Példátlan támadás érte Kárpátalját: Munkácsnál felrobbant egy drón, Ungvárnál is rakétákat észleltek

GettyImages-2184445435
2024.11.17. 07:49 Módosítva: 2024.11.17. 08:03
Vasárnap hajnalban egy, a szokásosnál is erősebb drón- és rakétatámadás érte Ukrajnát. Példátlannak számít az is, hogy ez esetben Kárpátalját is érintette az agresszív akció.

Cikkünk frissült! 

Kárpátalját eddig egyszer érte csapás a háború során: 2022 tavaszán, amikor a volóci vasútállomásnál csapódott be egy rakéta (a támadás nem okozott sérülést).

Vasárnap hajnalban megtörtént a második csapás. 

Munkács közelében felrobbant egy drón, valamint orosz rakétákat is észleltek Kárpátalján. 

A Kárpáti Igaz szó beszámolója szerint Miroszlav Bileckij, a régió katonai közigazgatásának vezetője azt közölte, hogy a Munkácsi járásban, hegyvidéki területen zuhant le egy drón (a becsapódás helyszínének pontos beazonosítás amég folyamatban van, és egyelőre az sem ismert, hogy milyen típusú drónról van szó). A támadásban senki sem sérült meg, és egyelőre károkról sem számoltak be a régióban. 

A támadás persze nemcsak Kárpátalját, hanem más régiókat is érintett, több helyen robbanásokat hallottak – erről már írtunk a háborúról szóló vasárnapi percről percre közvetítésünkben is. 

Rakétákat is észleltek a közelben 

Mindeközben az ukrán közösségi médiában arról is írtak, hogy Munkács és Ungvár közelében orosz rakéták jelentek meg a levegőben. 

De ezt az információt jelenleg még nehéz igazolni, mert hivatalos közlés nincs a rakétákról, és ennek a közlésnek a jelek szerint csak egy ukrán megfigyelőoldal lehet a forrása (Frissítés: utóbb ez megváltozott, miután a helyi közigazgatás vezetője is beszámolt a rakétákról).

Vitalij Hlahola ungvári újságíró szintén írt arról, hogy rakéták is érkeztek Ungvár felé. Azt is közölte, hogy Munkács közelében robbanást lehetett hallani, és ez szerinte az ukrán légvédelem működésének eredménye volt – vagyis hogy sikerült lelőniük a támadó eszköz(öke)t. Elmondása szerint az egyik rakéta erdős területen csapódott be Várkulcsa és Pósaháza települések közelében.

Ez lehetett a célpont? 

Mindeközben újabb információk láttak napvilágot, amelyekből kiderült, hogy

Munkács közelében egy olyan elektromos alállomás lehetett a támadás célpontja, amely az EU-ból érkező áramimportban játszik fontos szerepet.

A térség azért is fontos energiaellátási szempontból, mert itt futnak a Magyarországról, Romániaból és Szlovákiából érkező vezetékek (korábbi adatok szerint voltak olyan időszakok is, amikor az ukrán áramimport több mint 40 százaléka Magyarország felől érkezett).

Az ukrán energiaügyi miniszter, Herman Haluscsenko ezzel párhuzamosan közölte is, hogy rengeteg létesítményüket célozták meg az orosz csapások, és más jelentésekből is az látható, hogy a támadás általánosságban az ukrán energiahálózat ellen irányult. Ezzel összefüggésben azonban még csak más régiókból jelentetek károkat, Kárpátaljáról nem. 

Több helyen drón- és rakétatörmelékek zuhantak le, de károkról továbbra sincs szó

Miroszlav Bileckij egy újabb bejegyzésben közölte, hogy a reggel nemcsak a Munkácsi járásban, hanem a Rahói járásban is „rakéták és drónok” törmelékei zuhantak le erdős területeken. Azt viszont hangsúlyozta, hogy senki sem sérült meg, és károk sem keletkeztek. 

