsfontosságú terület, hiszen mindkét ország jelentős olaj- és gáztartalékokkal rendelkezik. Bár ebben a szektorban versenytársak is lehetnek, az együttműködésük potenciális szinergiákat is kínál, például közös fejlesztések, technológiai csere vagy harmadik országokkal való együttes projektek révén.

Az Irán elleni nemzetközi szankciók miatt Teherán számára kiemelten fontossá váltak az olyan partnerek, mint Oroszország. A kooperáció által lehetősége nyílik infrastruktúrájának fejlesztésére, különösen a gáz- és olajipar területén. Oroszország pedig új piacokat keres, különösen az Európával való kapcsolatok romlása után. Együttműködésük kiterjedhet közös gázexportprojektekre, például az LNG- (cseppfolyósítottföldgáz-) szektorban, és az energiaszállítási útvonalak közös fejlesztésére, mint a Kaszpi-tenger térsége.

Az energián túl a katonai és védelmi együttműködés egy kritikusan fontos dimenzió. Oroszország az utóbbi években jelentős mennyiségű fegyvert adott el a perzsa országnak, ideértve légvédelmi rendszereket, mint az S–300-as rakétarendszer, amely Irán számára kulcsfontosságú az ország légvédelmének megerősítéséhez. Emellett pedig Irán is nagy mennységben szállított különféle drónokat, fegyvereket és ballisztikus rakétákat az oroszoknak.

Továbbá a két ország közösen lép fel Szíriában, ahol mindkettő támogatja Bassár el-Aszad rezsimjét a polgárháborúban. A szíriai együttműködés során Irán és Oroszország közös katonai műveleteket hajtott végre, ami precedenst teremtett a jövőbeli közös fellépések számára más régiókban is, ahol közös geopolitikai érdekeik vannak, például a Közel-Keleten, Közép-Ázsiában vagy akár a Kaukázusban.

Fontos terület a nukleáris együttműködés, ami már régóta zajlik, különösen a búsehri atomerőmű építése kapcsán, amelyet Oroszország segítségével fejeztek be. A jövőben az iráni atomprogram fejlesztése során Moszkva fontos szereplő lehet. Emellett a technológiai együttműködés más területeken is fejlődhet, például az űrkutatásban, ahol Oroszország segítheti Irán saját műholdas programjainak fejlesztését, vagy a kiberbiztonság terén, ahol mindkét ország érdeklődik a nyugati befolyás elleni védekezés iránt. Mindezeken túl ne felejtsük el, hogy az amerikai és európai szankciók miatt mind Oroszország, mind Irán alternatív kereskedelmi és pénzügyi rendszereket keres, amelyek nem függenek a dollártól és a nyugati pénzügyi rendszerektől.

Ahogy láthattuk, az orosz–iráni együttműködés jövője számos dimenzióban kiterjedhet, különösen az energia, védelem, technológia, kereskedelem és geopolitika területein. A két ország pragmatikus partnersége elsősorban a közös geopolitikai kihívásokkal szembeni fellépésre, illetve a nyugati nyomás és szankciók megkerülésére épül. A viszony jövője nagyban függ attól, hogy miképpen alakulnak a globális erőviszonyok, valamint hogy a Nyugat hogyan kezeli az Oroszországgal és Iránnal kapcsolatos politikáját.

A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ és az MCC Migrációkutató Intézet vezető kutatója.

(Borítókép: Maszúd Pezeskiján iráni elnök és Vlagyimir Putyin 2024. október 11-én. Fotó: Contributor / Getty Images)