Rudy Giuliani egy hetet kapott arra, hogy lerója 148 millió dolláros kártérítési tartozását

GettyImages-624664032
2024.10.27. 17:30
A volt New York-i polgármesternek, Donald Trump volt ügyvédjének napokon belül rendeznie kell tartozását. A bíró szerint ennek legegyszerűbb módja, ha Rudy Giuliani a luxusingatlanjait és ingóságait azonnali hatállyal átadja a felpereseknek, anyának és lányának, akik 2020-ban egy georgiai választási bizottság tagjai voltak.

Giuliani – Donald Trump jogi képviselőjeként – a 2020-as elnökválasztás után azt állította, hogy Ruby Freeman és Shaye Moss Joe Biden javára elcsalta az eredményeket a georgiai Fulton megyében. A két nő rágalmazásért beperelte, a bíróság pedig 2023 karácsonya előtt nekik adott igazat, és az alperest tetemes, 148 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte. Ez nem tántorította el Giulianit attól, hogy a felpereseket változatlanul választási csalóknak nevezze. A kártérítést természetesen nem fizette ki.

Giuliani kiállása a volt elnök, a mostani republikánus elnökjelölt mellett családját is megosztotta. Filmrendező lánya, Caroline gyászolja apja és Trump kapcsolatát. A Vanity Fairben megjelent vallomásában bejelentette: Kamala Harrisre fog szavazni.

A szövetségi bíró közben nem tűrte tovább Rudy Giuliani késedelmét. Hét napot kapott arra, hogy átadja New York-i luxuslakásának kulcsait a rágalmazási pert nyert két nőnek – jelentette az ABC.

Az ítélet tulajdonképpen Giuliani szinte teljes vagyonára kiterjed.

Át kell adnia mindenét, „beleértve a készpénzszámlák feletti rendelkezési jogát, ékszereit, értéktárgyait, a ki nem egyenlített ügyvédi díjak jogi követelését, valamint a Madison Avenue-i lakásának teljes tulajdonrészét” Ruby Freemannek és Shaye Mossnak, a választási bizottság volt tagjainak.

Megtarthatja nagyapja óráját

Az egyetlen kivételezett tárgy a World Series gyűrűje, amelyről Rudy Giuliani fia, Andrew azt állítja, hogy jogos birtokosa, mert apjától kapta ajándékba.

A törvényszék – Lewis Liman bíró indoklása szerint – nem talált semmilyen okot arra, hogy a pert vesztett alperes esetleg csődeljárással próbálja tovább halogatni fizetési kötelezettségét. Azt azonban könyörületesen megjegyezte, hogy családi ereklyeként megtarthatja a nagyapjától örökölt órát.

„Végre megkaphatják a Giuliani tetteiért megítélt kártérítés egy részét” – így reagált Liman bíró ítéletére a két felperes jogi képviselője.

Erőteljes üzenet arról, hogy nagy árat kell fizetnie azoknak, akik szándékosan dezinformációt terjesztenek

– jelentette ki Aaron Nathan.

A volt polgármestert „pártos politikai aktivisták méltánytalanul büntetik, és példát akarnak vele statuálni” – ezt tudatta viszont Giuliani szóvivője közleményében.

A felszámolást a felperesek bonyolítják le

Ted Goodman arra emlékeztetett, hogy a fellebbezési eljárás végét sem várták meg, majd hozzátette: „Giuliani polgármester hisz abban, hogy az igazságosság végül győzni fog, és teljes mértékben őt fogja igazolni, mint számtalan más esetben korábban”.

Az átadandó értéktárgyak között szerepel a többi között Bulova, Shinola, Tiffany & Co., Seiko, Frank Muller, Graham, Corium, Rolex, IWC, Invicta, Breitling, Raymond Weil, illetve Baume & Mercer által gyártott karóra; egy Reggie Jackson-kép; egy aláírt Yankee Stadion-kép; egy, a legendás Joe DiMaggio által aláírt mez és egyéb sportemlékek; Lauren Bacall színésznő valamikori Mercedese; gyémántgyűrű és más ékszer; végezetül tévé és bútor.

Át kell adnia továbbá minden jogát és érdekeltségét a 2020-as és 2021-es Trump-kampányban.

Az ingatlan és ingóságok a Freeman és Moss által felügyelt felszámolási eljárásba kerülnek, a lebonyolítás után pedig ebből fizetik ki a felperesek 148 millió dolláros kártérítését.

(Borítókép: Rudy Giuliani és Donald Trump 2016. november 20-án New Jersey-ben. Fotó: Drew Angerer / Getty Images)