A helyszínen dolgoznak az Állami Sürgősségi Szolgálat Kárpátontúli-terület főigazgatóságának szakemberei. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ha bármilyen törmeléket találnak, ne közelítsék meg, ne érintsék meg, ne készítsenek fényképeket vagy videókat. Köszönjük a hadsereg munkáját!

írta a kárpátaljai közigazgatás vezetője.

A riadónak is vége lett 

A régió közösségi oldalán mindeközben közölték, hogy a légiriadó véget ért Kárpátalján.

Az eseményeket ettől függetlenül percről percre közvetítésünkben követjük tovább, ott számolunk be a további fejleményekről, többek közt arról is, hogy más régiókban milyen károkról és mennyi sérültről vagy halottról érkezett jelentés. 

(Borítókép: Képünk illusztráció. Fotó: Diego Herrera Carcedo / Anadolu / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Észak-Korea szerint Dél-Koreában fasiszta, diktatórikus bábrendszer működik, amit nem irányít senki

Észak-Korea szerint Dél-Koreában fasiszta, diktatórikus bábrendszer működik, amit nem irányít senki

Az állami hírügynökség egy héttel később számolt be a Dél-Koreában kialakult kaotikus helyzetről.

december 11., 18:12

  • Külföld
Döntött a lengyel miniszterelnök, így lehet majd megvenni a legnagyobb kereskedelmi tévéket

Döntött a lengyel miniszterelnök, így lehet majd megvenni a legnagyobb kereskedelmi tévéket

Az ellenzék bírálta a bejelentést.

december 11., 21:10

  • Külföld
Bejelentette a lemondását az FBI igazgatója, Christopher Wray

Bejelentette a lemondását az FBI igazgatója, Christopher Wray

Donald Trump már az utódját is kiszemelte.

december 11., 21:27

  • Külföld
Nyolc jelölt indul az elnökválasztáson Horvátországban

Nyolc jelölt indul az elnökválasztáson Horvátországban

Az első fordulóban nem várható döntés.

december 11., 18:20

  • Külföld
Tarjányi Péter: Általában nem jobb, hanem rosszabb vezetők érkeznek

Tarjányi Péter: Általában nem jobb, hanem rosszabb vezetők érkeznek

A biztonságpolitikai szakértő szerint hiába az öröm a szíriaiak részéről, akár a diktátornál is rosszabb hatalom kerülhet az ország élére.

december 11., 18:55

  • Külföld
Orbán Viktor sajnálja, hogy az ukrán elnök kizárta a karácsonyi tűzszünet lehetőségét

Orbán Viktor sajnálja, hogy az ukrán elnök kizárta a karácsonyi tűzszünet lehetőségét

Közösségi oldalán jelentkezett reakciójával a magyar miniszterelnök.

december 11., 18:47

  • Külföld
Radikális iszlamista vagy nyugatias: a tét Szíria jövője

Radikális iszlamista vagy nyugatias: a tét Szíria jövője

Átmeneti kormány már van, de kérdés, mennyire demokratizálhatók a lázadó fegyveres milíciák.

december 12., 07:05

  • Külföld
Irán: Aszad megbuktatását az amerikai–izraeli boszorkánykonyhában főzték ki

Irán: Aszad megbuktatását az amerikai–izraeli boszorkánykonyhában főzték ki

Az ügyvezető szíriai kormányfő békét és rendet ígért, de elismerte, hogy egy fillérjük sincs.

december 11., 15:26

  • Címlapon
Orbán Viktor Brüsszel után rögtön tovább utazik az orosz gáz miatt

Orbán Viktor Brüsszel után rögtön tovább utazik az orosz gáz miatt

Bulgáriában a volt és a jelenlegi kormányfővel is találkozik.

49 perce

  • Külföld
A Politico szerint Giorgia Meloni lesz Európa leghatalmasabb embere 2025-ben

A Politico szerint Giorgia Meloni lesz Európa leghatalmasabb embere 2025-ben

Több kategóriában is győztest hirdettek.

december 11., 06:40

  • Címlapon
Őrizetbe vettek egy üzbég férfit a moszkvai merénylet után, videón a vallomása

Őrizetbe vettek egy üzbég férfit a moszkvai merénylet után, videón a vallomása

Az FSZB közleménye szerint az ukrán biztonsági szolgálat szervezte be.

