Tűz pusztított egy idősek otthonában Spanyolországban, többen meghaltak
Tíz ember meghalt, ketten kritikus állapotban kerültek kórházba, miután egy idősek otthonában tűz ütött ki péntek hajnalban Villafranca de Ebro településen, Spanyolországban – közölték a hatóságok az MTI tájékoztatása szerint. Az intézményben 82-en tartózkodtak a tragédia idején, a többieket sikerült időben kimenteni a lángoló épületből.
Olga Ramírez polgármester a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE) elmondta, hogy a tűz az egyik lakószobában keletkezett, az áldozatok füstmérgezésben vesztették életüket. A lángokat a tűzoltók reggelre eloltották, de keletkezésének pontos okát egyelőre nem tudni.
A spanyol sajtóban megjelent információk szerint egy matrac fogott tüzet, és onnan terjedtek tovább a lángok.
Az időskori mentális betegségekre szakosodott intézményben a két, éjjeli ügyeletben lévő gondozó értesítette a tűzoltókat és kezdte meg az emberek kimenekítését. A 800 lakosú településen a szomszédok is a tragédia helyszínére siettek segíteni, amíg a tűzoltók megérkeztek a mintegy 30 kilométerre található Zaragozából. A tragédia miatt a tartományi parlament elhalasztotta péntekre tervezett ülését, és Jorge Azcón, Aragónia régió elnöke a helyszínre utazott.