Egy embert megölt a fertőzött hagyma, az óriáscég most mélyen a zsebébe nyúl

2024.11.17. 08:07
A gyorséttermi óriásvállalat egyik hamburgerében E. coli baktériummal fertőzött hagymaszeletek voltak, ami után sokan megbetegedtek, egy ember pedig életét vesztette. A bizalom a vásárlók részéről megingott a cég felé, az eladásaik jelentősen lecsökkentek. Ezt a lejtmenetet szeretné megállítani a McDonald’s, de a vásárlói bizalom visszaszerzésének ára van.

A McDonald’s 100 millió dollárt fektet be a „helyreállítás felgyorsítására és a leginkább érintett franchise-partnerek támogatására” miután a gyorsétterem-hálózat Quarter Pounder hamburgereiben talált E. coli baktériummal fertőzött hagyma miatt ételmérgezés tört ki – közölte az óriásvállalat a CBS Newszal. Hozzátették, hogy az üzleteiket elveszítő franchise-tulajdonosok támogatására 65 millió dollárt fordítanak ebből az összegből.

A szövetségi egészségügyi hatóságok jelentése szerint 14 államban összesen 104 ember betegedett meg.

Közülük 34-en kerültek kórházba, négy embernél hemolitikus urémiás szindróma alakult ki, egy embernél veseelégtelenséget okozott a fertőzött étel, egy 88 éves férfi pedig életét vesztette.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal közölte, hogy a McDonald’s-éttermekben nem áll fenn folyamatos élelmiszerbiztonsági probléma, ennek ellenére az eset ártott a cégnek, nagy mértékben csökkentek az eladások. A gyorsétterem-hálózat arról is tájékoztatást adott, hogy mintegy 900 étterme részére találtak alternatív beszállítót, de a Quarter Pounder termékük készítését leállították.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a McDonald’s éttermeiben tapasztalt ételmérgezések miatt a többi gyorsétteremlánc, a Burger King és a KFC is szigorításokat vezetett be. Az E. coli baktériummal fertőzöttek súlyos gyomorgörcsöket, hasmenést és hányást tapasztalhatnak. Kezelés nélkül öt-hét nap alatt gyógyulnak ki a fertőzésből. A lappangási ideje mindössze néhány nap.

A McDonald’s hamburgereit 175 fokon sütik, ami a vállalat szóvivője szerint meghaladja az E. coli baktérium elpusztításához szükséges 160 fokot. Azonban a feltétként használt szeletelt hagymát nem főzték meg, és egyetlen beszállítótól érkeztek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

A nyomozók vizsgálják az esetet.

február 6., 12:09

  • Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.

február 6., 15:23

  • Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.

február 6., 13:36

  • Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.

február 6., 16:32

  • Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.

február 6., 12:23

  • Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.

február 6., 13:42

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

1 órája

  • Külföld
Európai védelmi miniszterek: Donald Trump Vlagyimir Putyin céljait erősítheti

Európai védelmi miniszterek: Donald Trump Vlagyimir Putyin céljait erősítheti

Szerintük jobban be kéne vonni Európát a tárgyalásokba.

3 perce

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

A hatóságok vizsgálják az esetet.

február 6., 06:41

  • Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Még bratwurst is jár a voks mellé.

február 6., 17:03

  • Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.

február 6., 06:06

  • Külföld
Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.

február 6., 06:03

  • Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.

február 6., 16:57

  • Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.

február 6., 09:06

  • Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.

február 6., 08:45

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

1 órája

  • Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.

február 6., 08:36

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

4 órája

  • Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.

2 órája

  • Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.

február 6., 09:15

  • Külföld
Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet

Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet

Donald Trump átvenné az övezet irányítását.

február 6., 10:06

  • Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.

február 6., 07:26

  • Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában

Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában

A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.

február 6., 16:06

  • Külföld
Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

A bűnüldöző szervek szerint a lopás a tojások egekbe szökő árával függhet össze.

február 6., 10:48

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

7 órája