5 órája

  • Címlapon
A Zsolnay többségi tulajdonosa levédetné a „Dubai Csoki” kifejezést

A Zsolnay többségi tulajdonosa levédetné a „Dubai Csoki” kifejezést

Már a védjegybejelentést is benyújtotta.

4 órája

  • Címlapon
Mészárszék várta az észak-koreai katonákat Kurszknál

Mészárszék várta az észak-koreai katonákat Kurszknál

Döbbenetes számokat közölt egy amerikai katonai tisztviselő.

2 órája

  • Címlapon
Már január 1-től eltűnhetnek az unión kívüli vendégmunkások Magyarországról

Már január 1-től eltűnhetnek az unión kívüli vendégmunkások Magyarországról

Aggódnak a cégek, a háttérben megindult a lobbizás.

6 órája

  • Külföld
Lehet, hogy ma éjjel meghalunk, de addig elvagyunk – zsidóvadászat az amszterdami utcákon

Lehet, hogy ma éjjel meghalunk, de addig elvagyunk – zsidóvadászat az amszterdami utcákon

Bíróság előtt áll hét férfi az amszetrdami antiszemita támadások miatt. Varró Szilvia riportja.

december 12., 07:04

  • Külföld
Az RMDSZ-szel együtt alakulhat kormány Romániában, közös jelölttel indulna az elnökválasztáson is

Az RMDSZ-szel együtt alakulhat kormány Romániában, közös jelölttel indulna az elnökválasztáson is

Egy Európa-barát kormányt hoznának létre.

december 11., 12:21

  • Külföld
Vesztegetés és csalás vádja miatt felelt a bíróságon Izrael miniszterelnöke

Vesztegetés és csalás vádja miatt felelt a bíróságon Izrael miniszterelnöke

Benjamin Netanjahut a helyszínen tüntetők várták, abszurdnak nevezte a három vádpontot.

december 11., 10:03

  • Címlapon
Hack Péter a Till Tamás-gyilkosságról: nem az a kérdés, hogy a jogászprofesszorok mit gondolnak

Hack Péter a Till Tamás-gyilkosságról: nem az a kérdés, hogy a jogászprofesszorok mit gondolnak

Úgy tűnik, hogy nem fog elévülni a 11 éves kisfiú gyilkosának büntethetősége.

5 perce

  • Külföld
Felforgatták a dél-koreai elnök irodáját, minisztere öngyilkosságot kísérelt meg

Felforgatták a dél-koreai elnök irodáját, minisztere öngyilkosságot kísérelt meg

Jun Szogjol még nem mondott le, de már saját pártja is a távozását követeli.

december 11., 07:29

  • Külföld
Bernie Sanders bejelentette, a most januárban kezdődő ciklusa után vélhetően visszavonul

Bernie Sanders bejelentette, a most januárban kezdődő ciklusa után vélhetően visszavonul

A magát demokratikus szocialistának tartó politikus az amerikai progresszív mozgalom zászlóvivője.

december 11., 12:52

  • Címlapon
Az Arsenal, a Liverpool és a Manchester City is vinné a Barcelona sztárját

Az Arsenal, a Liverpool és a Manchester City is vinné a Barcelona sztárját

A nyáron nem sokon múlt a távozása, azóta a világ egyik legjobbja lett.

1 órája

  • Külföld
Újabb egykori Fox News-os műsorvezetőt nevez ki Donald Trump

Újabb egykori Fox News-os műsorvezetőt nevez ki Donald Trump

Donald Trump fiának a menyasszonya lehet az amerikai nagykövet Görögországban.

december 11., 10:54

  • Külföld
Megvertek és halálosan megfenyegettek egy polgármestert Ausztriában

Megvertek és halálosan megfenyegettek egy polgármestert Ausztriában

Felesége a közösségi oldalán osztotta meg a városvezető sérüléseiről készült fotót.

december 11., 08:54